Döbbenetes, kivel találkozik Orbán Viktor! Erre senki nem számított!

Hirdetés
Döbbenetes, kivel találkozik Orbán Viktor! Erre senki nem számított!
Hirdetés

Theresa May brit kormányfő a jövő héten Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Londonban. /Egyesek attól tartanak, hogy az Egyesült Királyság megpróbálja megosztani az uniós tagállamokat annak érdekében, hogy kedvezőbb pozícióból indulhasson a kilépési tárgyalásokon – jelentette szerdán a Politico brüsszeli hírportál\./

Hirdetés

A Politico arról írt, hogy vezető uniós és európai illetékesek magánbeszélgetéseik során azzal vádolták a brit kormányfőt, hogy az “oszd meg és uralkodj” elve mentén szorosabbra próbálja fűzni a kapcsolatot Orbán Viktorral.
A cikk szerint a két kormányfő közeledésére utal az is, hogy

Hirdetés

“Orbán, aki euroszkepticizmusával, illetve a menekültekkel és a migrációval kapcsolatos keményvonalas álláspontjával elidegenítette magától uniós partnereit, egyike volt azon keveseknek, akik dicsérték May-t az előző havi EU-csúcson”.

A hírportál szerint Theresa May és Orbán Viktor “közös nevezőre juthatnak a mozgásszabadság kérdésében”, ugyanis nem valószínű, hogy a magyar miniszterelnök ellenezné az Egyesült Királyság ragaszkodását ahhoz, hogy korlátozza az uniós állampolgárok munkavállalását a szigetországban.

Hirdetés

A Politico.eu a London és Budapest közötti kapcsolat megerősítéseként értékelte, hogy nemrégiben bejelentették, Magyarország tíz brit nagyvállalattal létrehozza a Brit-Magyar Üzleti Tanácsot. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a tanács felállítása biztosíték arra, hogy az Egyesült Királyság kilépése az EU-ból nem jelenti akadályát a további brit befektetéseknek.

Egy névtelenséget kérő, magas rangú magyar kormánytisztviselő arról számolt be, hogy az Orbán-May találkozó már “jó ideje” tervbe volt véve.

Hirdetés

forrás: atv.hu

2016. november 02. (szerda), 11:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Dopeman tömbolva követeli, hogy adjanak Nobel-békedíjat Orbán Viktornak.

„Adjátok neki a Nobel-békedíjat, f.szkalapok!” – Dopeman őrjöngve követeli, hogy Orbán Viktort díjazzák a...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:29
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? Nem sokkal 83. születésnapja előtt elhunyt Dráfi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:05

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️ Hétfő este egy ritka erejű...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 07:17

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ??? A...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 05:41

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók! ?  Hatalmas tűz ütött ki...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Hirdetés
Hirdetés