Döbbenetes ajánlatot tett Pécsi Ildikó Pártos Csillának

Hirdetés
Döbbenetes ajánlatot tett Pécsi Ildikó Pártos Csillának
Hirdetés

Pártos Csilla érzelmileg is nagyon ragaszkodott a házhoz, amelyből ki kellett költöznie, hiszen a bírósági erre kötelezte. Ahogy korábban mesélte, ide hozta haza kisfiát, itt élt húsz évig és élete munkája is benne van. /A jógaoktatóként dolgozó nő ugyan elköltözött az édesanyjához, de fia még mindig ott akik, akihez rendszeresen visszajár, hiszen ő gondoskodik róla\./

Hirdetés
Pécsi felajánlotta neki, ha ennyire tetszik neki ez a ház, akkor vegye meg! Ha nem él ezzel a lehetőséggel, akkor viszont a srác is költözzön ki mihamarabb.
Hirdetés

Egyetlen pozitív fejlemény, hogy a nagyszülők (Pécsi Ildikó és férje, Szűcs Lajos) úgy döntöttek, hogy segítik majd anyagilag nagyobbik unokájukat is.

-A színésznőnek és férjének egyébként olyan a szívük, mint a vaj. – tájékoztat dr. Magyar György, Pécsi ügyvédje. – A nagyszülőknek továbbra is az a tervük, hogy ha üresen visszakapják az ingatlanjukat, akkor azt értékesíteni szeretnék. Az ebből befolyt összeget elsősorban unokáik támogatására fordítanák.

Hirdetés
Fiuk elsőszülött unokáját is segíteni szándékoznak, annak ellenére, hogy nem tartja velük a kapcsolatot. A színésznő korábban elmondta, hogy 5-6 éve feléjük sem néz a kis Csabika, aki már 20 éves és annyit változhatott a fiatalember az évek alatt, hogy már meg sem ismernék őt az utcán. Időközben egy szem fiuknak született egy másik fia is újabb kapcsolatából.
Hirdetés
Boldogok, hogy lett második fiú unokájuk is.

2018. augusztus 02. (csütörtök), 18:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 17:10
Hirdetés

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.07.01 szerda éjféligA HungaroMet Nonprofit Zrt. friss...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 16:08

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn súlyos állításokat fogalmazott meg2026-06-27-én megjelent nyilatkozatában Laczó Adrienn arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 14:16

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:56

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Dagad az aranykonvoj-ügy, gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu JánostÚjabb fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: a...

Hirdetés
Hirdetés