Dobrev Klára az Európai Parlament alelnöke lett

Hirdetés
Dobrev Klára az Európai Parlament alelnöke lett
Hirdetés

Közleményben tudatta a honlapján a Demokratikus Koalíció, hogy Dobrev Klára elnyerte a legmagasabb közjogi méltóságot, amit valaha szabadelvű-balodali magyar politikus az unió parlamentjében elért. /A fideszes Járóka Lívia szintén az Európai Parlament alelnöke lett\./

Hirdetés

A fideszes Járóka Líviát és Dobrev Klárát, a Demokratikus Koalíció képviselőjét is alelnökévé választotta az Európai Parlament (EP) szerda délután.

Hirdetés
  Járóka Líviát, aki már 2017 novembere óta alelnök, és akit ismét az Európai Néppárt jelölt a posztra, 349 szavazattal választották újra a strasbourgi plenáris ülésen. A szociáldemokrata frakció által jelölt Dobrev Klárát 402 képviselő szavazta meg.  Mindkettejük jelöltségét már az első szavazási fordulóban jóváhagyta a testület – írja az MTI.

A DK a honlapján gratulált Dobrev Klárának:

„A Demokratikus Koalíció gratulál Dobrev Klárának, az Európa-párti Magyarország első európai parlamenti alelnökének.

Hirdetés

Dobrev Klára, miközben csak pár napja képviseli a Demokratikus Koalíciót az Európai Parlamentben, a legmagasabb közjogi méltóságot nyerte el, amit valaha szabadelvű-balodali magyar politikus az unió parlamentjében elért. 

Dobrev Klára programja nem változott. Azért fog tenni alelnökként is, hogy közelebb kerüljünk az erős, egységes Európához és ahhoz, hogy ez az Európa vigyázzon ránk, minden európai emberre. Tisztességes bérekkel, nyugdíjjal, családtámogatással.

Hirdetés
  

Jó munkát kívánunk Dobrev Klárának és abban bízunk, hogy a munkája alapján még többen fogják érteni és támogatni a legeurópaibb pártot, a Demokratikus Koalíciót.”

Járóka Lívia a Facebook-oldalán köszönte meg a támogatást.

Forrás: <iframe src="https

2019. július 03. (szerda), 19:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 16:32
Hirdetés

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásbólMély gyász borult...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 15:33

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Egyfecske nélkül maradt az ég – búcsú Horváth NikolettátólGyász borul ma a szavakra, mert elment valaki, aki hitt...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 09:43

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Felföldi Zoltán üzenete Evelinnek: rossz időben, rossz hangnemben – ezért lett ekkora a felháborodásEgyre nagyobb...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:57

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Müller Péter halálközeli élménye nem csupán egy megrázó epizód volt az életében, hanem egy olyan fordulópont, amely...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:38

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a filmvilágban – elhunyt Pat Finn, a Jóbarátok és A semmi közepén szeretett sztárja ?December 22-én, hatvanéves...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 20:24

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Mégis lesz idén fehér karácsony! Sopronban már havazik – fotón, videón a hótakaró Szokatlan, ám annál varázslatosabb...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Hirdetés
Hirdetés