DOLGOZÓK FIGYELEM! JÖN a 6 NAPOS HOSSZÚ HÉTVÉGE! KEDDTŐL VASÁRNAPIG NEM KELL DOLGOZNI!!! ILYEN MÉG NEM VOLT MAGYARORSZÁGON!!!!

Hirdetés
DOLGOZÓK FIGYELEM! JÖN a 6 NAPOS HOSSZÚ HÉTVÉGE! KEDDTŐL VASÁRNAPIG NEM KELL DOLGOZNI!!! ILYEN MÉG NEM VOLT MAGYARORSZÁGON!!!!
Hirdetés

Az idei tízhez képest kissé kevesebb, összesen hét hosszú hétvége lesz a jövő évben.-írja a life.hu

Ebből három háromnapos, három négynapos lesz, az egyik pedig hatnapos. /Utóbbira karácsonykor kerül sor, december 24\-e ugyanis keddre fog esni, majd a szerda\-csütörtöki ünnephez még hozzácsaphatjuk a pénteket is\: tehát keddtől vasárnapig egyetlen napot sem kell dolgoznunk\./

Hirdetés

három háromnapos, három négynapos hosszú hétvége lesz valamint karácsonykor egy hat napos munkaszüneti hét pihenőnapokkal, hétvégével és a karácsonnyal.Ugyanakkor két ünnepnapunk is hétköznapra, szerdára esik, – így munkaszüneti nap lesz – 2019.

Hirdetés
május 1-je és október 23-a is.2019-ben három szombat is munkanap lesz a 2019. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló, nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.A rendelet alapján a jövő évi munkaszüneti napok körüli munkarend úgy változik, hogy munkanap lesz

augusztus 10-e, szombat,december 7-e, szombat ésdecember 14-e, szombatUgyanakkor cserébe a rendelet szerint pihenőnap lesz 2019-benaugusztus 19.

Hirdetés
, hétfődecember 24., kedddecember 27., péntekA rendelet kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottak munkarendjére.-írja az alon.hu

A 2019. évi  munkaszüneti és pihenőnapok így alakulnak:

A 2019. évi  munkaszüneti, ünnep- és pihenőnapok:       2019. január 1. kedd

 

újév, 2018. december 31-e hétfő, pihenőnappal és a hétvégével 4 napos hosszú hétvége – szombattól-keddig 2019. március 15. péntek nemzeti ünnep – az 1948-49-es szabadságharc és forradalom emlékére 3 napos hosszú hétvége 2019. április 19.

 

péntek nagypéntek   2019. április 21-22.
Hirdetés
vasárnap, hétfő húsvét napja – nagypéntekkel és szombattal együtt 4 napos hosszú hétvége – nagypéntektől hétfőig 2019. május 1. szerda a munka ünnepe   2019. június 10. hétfő pünkösdhétfő 3 napos hosszú hétvége – szombattól – hétfőig 2019. augusztus 20. kedd nemzeti ünnep – A magyar államalapítás emlékére 4 napos hosszú hétvége – szombattól-keddig 2019. október 23.
Hirdetés
szerda nemzeti ünnep – Az 1956-os forradalom emlékére   2019. november 1. péntek mindenszentek 3 napos hosszú hétvége – péntektől-vasárnapig 2019. december 24. kedd

december 27. (pé.)

(pihenőnapok)

 

kedd, péntek 25-26. karácsony szerda és csütörtök 6 napos ünnepi hét, karácsonnyal, pihenőnapokkal és a hétvégével

keddtől-vasárnapig (dec.24-dec.29.)

2019-ben lesz tehát egy hat napos munkaszüneti hét is pihenőnapokkal, hétvégével és a karácsonnyal. (Sőt, ha már most előrelátó, december 23-ára, hétfőre ha szabadságot kér, akár 9 napot is pihenhet egyben, mindössze egy szabadnap felhasználásával.

Hirdetés
)

2018. november 12. (hétfő), 23:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18
Hirdetés

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 15:20

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Milyen végzettsége van Németh Szilárdnak? Iskolaigazgatóként is dolgozott a későbbi rezsibiztosNémeth Szilárd 1990-ben...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:59

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

Palik Lászlóval jön az új Exatlon, már keresik a KihívókatA TV2 2026. november 5-én, a Big Picture konferencián...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:52

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Milyen végzettsége van Pintér Sándornak? A volt belügyminiszter a volán mögött kezdtePintér Sándor 1978-ban a...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 09:18

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Kiderült, milyen végzettsége van Pócs Jánosnak – egészen más szakmából jutott el a Parlamentig!Víz- és gázszerelőként...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 07:44

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 06:24

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 05:46

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Hirdetés
Hirdetés