Délután elfoglalták a házukat a cigányok, este már menekülniük kellett

Hirdetés
Délután elfoglalták a házukat a cigányok, este már menekülniük kellett
Hirdetés

Korábban megírtuk, hogy tudomásunk szerint több házat is elfoglaltak Érden egymáshoz kísértetiesen hasonló eszközökkel. Az általunk bemutatott kétgyermekes édesanya nehéz helyzetében mások is osztoznak. /A módszer tulajdonképpen ugyanaz\: egy jól körülhatárolható csoport rendezetlen tulajdonviszonyú ingatlanokban, nem feltétlenül jogszerűen tulajdonjogot igazol\./

Hirdetés
Majd erre hivatkozva – a népes rokonságot segítségül hívva – beköltözik mások otthonába, azaz birtokon belülre kerül – kiszorítva az eredeti lakókat.

A lényeg a kifárasztás: a jogos birtokos hetekig, hónapokig kénytelen elviselni egy idegen család életvitelét, ezért általában előbb vagy utóbb inkább elmenekül és más, törvényes megoldás híján aláveti magát a hosszú évekig tartó bírósági procedúrának. Számos megkeresést kaptunk azoktól, akik maguk is hasonló helyzetbe kerültek, mi több, abban is vannak a mai napig.

Hirdetés
Csak Érdről mintegy féltucat ilyen esetről tudunk.

Így keresett meg minket egy szintén érdi család, amely 2014-ben került házon kívülre. A történet elmondásuk szerint messziről indul: a ’70-es években megállapodtak egy L. B. nevű illetővel abban, hogy részletfizetéssel megvásárolnak tőle egy üres telket. Az évek során saját költségen felhúztak egy épületet a telekre, azt életvitelszerűen lakták. Eközben a család folyamatosan fizette a törlesztőrészleteket, a telek árának kétharmadát papírokkal bizonyítható módon kiegyenlítették. L. B. azonban időről időre eltűnt, majd el is költözött Érdről, mellesleg életvitele miatt a törvény előtt sem volt ismeretlen a neve; több ingatlanát elárverezték (mivel a család most is peres úton küzd az igazáért és a házukért, kérésükre anonimizáltuk az érintetteket - a szerk.
Hirdetés
)

Az első nehézség akkor lépett fel, amikor a tulajdont részletekben fizető család háta mögött az eladósodott L. egyik hitelezője végrehajtási joggal terhelte meg az ingatlant. Úgy tudjuk: a házbirtokosok éveken keresztül igyekeztek egyezséget kötni, mind L.-el, mind annak hitelezőjével, számukra előnytelen alkukba is belementek volna. A lényeg, hogy túl akartak már lenni az életüket megkeserítő történeten, s egyet szerettek volna: végre övék legyen az otthon, amiben évtizedek óta élnek.

L. B. azonban egyre húzta az időt, többször eltünedezett, mint kiderült, azért, mert megismerkedett az R. családdal, akikkel egy számára jövedelmező üzletet ütött nyélbe - tudtuk meg a károsultaktól.

A házfoglalók - valamint velük rokonságban álló, szintén helyi K.

Hirdetés
család - mintegy húszan - megjelentek és megszállták a házat. Előző történetünkhöz képest azzal a különbséggel, hogy a családfő itt védte a családját és a tulajdonát, emellett rendőrt hívott. Egy időre patthelyzet alakult ki. A károsultak visszaemlékezése szerint a kiérkező egyenruhásokra feleletül a házfoglalók

A teljesen megdöbbent család megtudta, hogy az otthonukat L. B. eladta alóluk, ráadásul irreálisan alacsony pénzösszegért. Szinte hihetetlen, de a Budapest közelében található megyei jogú nagyváros központjában mintegy hárommillió forintért cserélt gazdát egy értékes ingatlan, ami egyértelműen piaci nonszensznek tűnt.

Az ingatlanfoglalók tüzeket raktak a kertben, szalonnát sütöttek, láthatóan igyekeztek megmutatni, hogy ki az úr abban a házban, amit megszálltak.

Hirdetés
A kiszorított család elbeszélése alapján a rendőrök azt javasolták a jogos gazdának, hogy ne menjenek el, hiszen ez az ő otthonuk, ám azt is kikötötték, hogy mivel a cigányok között kiskorúak is vannak, ezért egy helyiséget biztosítani kell (!) részükre is. Mint ahogy az előző ügyben is – a házfoglalók most is rendelkeztek lakcímkártyával, magyarul: felkészültek. A ház birtokosai azonban életveszélyben érezték magukat, nem maradtak, igyekeztek minden értéküket magukkal vinni, így a kiszorítás egy hétvége alatt beteljesült.

