Botrány: EZENTÚL az egyház beleszól a temetkezési, búcsúztatási szokásokba, nem számít, mi a végakarat!

Hirdetés
Botrány: EZENTÚL az egyház beleszól a temetkezési, búcsúztatási szokásokba, nem számít, mi a végakarat!
Hirdetés

Hiába is szeretnénk, a katolikus egyház útmutatása alapján a jövőben tilos lesz a hamvak szétszórása, és az elhunytak hamvainak otthon tartása is!

Meglepő üzenetet küldött a Vatikán a katolikus hívek számára.

/Közölték, hogy komoly változások lesznek a temetkezési eljárásokban, ugyanis nem fogják engedélyezni az elhunytak hamvainak otthon tartását, de még a hamvak a szétszórását sem\./

Hirdetés

Az egyház 1963-ig magát a hamvasztást is tiltotta.

Mostanra ezt elfogadták, viszont ahhoz ragaszkodnak, hogy a halottakat csak temetőben vagy felszentelt helyeken lehessen eltemetni.

Hirdetés

Úgy vélik, ha valaki otthon tartja a szerette hamvait, azzal elveszi tőle a megemlékezés lehetőségét.A Vatikán akkor is tiltja a hamvak szétszórását, ha azt az elhunyt kifejezetten kérte végakaratában.Továbbá nem engedélyezik azt sem, hogy a hamvakat a családon belül szétosszák, valamint nem lehet belőle sem emléktárgyakat, sem pedig ékszereket készíteni.Persze nem eszik olyan forrón azt a bizonyos kását.Ez a hír korábban is felbukkant, és nagyon sokan vitáztak már róla, és arról, hogy mennyire igaz is egyáltalán.

Hirdetés
Nos, szeretnénk közölni, hogy valóban van abban valami, hogy a Vatikán nem engedi a hamvak szétszórását.A hamvak otthon tartásáról viszont ma is heves viták vannak, és egyelőre nincs megfelelő konszenzus az ügyben.Szerintünk a hamvak a családé, és nem a Vatikáné, és nekik, illetve az egykori elhunytnak kell arról rendelkeznie, hogy mi legyen a földi maradványaival.
Hirdetés

2018. október 01. (hétfő), 22:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 15:14
Hirdetés

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter két fronton csapott vissza: a Fidesznek és Toroczkainak is keményen odaszúrtMagyar Péter egyszerre üzent a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 14:12

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Földcsuszamlás a Fideszben: nagyágyúk sora tűnhet el a parlamentbőlNagyszabású átalakítás kezdődhet a FideszbenMég 2026...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:47

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Kettétört két fiatal élet: tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmeseKét húszéves fiatal vesztette...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:13

-Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

-Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Feljelentés Orbán Viktor milliárdos Facebook-szerződései miatt: már a hatóság előtt az ügyFeljelentést tett a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:05

Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Feljelentés Orbán Viktor milliárdos Facebook-szerződései miatt: már a hatóság előtt az ügyFeljelentést tett a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 09:11

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!Zelenszkij váratlan üzenetet küldött...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 08:32

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Repülő fém kulacs, arcon ütés és ételmegvonás – súlyos vádak Gór-Sebestyén Júlia ellenKiskorú veszélyeztetésével...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 08:04

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai vallomást tett Pásztor Erzsi: négyórás műtét után húsz kilót fogyottRosszul lett a színpadon, félbe kellett...

Hirdetés
Hirdetés