Botrány!El­ve­szik Hosszú Ka­tinka ara­nyait

Hirdetés
Botrány!El­ve­szik Hosszú Ka­tinka ara­nyait
Hirdetés

Bot­rá­nyos dön­tés szü­le­tett. Fel­há­bo­ro­dott a szö­vet­ség lé­pé­sén első számú úszó­csil­la­gunk és edző-férje is. Nem ezt ér­de­mel­ték a mun­ká­juk­kal, a si­ke­re­ik­kel.

Dühösen kommentálta a nemzetközi szövetség döntését Hosszú Katinka után amerikai edzője, egyben férje, Shane Tusup is. Az akasztotta ki az úszás sztárpárját, hogy a FINA világkupa-sorozatán ezentúl egy versenyző naponta legfeljebb négy egyéni számban indulhat. Ezzel elveszik az Iron Lady esélyét megannyi versenyre és aranyéremre,írja a ripost.hu

[ad1]
 
Hiába dolgoznak olyan sokat, hátráltatja őket a szövetség döntése

Márpedig háromszoros olimpiai bajnoknőnk az utóbbi években ezeken a viadalokon gyakran végigúszta a teljes programot. A tavalyi sorozatot a riói tarolása után sem pihenve úgy nyerte meg, hogy összesen 103 érmet, köztük 73 aranyat gyűjtött, s ezekkel mintegy 110 millió forintot is bezsebelt. /Jövőre erre nem marad esélye\./

Hirdetés

Nem csak aranyérmekben és pénzdíjakban mérhető mindez: ezeknél sokkal többet vesz el az új szabály.

Hirdetés
Katinka felkészülésének szerves része, hogy ha csak lehetősége van rá, edzés helyett is versenyez. Ezt korlátozza most a FINA-döntés.
Hirdetés

Jó munka, FINA! Ismét hátraléptünk a sportunkban. Nem szabadna korlátoznunk a szupersztárjainkat abban, hogy versenyezzenek.
Hirdetés

Inkább több olyan sportolóra lenne szükség, akik minél gyakrabban versenyeznek"

- írta Shane Tusup felháborodva az Instagramon, hozzátéve: az úszósportnak tanulnia kéne más sportágaktól.

A FINA-döntés súlyát jelzi, hogy Tusup néhány órával később újra, még részletesebben kifejtette a véleményét.

Hirdetés

z összetörte a szívem és megőrjít.

Látok egy lenyűgöző tehetségű úszót, aki hihetetlen munkával gyilkolja saját magát, gyűjti az erejét és fejleszti a tudását, így versenyelőnyre tenne szert a többiekkel szemben.

Hirdetés
Mindezt azért, mert szenvedélyesen teszi a dolgát, hogy inspiráljon és csillagként vezessen, megmutassa, mit lehet elérni a sportban, ha keményen dolgozol és ennek szenteled az életed.

És mit kap cserébe?
Hirdetés

Ahelyett, hogy a sportág vezetői felkarolnák őt, és nagyszerű példaként használnák arra, hogy mi lehet ez a sport, mit érhet el benne a jövő generációja, ők inkább úgy döntöttek, hogy

korlátozzák a részvételét, megsemmisítik a versenyelőnyét, és korlátozzák az egyéni hatását a show-ra.

2017. május 31. (szerda), 13:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 17:10
Hirdetés

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.07.01 szerda éjféligA HungaroMet Nonprofit Zrt. friss...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 16:08

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn súlyos állításokat fogalmazott meg2026-06-27-én megjelent nyilatkozatában Laczó Adrienn arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 14:16

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:56

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Dagad az aranykonvoj-ügy, gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu JánostÚjabb fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: a...

Hirdetés
Hirdetés