Hazánk sem marad ki a kelet felől érkező szibériai eredetű fagyos levegő áramlásából egy anticiklon keleti peremén - írja a sopronmet.hu szombat este kiadott előrejelzésében. /\- Ennek megfelelően már kedden megkezdődik a hideg beáramlása északkelet felől, s 24 órán belül már a délnyugati határt is eléri\./
Hirdetés
A hideg beáramlásával egyidejűleg a keleti, északkeleti, majd délkeleti szél is megélénkül, tovább csökkentve a hőérzetet. Ezután előreláthatólag nem szakad meg a fagyos levegő utánpótlása, sőt fokozódik.
Hirdetés
Előrejelzések szerint az év utolsó napján -15 foknál is hidegebb légtömegek áramlanak a medence fölé. Jó esély van rá, hogy a 2016 első hetében is marad a zord idő.
Kedden este már országszerte fagy várható (-1,-2 fok), szerdán pedig az északkeleti megyékben napközben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.
Szerdán késő este már -4,-6 fok közötti értékeket mérhetünk, míg csütörtök reggelre északkeleten -10 fok alá is süllyedhet a hőmérők higanyszála. Csütörtökön már országos fagy valószínű délután is, míg péntek hajnalban -8,-15 fok közé esik a hőmérséklet, úgy hogy északkeleten lesz végig a hidegebb.
Hirdetés
Pénteken napközben is csupán -5 fok körül szóródnak az értékek valószínűleg, szombat reggelre pedig már a nyugati megyékben is -10 fok alá süllyednek.
Ha valahol az elszórt hózáporokból, összeáramlásokból, esetleges mediterrán ciklonból hóréteg képződik az időszak alatt, akkor ott jóval hidegebb értékek lesznek a meghatározóak, hisz a hóréteg kisugárzása jóval nagyobb mint a csupasz felszíné. Ezeken a helyeken kedvező feltételek mellett akár -20,-25 fok sem kizárt.
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
A ChatGPT ezt mondta:Könnyítés jön az öröklésben – soha nem volt még ilyen gyors az ügyintézés ??Origo – 3 perc...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. október 26. (vasárnap), 07:40
Felismered, kik ők ezen a ritka, őszinte pillanatban? ?? Évtizedek óta együtt, mégsem hangzott el köztük a „holtomiglan–holtodiglan” – mégis ők Hollywood legszilárdabb szerelmespárja. ?✨ Távol a reflektorfénytől, csendben, kéz a kézben élik mindennapjaikat – pont így, ahogy itt is látod. ?? ? Koppints az első hozzászólásra, és derülj ki, kik ők valójában – garantáltan meglepődsz! ??
Hollywood egyik legösszeillőbb párja, akik sosem házasodtak össze – és egy titokzatos szenvedély, amiről kevesen...
Mindenegyben blog 2025. október 25. (szombat), 09:41
Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>
Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...
Mindenegyben blog 2025. október 23. (csütörtök), 20:27
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)