Cafeteria 2017.jan.1 >>> ezek a változások jönnek! ITTA RÉSZLETES TÁBLÁZAT!

Hirdetés
Cafeteria 2017.jan.1 >>> ezek a változások jönnek! ITTA RÉSZLETES TÁBLÁZAT!
Hirdetés

Cafeteria rendszer 2017 – Táblázat! Mutatjuk a jövő évi cafeteria-rendszer véglegesített változatát Az Országgyűlés megszavazta az őszi adócsomagot, amely a jövő év elejétől lép hatályba. /Ennek az egyik nagyon fontos eleme az új cafeteria\-rendszer, ami szinte köszönő viszonyban sincs az eddigivel\./

Hirdetés
Összegyűjtöttük a legjelentősebb változásokat. Már a nyár közepén tudni lehetett, hogy jövőre jelentős változásokra lesz szükség a cafeteriarendszerben. Ennek az a fő oka, hogy az év elején egy évek óta húzódó vitában az Európai Unió Bírósága ítéletet hirdetett, miszerint a magyar cafeteriarendszer bizonyos elemei sértik az uniós jogot, mert az Erzsébet-utalvány és a Szép-kártya bevezetésével monopolhelyzetet teremtettek: sokkal kedvezményesebben lehetett adózni az említett elemekkel, mint az akkor piacon lévő utalványok után.
Hirdetés
-írja a penzcentrum.hu

Tehát Magyarország pert vesztett a kötelezettségszegési eljárásban, így át kellett alakítani az adótörvényt úgy, hogy az igazodjon az uniós jogszabályokhoz. Az Országgyűlés november 22-én szavazta meg az őszi adócsomagot, amelynek a jövő évi cafeteria-rendszer is a része volt. Az alap is változik A jelenleg a cafeteria-elemekre háromféle adózás vonatkozik: van, ami normál adózással adható (49,98 százalék), van, ami kedvezményes adózással (34,51 százalék), és vannak adómentes juttatások is. Jövőre is megmarad ez a hármas felosztás, de az adóalap változása miatta teher is változik. Az eddigi 1,19-es helyett 1,18-as szorzóval számolják a béren kívüli juttatások adóalapját 2017-ben.

Hirdetés
Ezért a kedvezményes adózású cafeteria-elemek után 34,51 helyett 34,22 százalékot kell adózni, 15 százalék személyi jövedelemadót (szja), és 14 százalék egészségügyi hozzájárulást (eho).

A normál adózásúak mellett pedig 49,98 helyett 49,56 százalékot (15 százalék szja, és 27 százalék eho). Több adómentes, kevesebb kedvezményes Jövőre csak a Szép-kártya és a 100 ezer forintos készpénz kiäzetés marad kedvezményes adózású, ezeknek viszont együttes értéke nem haladhatja meg az évi 450 ezer forintot a versenyszférában, a közszférában pedig a 200 ezer forintot.

Sok, nagyon népszerű béren kívüli juttatás viszont csak magasabb, 49,56 százalékos közteherrel lesz adható.

Hirdetés
Ilyen például az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkezés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, valamint az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak. Az tapasztalható, hogy a munkáltatók nem a cafeteriarendszerük megszüntetésén gondolkodnak, hanem egy olyan rendszer összeállításán, amivel továbbra is támogatni tudják a munkavállalókat. “Sok esetben magasabb lesz a közteher egy-egy juttatáson, de az ajándék utalvány például eddig sem tartozott a kedvezményes adózású elemek közé, mégis népszerű, mert nagyon széles körben fel lehet használni” – mondta korábban a Pénzcentrumnak Fata László cafeteria-szakértő.

Cafeteria-elem Közterhek 2016-ban Közterhek 2017-ben
Erzsébet-utalvány 34,51 % (havi 8 ezer forint) 49,56 % (korlátozás nélkül)
Munkahelyi étkezés 34,51 % (havi 12 500 forint) 49,56 % (korlátozás nélkül)
Ajándékutalvány 49,98 % (szabályozva, de korlátlanul) 49,56 % (szabályozva, de korlátlanul)
Helyi bérlet 34,51 % (havonta a bérlet ára) 49,56 %
Iskolakezdési támogatás 34,51 % (33 300 forint gyermekenként) 49,56 % (korlátozás nélkül)
Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás 34,51 % (havi 33 300 forint) 49,56 % (korlátozás nélkül)
Egészségpénztári hozzájárulás 34,51 % (havi 55 500 forint) 49,56 % (korlátozás nélkül)
Készpénz kifizetés béren kívül 34,22 % (évi 100 ezer forintig)
Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla 34,51 % (évi 150 ezer forintig) 34,22 % (évi 150 ezer forintig)
Széchenyi Pihenőkártya szállás alszámla 34,51 % (évi 225 ezer forintig) 34,22 % (évi 225 ezer forintig)
Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla 34,51 % (évi 75 ezer forintig) 34,22 % (évi 75 ezer forintig)
Sportrendezvényekre szóló belépő adómentes (korlátozás nélkül) adómentes (korlátozás nélkül)
Kulturális belépő adómentes (évi 50 ezer forintig) adómentes (évi 50 ezer forintig)
Bölcsődei ellátás adómentes (költség mértékéig) adómentes (költség mértékéig)
Óvodai ellátás adómentes (költség mértékéig)
Mobilitás célú lakhatási támogatás adómentes (feltételekhez, értékhatárhoz kötött)
Lakáscélú támogatás adómentes (max. 5 millió forint 5 évben) adómentes (max. 5 millió forint 5 évben)
Kockázati biztosítás adómentes (havonta a minimálbér 30%-ig) adómentes (havonta a minimálbér 30%-ig)

 

Forrás : http://www.penzcentrum.hu

2016. november 26. (szombat), 21:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 19:48
Hirdetés

Friss!Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !

Friss!Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !

Megvonnák Szijjártó Péter fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem jár be érdemben az OrszággyűlésbeFekete-Győr András...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 19:28

Ambrus Attila lesz a következő Nagy Ő? Megszólalt a producer

Ambrus Attila lesz a következő Nagy Ő? Megszólalt a producer

Ambrus Attila lehetne a következő Nagy Ő? Megszólalt a producerAmbrus Attila neve is felmerült a Nagy Ő lehetséges...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 16:35

Óriási balhé a Penny előtt: Őrjöngve kiugrott a piros Mazdából a nő és nekiesett a fiatal srácnak. Börtönbe is kerülhet a dühöngő asszony.

Óriási balhé a Penny előtt: Őrjöngve kiugrott a piros Mazdából a nő és nekiesett a fiatal srácnak. Börtönbe is kerülhet a dühöngő asszony.

Döbbenetes közúti konfliktus MátészalkánMeglepő utcai jelenetről számoltak be Mátészalkán, ahol a beszámolók szerint a...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

42 évesen meghalt Charlie Dalin vitorlásversenyző, a Vendée Globe rekordereMeghalt a francia Charlie Dalin, a világ...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 12:36

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Elindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozókHivatalos nyomozás indult a közpénzes flottatenderek...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:59

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:52

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 07:25

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Megvonnák Lázár János fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem végzi érdemben a parlamenti munkájátFekete-Győr András...

Hirdetés
Hirdetés