Botrány" Daganatos beteget nem élesztünk újra " - Édesapám életének ezzel lett vége..

Hirdetés
Botrány
Hirdetés

A kórházba kerülése előtt átesett négy tüdőröntgenen, egy mellkasröntgenen, egy gégeröntgenen, és több más vizsgálaton, mivel három hónapja köhögött. Az eredmény minden esetben negatív volt. /A kórházba kerülésekor kulcscsont biopsziát csináltak nála\./

Hirdetés
Ennek az eredménye rákos sejteket mutatott ki. Az addig szinte észrevehetetlen duzzanat, ezután a beavatkozás után dió nagyságúra dagadt. Ezután csináltak egy tüdőröntgent (eddig összesen az ötödiket!), ezt akkor negatívnak értékelték.
Hirdetés
Másnap csináltak neki egy CT-t és az rosszindulatú tüdődaganatot mutatott ki, áttéttel.Ezután csináltak még hasi ultrahangot, vérvételt, elmondásuk szerint (mivel leleteket nem mutattak soha) rossz eredményekkel. A kezelőorvosnő és a főorvosnő is tökéletesen közömbös volt irányában, elkönyvelték, hogy menthetetlen. A kezelőorvos rettentően sietett elújságolni neki a rossz hírt, mindezt egy esti elesés, ájulás után feltétlenül szükségesnek tartotta elmondani.
Hirdetés
Közölték, hogy nála már semmilyen terápiát nem alkalmaznak, a fájdalomcsillapításon és a vízelhajtáson, agyi dehidratáláson kívül. Pedig, ettől függetlenül a körülményekhez képest elég jól volt: még önállóan evett, fürdött, sétált, kedélyállapota jó volt, még viccelődött is, bizakodott a gyógyulásban, a hazatérésben. (Fizikailag is elég stramm volt: 180 cm magas, 76 kg.)

Ezután egy sor furcsa dolog történt: minden nap más-más gyógyszert kapott marékszámra, kísérleteztek vele, melyikre hogy reagál. Többször találtunk a fiókjában előző napról megmaradt gyógyszereket, senkit nem érdekelt a kórházi személyzet közül, hogy nem vette be.

Hirdetés
Egyszer találtunk nála egy fiolában folyadékot, erre az egyik nővér azt mondta, hogy szájfertőtlenítő, a másik, hogy hashajtó.Amikor fájdalomcsillapítót kért, gyengét és hatástalant adtak neki. Később az utolsó napokban már az odatett, megszáradt kenyeret nem tudta megenni és a májkrém konzervet nem tudta kinyitni, így természetesen nem tudott reggelizni még délelőtt 11 órakor sem és a gyógyszereit sem tudta lenyelni. Senki nem segített neki! (Annak ellenére, hogy mindenki honorálva volt).
Hirdetés
Csináltak neki egy tüdőtükrözést . Ez elmondásuk szerint nagyon rossz állapotot mutatott: teljes áttétet mellmagasságtól fölfelé mindenhol. A kegyetlen kezelőorvosnő ezt is sürgős kötelességének érezte még aznap este közölni vele, ami meg is tette a hatását.Másnap, két nappal a halála előtt feladta a küzdelmet, elvesztette életkedvét. Állapota rohamosan romlott, nem evett, nem kelt fel, alig beszélt. Szteroid tartalmú gyógyszereket adtak neki, amitől rettenetes fájdalmai lettek a csontjaiban és az ízületeiben.
Hirdetés
A fájdalomcsillapítás vacak és hatástalan volt. Nem érdekelte őket a szenvedése. A teste, lába elkezdett dagadni a víztől, erre az utolsó nap a maréknyi gyógyszerek között három hatalmas kálium tablettát adtak be neki(!), ami az amúgy is megemelkedett káliumszintet tovább emelte, és a szívet annyira megterhelte, hogy egy kivégzéssel volt egyenértékű.Sajnos ezt akkor még nem tudtam, mert akkor nem engedtem volna beadni.Ezután adtak neki egy injekciót, amitől fél óra múlva teljesen elvesztette az öntudatát, kiütötték.
Hirdetés
Még öt órán át agonizált, haldoklott, végül meghalt. Mikor kértem, hogy élesszék újra, a válasz az volt: " daganatos beteget nem élesztünk újra. " A halál megállapítása után a nővér megjelent egy hatalmas injekciós tűvel a kezében, benne sárga színű folyadékkal, minket pedig kiküldött a kórteremből...Sajnos lelketlen orvosokhoz került, rossz kezekbe. Spóroltak rajta, megelégelték, hogy "viszi" a kórház pénzét. Minek költsenek rá, hiszen szerintük úgyis meg fog halni, hiszen ő is csak egy "csotrogány" volt a többi darab-darab között. Ezt egy orvosi beszélgetésnél hallottam meg. Pedig 45 éven át fizette az egészségügyi hozzájárulást, ezek szerint teljesen fölöslegesen.Azt ajánlom, mindenki, gondolkozzon el a fenti igaz történeten és próbáljon meg jó, emberséges orvost találni, keresni a betegnek. Mert vannak jó orvosok és jó emberek is, nemcsak ilyenek. Egyébként hiszem, hogy Isten mindenkinek meg fog fizetni, tettei után,érdemei szerint., nekik is.

2019. július 29. (hétfő), 08:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 08:23
Hirdetés

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin Igazi önbizalom-fröccsel...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:37

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Kettős tragédia az M1-esen: a családja szeme láttára gázoltak halálra egy háromgyerekes rendőrt és egy román...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:06

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Rácalmás: szenteste drámai pillanatai a temetőbenSzenteste napján megrázó jelenetek játszódtak le Rácalmás temetőjében,...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 16:32

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásbólMély gyász borult...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 15:33

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Egyfecske nélkül maradt az ég – búcsú Horváth NikolettátólGyász borul ma a szavakra, mert elment valaki, aki hitt...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 09:43

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Felföldi Zoltán üzenete Evelinnek: rossz időben, rossz hangnemben – ezért lett ekkora a felháborodásEgyre nagyobb...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:57

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Müller Péter halálközeli élménye nem csupán egy megrázó epizód volt az életében, hanem egy olyan fordulópont, amely...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:38

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a filmvilágban – elhunyt Pat Finn, a Jóbarátok és A semmi közepén szeretett sztárja ?December 22-én, hatvanéves...

Hirdetés
Hirdetés