Fontos, hogy a döbbenetes módszer – nekünk a joggal való visszaélés, konkrétan rosszhiszemű joggyakorlás ugrott be elsőre – nem működhetne a fehérgalléros elit közreműködése nélkül.
Hirdetés


Úgy tudjuk: a házfoglalók pár nappal később már el is passzolták új szerzeményüket egy újlengyeli székhelyű vállalkozásnak, amely azonnal élt is a páratlan üzleti lehetőséggel (Újlengyel nem ismeretlen név a magyar adózás történetében, a település mint "Offshore-birodalom" híresült el a '90-es évek második felében és kétezres évek elején). A károsultak elmondása szerint a földhivatali átírás és a papírmunka magyar viszonyokhoz képest elképesztő sebességgel, napok alatt megtörtént. Éppen ezért a módszer nem nevezhető a klasszikus „cigánybűnözés” egyik mutációjának, az ügy ennél sokkal, de sokkal összetettebb: ehhez a fajta pénzcsináláshoz már nem elegendő az agresszív és gátlástalan fellépés, kiterjedt kapcsolati háló is szükséges hozzá. Úgy tudjuk, R.-éket is segítették a háttérből
Hirdetés
.

Mivel az ingatlan per alatt áll, a vállalkozás nem tud kezdeni egyelőre semmit a házzal, magyarul: legalább továbbadni nem sikerült.

Elmondásuk szerint a károsultak később levelet írtak a polgármesternek, a kormánypárti politikus annyit felelt, hogy sajnálja, nem hitte volna, hogy ez megtörténhet, de megígérte azt is, hogy a történetet továbbítja a rendőrségnek. Nyilván nem történt semmi előrelépés ezután sem, igaz, első cikkünk megjelenése után a Pest megyei főkapitány javaslatára Papp Károly országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül váltotta le az érdi rendőrség vezetőjét, bár azt természetesen nem állítható teljes bizonyossággal, hogy a lakásfoglalók ténykedése miatt.

A kiszorított család talán azért is lehet mindezek ellenére mégis bizakodó, mert az esettel összefüggésben nem csak polgári, hanem büntetőper is folyamatban van, illetve bizonyítani tudják, hogy kifizették az ingatlan árának kétharmad részét, amiben korábban éltek. Csakhogy eközben telik a drága idő, telnek-múlnak az évek, miközben csak találgatni tudják azt, hogy mikor mehetnek haza a saját otthonukba.

Forrás: alfahir.hu

2016. október 19. (szerda), 13:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 15:19
Hirdetés

– Sokkoló hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– Sokkoló hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Ég veled, Beverly Hills-i zsaru! 76 évesen elhunyt John AshtonSzomorú hír rázta meg a filmvilágot: 76 éves korában...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 07:02

1 perce érkezett! Rossz hír jött az őszi óraátállításról!

1 perce érkezett! Rossz hír jött az őszi óraátállításról!

Az óraátállítás hatásai és a felkészülés módszereiAz őszi óraátállítás október utolsó hétvégéjén történik meg, amikor...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 06:21

Fájdalmas fordulat jön az időjárásban, jövő héten akár már fagyhat is

Fájdalmas fordulat jön az időjárásban, jövő héten akár már fagyhat is

A héten jelentős lehűlésre és esőre kell számítanunk. A napos, száraz idő hétfőn még tart, de az évszakhoz képest...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 06:03

A Duna valóban kék! Nézd meg a Dráva torkolatának lélegzetelállító felvételét

A Duna valóban kék! Nézd meg a Dráva torkolatának lélegzetelállító felvételét

A „kétszínű” torkolat – Látványos légi felvételek a megáradt Körös és Tisza keveredésérőlÖtvös Sándor lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 16:47

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Jövő héten újabb lehűlés várható: hűvösebb idő és eső érkezikAz eddig tapasztalt, az ilyenkor megszokottnál jóval...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:34

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter nem mindennapi ajánlatot tett Orbán Viktornak: „Áll az alku, Miniszterelnök úr?”szeptember 29-én, vasárnap...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:15

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András könnyekben tört ki: Tökéletesen idézte meg Kaszás AttilátA legutóbbi Sztárban...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 13:25

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt: Mi történt a kiesés után? Felháborító részletek derültek ki!Az Ázsia Expressz legutóbbi évadában Stohl...

Hirdetés
Hirdetés