Csehország végre kimondta amit eddig egyik ország sem mert!

Hirdetés
Csehország végre kimondta amit eddig egyik ország sem mert!
Hirdetés

Miloš Zeman úgy véli, hogy az Európai Unióban a migrációs hullám a jelenlegi legnagyobb probléma. Véleménye szerint az unió háborúban áll az iszlamistákkal, de nem kezeli nagyon hatékonyan a problémát. /A cseh államfő szerint ebben az évben is fenyegethetik Európát terrortámadások, és azt sem zárja ki, hogy azokon a területeken, ahol mindeddig még nem történtek\./

Hirdetés

Miloš Zeman cseh köztársasági elnök arra számít, hogy az Egyesült Államok és Oroszország megállapodik az Oroszország elleni szankciók megszüntetéséről.

Hirdetés
Az Európai Unióval kapcsolatban pedig megjegyezte, annak legnagyobb problémája a migránsválság.

Donald Trump leendő amerikai elnöknek meg kellene szüntetni az Oroszország elleni szankciókat, mivel a gyakorlat azt mutatja, hogy hatástalanok voltak” – nyilatkozta Miloš Zeman cseh köztársasági elnök.

Nagymértékben üdvözölném ezt, és már többször is nyilatkoztam a szankciók megszüntetéséről. Általában véve is ellenzem a szankciókat, mivel a gyakorlat már igazolta, hogy hatástalanok, ha csaknem ellentétes hatást váltanak ki.

Hirdetés
Én ezt az ostrom alá vett vár mítoszának nevezem. Ez azt jelenti, hogy ha szankciókat vezetnek be, a nemzet egységesen kiáll a vezetője mögött. Ezáltal nő az állam vezetőinek népszerűsége, amely Vlagyimír Putyin esetében világosan megmutatkozott” – mondta a cseh államfő.

Zeman a szankciók megszüntetésével párhuzamosan egy Kína elleni kemény fellépésre számít Trump részéről. Ha összevetik Oroszország és Kína népességét, az arány 1:10-hez, és számba kell venni a gazdasági potenciált is.

Hirdetés
Kína a bruttó nemzeti termék esetében az első vagy második helyen áll a világon – tette hozzá Zeman, – ezért egyértelmű, hogy az Egyesült Államok vetélytársa nem Oroszország, hanem Kína. Mivel Csehország az Egyesült Államokkal szemben nem nagyhatalom, ebből eredően érdekében áll, hogy minden gazdaságilag jelentős országgal jó kapcsolatot tartson fenn. Mi nem konkurálunk velük nagyhatalmi szinten” – jegyezte meg a cseh elnök.
Hirdetés

forrás: inforadio.hu

2017. január 12. (csütörtök), 21:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 14:20
Hirdetés

Durva részletek kerültek elő: egyre nagyobb a botrány Szijjártó Péter körül

Durva részletek kerültek elő: egyre nagyobb a botrány Szijjártó Péter körül

Döbbenetes részletek kerültek elő: egyre nagyobb a botrány Szijjártó Péter körülÚjabb részletek láttak napvilágot a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 12:07

Kiderült az igazság!Ezért verték meg Schobert Norbit!

Kiderült az igazság!Ezért verték meg Schobert Norbit!

Kiderült az igazság! Ezért verték meg Schobert Norbit!Leütötték Norbit, saját étterme előtt érte a támadásSokan nem...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 11:17

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Hegedüs Zsuzsa

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Hegedüs Zsuzsa

Kiderült a szomorú igazság: ebbe halt bele Hegedüs ZsuzsaNégy év távlatából is fájó emlék maradt a halála2022. december...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 09:48

Magyar Péter újabb frontot nyitott Sulyok Tamás ügyében

Magyar Péter újabb frontot nyitott Sulyok Tamás ügyében

Magyar Péter újabb frontot nyitott Sulyok Tamás ügyében Magyar Péter újabb erős politikai üzenetet küldött Sulyok Tamás...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 08:52

Orbán Viktor hosszabb időre elhagyja Magyarországot – Amerikába vezethet az útja

Orbán Viktor hosszabb időre elhagyja Magyarországot – Amerikába vezethet az útja

Itt a vége? Orbán Viktor hosszabb időre elhagyja Magyarországot – Amerikába vezethet az útjaA focivébé lehet az...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 08:49

Korda György fájdalmas vallomása: három unokája van, de nem ismeri őket

Korda György fájdalmas vallomása: három unokája van, de nem ismeri őket

Korda György fájdalmas vallomása: három unokája van, de nem ismeri őketVannak életek, amelyeket kívülről csupa fény...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 08:48

Az Európai Ügyészség megszólalt az Orbán Viktort érintő esetleges vádemelés kérdésében

Az Európai Ügyészség megszólalt az Orbán Viktort érintő esetleges vádemelés kérdésében

Óriási hír: az Európai Ügyészség megszólalt az Orbán Viktor elleni esetleges eljárás kérdésébenÚjabb nagy politikai és...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 08:45

Hadházy Ákos: Orbán Viktor őrizetbevétele nem megúszható

Hadházy Ákos: Orbán Viktor őrizetbevétele nem megúszható

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: szerinte ez fontos mérföldkő lenneHadházy Ákos szerint a...

Hirdetés
Hirdetés