DÖBBENET! N. FERENC MIUTÁN LEFEKTETTE 10 ÉVES KISLÁNYÁT ZARÁT, ITALOZGATÁSBA KEZDETT, MAJD EZUTÁN SZÖRNYŰ DOLGOKAT MŰVELT GYERMEKÉVEL, AMIT MÉG A MOBILJÁRA IS FELVETT - MILYEN BÜNTETÉST ÉRDEMEL EGY ILYEN "EMBER"?

Hirdetés
DÖBBENET! N. FERENC MIUTÁN LEFEKTETTE 10 ÉVES KISLÁNYÁT ZARÁT, ITALOZGATÁSBA KEZDETT, MAJD EZUTÁN SZÖRNYŰ DOLGOKAT MŰVELT GYERMEKÉVEL, AMIT MÉG A MOBILJÁRA IS FELVETT - MILYEN BÜNTETÉST ÉRDEMEL EGY ILYEN
Hirdetés

.

Döbbenet! N. Ferenc miután lefektette 10 éves kislányát Zarát, italozgatásba kezdett, majd ezután szörnyű dolgokat művelt gyermekével, amit még a mobiljára is felvett - Milyen büntetést érdemel egy ILYEN "ember"?

Gyomorforgató, ami Hajdúhadházán történt tegnap! /Egy édesapa mobilra rögzítette, amint éppen saját gyermekét testi vágyai kielégítésének céljából zaklatta\./
Hirdetés
 
Az apa 15 év együttlét után vált el feleségétől, de továbbra is közösen nevelték 2 gyermeküket. A hétvégéket általában Ferencnél töltötték.
Hirdetés
A kisebbik lányával a 10 éves Zarával, különösen jó volt a viszonya.
Hirdetés
 
N. Ferenc a válást követően egyre jobban lezüllött, inni kezdet és az italtól agresszívvá vált. Tegnap aztán bekövetkezett a tragédia. Este iszogatásba kezdett, majd lefektette a két gyereket és megvárta, amíg elalszanak. Ezután folytatta az italozgatást.Éjjel 11 körül felébresztette a kis Zarát és a leggyomorforgatóbb cselekedetekre kényszerítette lányát. A gyermek a fájdalomtól sírva könyörgött apjának, hogy hagyja abba, de Ő megfenyegette, hogy megveri, ha nem engedelmeskedik.
Hirdetés
 
De ez sem volt elég Ferencnek, mert az egész undorító, beteges dolgot felvette a mobiltelefonjára. Szörnyű tette hamar kiderült, ugyanis a telefonját, fél éve vásárolta meg egyik ismerősétől és egy fiókját közösen használtak. A felvételek automatikusan felkerültek a mobil fiókra, így az ismerőse azonnal észrevette mit művelt Ferenc. Ezután a férfi azonnal értesítette a rendőrséget, akik rövid időn belül őrizetbe vették az apát és a Hajdú-Bihar megyei Rendőrkapitányság eljárást indítottak ellene. Zarát kórházba szállították, ahol alaposan kivizsgálják, milyen sérüléseket szenvedett a támadás során! Egy pszichológust is kirendeltek a gyermek mellé, aki segíthet majd a kislánynak feldolgozni a történteket! Az édesanya sokkot kapott, miután megtudta, hogy volt férje mit művelt lányukkal. Soha nem gondolta, hogy ilyen cselekedetre képes lehet, Te milyen büntetést szánnál az édesapának? Kíváncsiak vagyunk a véleményedre! Írd meg kommentben! Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!




2018. május 28. (hétfő), 16:50

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 13:17
Hirdetés

Drámai hír érkezett Pataky Attiláról

Drámai hír érkezett Pataky Attiláról

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáértOnline aláírásgyűjtés indult Nagy Feró és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 12:44

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáért

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáért

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáértOnline aláírásgyűjtés indult Nagy Feró és...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 12:26

Tanács Zoltán lehet a TISZA technológiai miniszterjelöltje

Tanács Zoltán lehet a TISZA technológiai miniszterjelöltje

Magyar Péter újabb nevet jelentett be leendő kormányzati csapatából: Tanács Zoltánt kérte fel a Tudományos és...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 11:57

Orbán Viktor felajánlotta lemondását

Orbán Viktor felajánlotta lemondását

Választás 2026: Orbán felajánlotta lemondását, Magyar Péter új minisztereket jelentett be1. Orbán Viktor felajánlotta...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 11:13

Magyar Péter újabb miniszterjelöltet jelentett be: Tarr Zoltánt kérte fel a kulturális és társadalmi kapcsolatokért felelős tárca vezetésére

Magyar Péter újabb miniszterjelöltet jelentett be: Tarr Zoltánt kérte fel a kulturális és társadalmi kapcsolatokért felelős tárca vezetésére

Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke kedden újabb leendő kormányzati szereplőt nevezett meg: bejelentette, hogy Tarr...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 09:17

Rácz Jenő szerint a gasztronómiának és a turizmusnak is változásra van szüksége

Rácz Jenő szerint a gasztronómiának és a turizmusnak is változásra van szüksége

Rácz Jenő az RTL-nek adott nyilatkozatában a választások utáni hangulatról, a társadalmi feszültségekről, valamint a...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 08:40

Nagyon komoly változások jönnek az egészségügyben: Hegedűs Zsolt bejelentette az első lépést

Nagyon komoly változások jönnek az egészségügyben: Hegedűs Zsolt bejelentette az első lépést

Nagyon omoly változások jönnek az egészségügyben: Hegedűs Zsolt bejelentette az első lépéstJúlius 1-re jöhet az első...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 08:14

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Edith Eva Eger, világhírű holokauszt-túlélő pszichológus és író 98 éves korában elhunyt Edith Eva Eger98 éves...

Hirdetés
Hirdetés