Csonka András így búcsúzik el Székhelyi Józseftől!

Hirdetés
Csonka András így búcsúzik el Székhelyi Józseftől!
Hirdetés

Az élet gyönyörű.Az élet szemét, rohadt és kegyetlen.Elvette tőlünk Székhelyi Jocót. Soha nem láttam még senkit, aki ennyire fittyet hányt a ráknak! Úgy tett, úgy élt, mintha ez egy kellemetlen közjáték lenne. /Hiszen neki még dolga van\./

Hirdetés
Nem gyöngülhet el, a kislányát iskolába kell vinni reggelente. Soha nem láttam még, hogy valaki ennyire a munkába meneküljön a fájdalmai, a gyötrődései elől.
Hirdetés
A színpad szó szerint életben tartotta Őt, amíg lehetett. A világnak fogalma sincs, kit veszít most el. Nem csak egy óriási színészt, hanem egy varázslatosan bölcs, végtelenül szeretetteljes, jó embert is.Legutóbb néhány hete, a Madách színházban láttam, a Szerelmes Shakespeare-ben. Gyenge volt, ez a kis szerep is láthatóan fárasztotta. Amikor lehetett, ült vagy támaszkodott. Előadás után vártam rá a művészbejárónál.
Hirdetés
Amkor kijött, szokásától eltérően, kurtán köszönt, nem is állt meg pár szóra sem annak az úrnak sem, aki próbált beszédbe elegyedni vele és érezhetően sietett a kocsija felé. A tekintét üvegesnek éreztem, mint aki nincs is ott. Másnap délelőtt megcsörrent a telefonom. Ő hívott. Elnézést kért az esti sietségért, de, ahogy mondta, annyira rosszul volt, hogy azt sem tudta hogy ér majd haza.
Hirdetés
Csak meg akart nyugtatni, és elmondani, mennyire örült, hogy ott voltam.
Nos ilyen ember volt. És igen, csak a jók mennek el! Nekik szenvedni, kinlódni kell! Az a gondokodásmód, világnézet amit Jóska képviselt, példaként kell hogy szolgáljon mindenkinek ebben az egyre jobban erjedő, széteső világunkban. Hálás vagyok a sorsnak és a Veres 1 színháznak, hogy legalább egy darabban, a New Yorki páparablásban partnere lehettem. Ez a színház adta talán a legnagyobb lélektöltetet neki azzal, hogy műsoron tartotta a Jó estét mr Green! című színművet, ahol Pál Tamás oldalán Ő játszotta az öreg, morózus de mélyérzésű zsidó férfit.
Hirdetés
Szegényebb lenne ez a világ sokkal, ha Ő ezt nem játszhatja el.
Jóska, sírok. Tehetetlen dühöt érzek.Egyszerűen nem ezt érdemelted!Arra pedig, hogy a halál szélén táncolva még Te adtál erőt, még Te vígasztaltál bennünket, ravasz kis félmosollyal a rák felé köpve, nincsenek is szavak egyáltalán.Szeretlek és köszönöm az életedet!

2018. augusztus 22. (szerda), 21:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 13:21
Hirdetés

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusbanMár majdnem mindenki elhitte, hogy a tél végleg elköszönt, a Kékes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 12:08

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Toma Anna, akit az ország nagy része egyszerűen csak Panni néniként ismert: ő volt Toma Andrásnak, az „utolsó...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 10:36

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Azon a napon, amikor a naptár március 19-ét mutat, valahol a világ egy kicsit csendesebben lélegzik, mintha maga is...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 08:04

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyjaMegrázó tragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 06:23

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 05:59

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösségMegrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Hirdetés
Hirdetés