Dombóvári István közleményt adott ki ma. A házasságával kapcsolatban tudatta

Hirdetés
Dombóvári István közleményt adott ki ma. A házasságával kapcsolatban tudatta
Hirdetés

Dombóvári István a  írt hosszú bejegyzést. A közleményben röviden leírja az elmúlt három és fél évet, azt az időszakot, melyet kedvesével élt meg. /A humorista egy lila sávot tett a fotón maga és felesége közé, de ezzel nem azt akarta jelezni, hogy vége, hanem éppen az ellenkezőjét\./

Hirdetés
Úgy érezte, kell a humor, ezekben a másoknak oly nehéz, szakítós időkben. A lényeg Istvánéknál, hogy minden rendben van és együtt folytatják a megkezdett közös utat feleségével.

"

KÖZLEMÉNY
Mindössze 3 és fél éve találkoztunk először.
Hú, mennyi minden történt azóta!
Az egész életemet megváltoztattad.
Hirdetés
Amikor feleségül vettelek, az volt életem legjobb döntése. Teltek-múltak a hónapok, elköltöztünk, új feladatokat kerestünk.
A pandémia 0-24-ben egy légtérbe kényszerített minket, de mi azt is hősiesen álltuk.
Aztán jött az igazi fordulópont, amikor közölted, hogy a gyermekemet hordod a szíved alatt.
A mi kis közös csodánk érkezése alaposan felforgatta a mindennapjainkat, semmi nem maradt olyan amilyen volt.
Hirdetés
Közben újraindult az élet, nekem is lett munkám, már nem tudtunk annyit együtt lenni, amennyit szerettünk volna.
Próbáltunk mindent ugyanonnan folytatni, de a világ közben alaposan megváltozott körülöttünk. Ezért egy szép napon leültünk, hogy alaposan átbeszéljük az életünket és a kapcsolatunkat.
Elhatároztuk, hogy pontosan ugyanígy, együtt folytatjuk tovább ahogy tegnap, hiszen minden szuper, szeretjük egymást és soha nem voltunk boldogabbak mint most.
Hirdetés
Azt a kékeslila izét csak azért tettem a képünkre mert megtetszett.
Megkérek mindenkit, hogy ha van kedve, nyugodtan örüljön velünk együtt, hiszen nem csak az a sztori, amikor baj van, hanem talán az is, amikor nincs!
Hirdetés
"

2022. október 24. (hétfő), 17:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 01. (vasárnap), 13:23
Hirdetés

Győzike durván beleállt Geszti Péterbe, és nagyon csúnya dolgokat mondott rá

Győzike durván beleállt Geszti Péterbe, és nagyon csúnya dolgokat mondott rá

? Győzike keményen visszaszólt Geszti Péternek: „Ő csak szeretne olyan lenni, mint én, de nem tud!” Újabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 01. (vasárnap), 06:46

? Szöveges figyelmeztető előrejelzés: Vihar, jégeső és viharos szél várható vasárnap – fontos, hogy felkészüljünk!

? Szöveges figyelmeztető előrejelzés: Vihar, jégeső és viharos szél várható vasárnap – fontos, hogy felkészüljünk!

? Szöveges figyelmeztető előrejelzés: Vihar, jégeső és viharos szél várható vasárnap – fontos, hogy felkészüljünk!?...

Mindenegyben blog
2025. június 01. (vasárnap), 05:34

? Rendőrségi figyelmeztetés – pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

? Rendőrségi figyelmeztetés – pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

? Rendőrségi figyelmeztetés – pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az...

Mindenegyben blog
2025. május 31. (szombat), 18:36

WhisperTon új tánca felrobbantotta az internetet! Ilyen mozdulatokat még nem láttál – a videótól leesik az állad! ???

WhisperTon új tánca felrobbantotta az internetet! Ilyen mozdulatokat még nem láttál – a videótól leesik az állad! ???

Vadiúj táncával hódít WhisperTon – ez a koreográfia mindenkit lenyűgöz! WhisperTon ismét felrobbantotta az internetet –...

Mindenegyben blog
2025. május 31. (szombat), 15:08

Nem titok már! Varga Viktor elárulta: 42 évesen apa lesz –

Nem titok már! Varga Viktor elárulta: 42 évesen apa lesz –

Nem titok már! Varga Viktor elárulta: 42 évesen apa lesz – „Elkezdődött az átalakulás?”? Varga Viktor új korszak elé...

Mindenegyben blog
2025. május 31. (szombat), 14:57

FIGYELEM >> most adták ki a figyelmeztetést mára! Károkozó szél, jégeső, heves zivatar, sok eső várható ma!

FIGYELEM >> most adták ki a figyelmeztetést mára! Károkozó szél, jégeső, heves zivatar, sok eső várható ma!

Zivatarokkal indul a június: jégeső, viharos szél és felhőszakadás is jöhet vasárnap éjfélig – itt csaphat le az...

Mindenegyben blog
2025. május 31. (szombat), 10:32

Baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30 perc az átjutási idő.? Balesetek, torlódások, rendkívüli...

Mindenegyben blog
2025. május 31. (szombat), 07:08

NYUGDÍJASOK FIGYELEM ,most jelentették be! Ilyen még nem volt Magyarországon : megállíthatatlanul emelkednek a nyugdíjak idén! EKKORA NYUGDÍJEMELÉS JÖNHET!!Íme a tudnivalók és a pontos számok

NYUGDÍJASOK FIGYELEM ,most jelentették be! Ilyen még nem volt Magyarországon : megállíthatatlanul emelkednek a nyugdíjak idén! EKKORA NYUGDÍJEMELÉS JÖNHET!!Íme a tudnivalók és a pontos számok

 NYUGDÍJASOK FIGYELEM ,most jelentették be! Ilyen még nem volt Magyarországon : megállíthatatlanul emelkednek a...

Hirdetés
Hirdetés