Csak 10 év jutott a kis Ellának." Könyörögtünk, hogy pislogjon, és ne kapcsolják le a gépről "

Hirdetés
Csak 10 év jutott a kis Ellának.
Hirdetés

Szülei örökre hálásak lesznek a nővérkének, aki mindvégig fogta a kislány kezét az utolsó operáció alatt.

/Tragikusan rövid élet adatott meg egy brit kislánynak \- szülei gyászába mégis vegyül némi keserű öröm is, lányuk ugyanis öt másik gyermek életét menthette meg, öt másik családnak adhatta meg azt a reményt, amit ők nem kaptak meg\./

Hirdetés
Hányan mondhatják el ezt magukról?

A kis Ella Thatcher az angliai Hurstpierpointban nőtt fel. Már kiskorától kezdve egy igen súlyos betegségben, az úgynevezett dravet-szindrómában szenvedett, mely miatt folyamatos epilepsziás rohamok gyötörték.

Hirdetés
Eleinte 50-55 rohama volt havonta, a tüneteket azonban végül az orvosoknak sikerült visszaszorítani félévenkénti egy rohamra. Szülei abban reménykedtek, minden rendben lesz - ezért is érte őket váratlanul, amikor az egyik, szinte a semmiből jött roham után a kislány kórházba került. Az intézményben az orvosok már csak az agyhalál beálltát tudták megállapítani.

“Az volt a legnehezebb pillanat, amikor Ellát agyhalottnak nyilvánította a két orvos. Azt kértük, lehessünk bent mi is a szobában, amikor lekapcsolják a gépekről, hogy megnézzék, lélegzik-e magától.

Hirdetés
Fogtuk a kezét, és könyörögtünk, hogy pislogjon, vagy csináljon valamit - de nem történt semmi” - emlékezett vissza a Mirrornak a tízéves kislány édesanyja, Anna.

A szülők első gondolata, amikor felocsúdtak a gyász okozta sokkból, az volt, hogy Ella szerveit felajánlják másoknak. Végül a lányka szívét, tüdejét, máját, hasnyálmirigyét és veséit vették ki és adták öt súlyosan beteg gyermeknek.

Hirdetés

A szülők alighanem örökké hálásak lesznek annak a nővérnek, aki megígérte, végig ott lesz a kislány mellett az utolsó műtéten, és fogni fogja a kezét. “Amikor visszahozták a műtőből, egy csodás kis takaróval volt letakarva egész a válláig. Nem láttad a sebeket, ahogy összevarrták. Békésnek tűnt, mint aki csak alszik” - mesélte a brit lapnak az édesanya, kiemelve, mekkora tisztelettel bánt a kórház teljes személyzete a kislányával.

“Amikor rájöttünk, hogy Ela nincs többé, nem akartuk, hogy bárki másnak is át kelljen élnie azt, amit nekünk.

Hirdetés
Ella miatt öt családnak nem kell a temetést terveznie.”

Forrás: www.borsonline.hu

2019. március 16. (szombat), 19:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 19:51
Hirdetés

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 OKTÓBERÉBEN

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 OKTÓBERÉBEN

Durva szerelmi fordulat jöhet októberben: ez a két csillagjegy elveszítheti azt, amit biztosnak hitt – szerelmi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 19:15

Kármán András brutálisan kiosztotta Orbánt! ? ???? ? ?????́???́??́????

Kármán András brutálisan kiosztotta Orbánt! ? ???? ? ?????́???́??́????

Kármán András visszaszólt Orbánnak: szerinte stabil a gazdaság, közel két százalékos növekedés jöhetKármán András...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 18:22

Magyar Péter a legkeményebb bejelentés tette meg.súlyos szavakkal állt a nyilvánosság elé!

Magyar Péter a legkeményebb bejelentés tette meg.súlyos szavakkal állt a nyilvánosság elé!

Akár húsz évre visszamenőleg vizsgálnák a politikusok vagyonát – a jelenlegi vezetőket is érintené a tervA megadott...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 17:19

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Nyíregyházára és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Nyíregyházára és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Jégeső zúdult Nyíregyházára – rövid idő alatt kifehéredett NagyszállásIntenzív jégeső érte el szeptember 21-én...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 14:50

Nagy Feró színpadra lépett – arra senki nem számított, ami ezután történt a fideszes tüntetésen!

Nagy Feró színpadra lépett – arra senki nem számított, ami ezután történt a fideszes tüntetésen!

Nagy Feró a Terror Háza előtti tüntetésen énekelt, és a Kádár-korszakot említetteNagy Feró is színpadra lépett 2026....

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 13:55

Ledöbbentek a tüntetők: perselyekbe kérték a pénzt a fideszes tüntetésen - videó ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Ledöbbentek a tüntetők: perselyekbe kérték a pénzt a fideszes tüntetésen - videó ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Ládával és QR-kóddal gyűjtöttek adományokat a Terror Háza előtti tüntetésenA résztvevőktől is pénzbeli hozzájárulást...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 11:18

Megrendítő gyászhír érkezett: örökre búcsúznunk kell egy pótolhatatlan nagy névtől! ?️????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrendítő gyászhír érkezett: örökre búcsúznunk kell egy pótolhatatlan nagy névtől! ?️????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Krecz Tibor, az RTL Klub első hírigazgatójaÉletének 63. évében, szeptember 19-én meghalt Krecz Tibor újságíró,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 21. (hétfő), 06:59

Tarjányi Péter súlyos veszélyre figyelmezteti Magyar Pétert a megtámadása után !

Tarjányi Péter súlyos veszélyre figyelmezteti Magyar Pétert a megtámadása után !

Borral öntötték le Magyar Pétert Szekszárdon – Tarjányi Péter veszélyes folyamatra figyelmeztetBorral öntötték le...

Hirdetés
Hirdetés