Brutálisan elszálltak a balatoni árak: mélyen a zsebébe kell nyúlnia a strandolni vágyó családoknak

Hirdetés
Brutálisan elszálltak a balatoni árak: mélyen a zsebébe kell nyúlnia a strandolni vágyó családoknak
Hirdetés

Tihany — Idén sem lettek olcsóbbak a büfék a Balaton partján.

Egy négytagú család nagy dorbézolás nélkül is simán otthagyhat 10 ezer forintot ebédre úgy, hogy csak egyszerű strandbüfében vásárolnak. /A Blikk terepszemléjén kiderült, hogy menzajellegű főételeket, például rántott csirkét vagy cigánypecsenyét körettel 1500\-1700 forintért kínálnak a parton\./

Hirdetés

Nem jövünk ki olcsóbban a sült hekkel sem, annak ugyanis 400-450 forintért mérik 10 dekáját, 30-40 deka alatti példány pedig nemigen akad. De legalább a legtöbb helyen külön nem számítanak fel semmit a hozzá való két szelet kenyérért. Sőt, az egyik Balatonboglári büfében a tartár is ingyenes hozzá, ha kérünk.

Horváth Angéla (20) 410 forintot számolt ezért a pohár fröccsértKovács Pálnak (47) /Fotó: Vajta Zoltán

Lángossal lehet még spórolni, sima, feltét nélkülit 450 forintért kapunk, de az örök favorit sajtos-tejfölös 600-700 forintba kerül. Az már lutri, hogy mit kapunk a pénzünkért. Az egyik tihanyi strandbüfében vékonyan kenték meg vizezett tejföllel, és a sajtszórás is a nyolcvanas éveket idézte, másutt viszont nem sajnálták.

A legtöbb helyen még a lekváros palacsintáért is 180 forintot kérnek, de például Tihanyban találtunk 130-ért is. A túrós és nutellás viszont sehol nincs 150 alatt.

Az ínyencek érdekes street food újításokkal, akár harcsaburgerrel is találkozhatnak a parti büfékben. Igaz, ezekért többet elkérnek, a harcsaburger például 2100 forintba kerül.

Hirdetés
Ám kellemetlen meglepetés is érheti a gasztronyaralókat. A turistákkal állandóan zsúfolt, drágább éttermek egyikében például egészen silány, minden bizonnyal fagyasztóból kiolvasztott halászlét hoztak 2500 forintért, hiába a panoráma a Balatonra a Tihanyi-félsziget tetejéről.

Hirdetés
Ez az árlista
Balatonbogláron várja
a turistákat /Fotó: Vajta Zoltán

– Sokféle minőség van jelen a Balatonon, belefuthatunk rosszabba is, de összességében emelkedett a színvonal még a parti büfékben is – állítja Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség alelnöke. − Az utóbbi öt év kritikái eljutottak az üzemeltetőkhöz. Ma már tényleg nem lehet bármit kiadni, mert a rossz lángosnak is híre megy, hiszen a balatoni vásárlók 80 százaléka hazai vendég – magyarázta a szakértő

Ennyi egy nap

Ha minden kiadást összeadunk, 15-30 ezer forintot is kóstálhat egy négytagú családnak egy strandolós nap úgy, hogy még csak nem is vettünk ki szobát.

Hirdetés

Happ László 2100 forintot fizetett ezért a harcsaburger menüért / Fotó: Vajta Zoltán

Autóval az üzemanyag 4-6 ezer forint, az autópályamatrica 2975. Ennél is drágább a vonatozás, buszozás: 10-15 ezer forintba kerülnek a jegyek. Ha rendesen megebédel a család, akkor is 8-10 ezer forinttal kell számolni. A legolcsóbb fagyi 400-600 forint, a harcsaburger 2100 forint.

Fotó: Vajta Zoltán

Tegnap Balatonalmádiban voltunk, rendeltem egy harcsát a büfében, a KONYHÁBÓL EZ A PÁRBESZÉD HALLATSZOTT KI, BÁR AZT HITTÉK NEM HALLOM…..Tovább olvasom a cikket! >>>>>>.

Balatonon nyaraltunk, ebben a vendégházban!!! A testemet szanaszét csípték az ágyi poloskák!!! Vigyázzatok!!!! Tovább olvasom a cikket! >>>>>>.

Nagyon vigyázzatok! BORZALOM, AMI KIDERÜLT!!! Eddig erről senki nem tudott!!!! Nagyon nagyon veszélyes a Balaton Siófoknál! Ezért kellett meghalnia a 18 éves fiúnak.

Hirdetés
..... Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

2 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!!Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

2020. július 05. (vasárnap), 14:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 13:57
Hirdetés

Magyar Péter kiakadt Orbán Viktorra: Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény!

Magyar Péter kiakadt Orbán Viktorra: Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény!

Büntetőjogi figyelmeztetést küldött Magyar Péter Orbánnak a lakitelki beszéd utánMagyar Péter 2026. október 18-án,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 11:52

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 08:50

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

Lemondott Benkő Tamás: munkahelyi terhelésre hivatkozik a dunakeszi képviselőBenkő Tamás lemondott a Dunakeszi 7. számú...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 07:52

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Rubint Réka szerint eltűnt az alapdaganata, de a kezelése még folytatódikRubint Réka arról számolt be, hogy a korábban...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 06:59

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 06:20

Elment egy nagy színész, akit sokan a szívükbe zártak! Hatalmas név távozott

Elment egy nagy színész, akit sokan a szívükbe zártak! Hatalmas név távozott

Meghalt a Star Trek Apollója: 97 éves volt Michael ForestKilencvenhét éves korában meghalt Michael Forest, az amerikai...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 20:43

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Munkagépnek ütközött egy autó az M3-ason: a kórházban meghalt a sofőrHalálos baleset történt 2026. október 17-én,...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 19:45

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyász a magyar színházi életben: 69 éves korában elhunyt Kuna Károly, a népszerű színművész69 éves korában elhunyt Kuna...

Hirdetés
Hirdetés