Döbbenetes beszédet mondott az európai menekültválsággal kapcsolatban a pakisztáni miniszterelnök.Most indul csak el igazán sok bevándorló Európa felé

Hirdetés
Döbbenetes beszédet mondott az európai menekültválsággal kapcsolatban a pakisztáni miniszterelnök.Most indul csak el igazán sok bevándorló Európa felé
Hirdetés

Döbbenetes beszédet mondott az európai menekültválsággal kapcsolatban a pakisztáni miniszterelnök.

/Sajnálatosnak nevezte, hogy Európát felkészületlenül érte a rengeteg menekült és egyúttal megköszönte a humanitárius szervezetek munkáját\./

Hirdetés
Végül rátért arra, hogy az európai jólét érthetően vonzza a szegényebb országokban élőket hozzátéve, hogy Európa az IMF és az Egyesült államok okolható a szegény országok egyre nagyobb mértékű elszegényedéséért.
Hirdetés
Nawaz Sharif szó szerint ezt mondta a beszéde végén: “Senkit nem tartunk vissza hiszen Németország mindenkit tárt karokkal fogad sőt támogatjuk azokat, aki egy jobb élet reményében elhagyja Pakisztánt.

Pakisztánban 200 millióan laknak jelenleg, ebből körülbelül 30 millióan mély szegénységben élnek képzeljük el mi történik ha csak ennek a népességnek a negyede úgy dönt, hogy Európában képzeli el a boldogulást.

Hirdetés

Emberek, akik elmenekültek a katonai offenzíva ellen a pakisztáni fegyveresek az észak-vazirisztáni, sorakoznak hogy megkapja az élelmiszer-ellátást a hadsereg Bannu, Pakisztán Khyber-Pakhtunkhwa tartományban június 22, 2014 (Fotó: Reuters / Zahid Mohammad)

from-pakistan-to-europe

www.pakistantoday.com.pk

2015. szeptember 20. (vasárnap)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 08:03
Hirdetés

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??Az egész országot sokkolta a hír, amely tegnap este...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 06:21

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

HELYETTÜNK DÖNTÖTTEK: A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA!...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 04:56

⚫️ Felfoghatatlan veszteség érte hazánkat… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult Magyarország. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod >>

Meghalt Zsengellér Zsolt, a legendás sportújságíró és egykori labdarúgóHosszan tartó, súlyos betegség után, 83 éves...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 17:11

Megrendítő hír !Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Megrendítő hír !Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Most jött a hír Bodrogi Gyuláról – így küzd a felépülésért a Nemzet Színésze ??A Nemzet Színésze ismét megmutatta, hogy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 07:51

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

 Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetszA magyar egészségügyi rendszerben a...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 06:51

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Búcsúzunk: Elhunyt dr. Szollár Zoltán, a dombóvári kórház egykori vezető főorvosa ?️Mély megrendüléssel érkezett a hír:...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 05:14

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 18:16

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Veszélyjelzés: zivatarok és kiadós eső várható több megyében a következő napokban! ?️?️A HungaroMet legfrissebb...

Hirdetés
Hirdetés