Botrány: ha nem vagy ott a szülőin, elvehetik a gyereked

Hirdetés
Botrány: ha nem vagy ott a szülőin, elvehetik a gyereked
Hirdetés

/A gyermekek védelme és biztonsága érdekében kormánypárti képviselők olyan törvénymódosítást terjesztettek elő, amely nem alkalmas a súlyosan veszélyeztetett gyermekek tragédiáinak megelőzésére, ugyanakkor tömegesen vezethet családok indokolatlan szétszakításához \- olvasható a Társaság a Szabadságjogokért \(TASZ\) közleményében\./
Hirdetés

A jogvédő szervezet szerint az, hogy kötelezővé válik például a védőnői szolgáltatás igénybevétele, annak elmulasztása pedig súlyos veszélyeztetésnek minősül, túlkapásokhoz vezethet.

Ha például egy várandós anyuka késve jut el a terhesgondozásra, vagy ha a szülők nem jelentek meg egy osztályfőnöki órán, a védőnő vagy az iskola ezeket minősítheti akár az együttműködés megtagadásának is.

Hirdetés
Ha pedig annak minősíti, a hatóság akár a gyerekek elszakításáról is dönthetne a javaslat alapján.

A TASZ aggodalmait olyan neves szakemberek is osztják, mint Herczog Mária, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja, vagy Gyurkó Szilvia gyermekjogász. Az UNICEF Magyar Bizottságának szakértője szerint több felkészült szakemberre lenne szükség, az államnak erre kellene költenie.

Czibere Károly ellenben úgy látja, a törvénymódosítás nem ad lehetőséget "túlterjeszkedő jogalkalmazásra", nem szélesíti a családból való kiemelés lehetőségeit.
Hirdetés
"A kormány célja, hogy amíg csak lehet, vér szerinti szüleinél tartsa a gyerekeket. A szigorítással együttműködésre akarjuk ösztönözni a szülőket" - mondta, hozzátéve: ha a szülők nem jelennek meg például egy-két osztályfőnöki órán, az még nem számít súlyos veszélyeztetésnek.

Forrás: nepszava.hu

2016. november 02. (szerda), 16:50

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:29
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? Nem sokkal 83. születésnapja előtt elhunyt Dráfi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:05

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️ Hétfő este egy ritka erejű...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 07:17

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ??? A...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 05:41

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók! ?  Hatalmas tűz ütött ki...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Hirdetés
Hirdetés