Döntött a kormány, távoktatás lesz !Ekkor vezetik be:

Hirdetés
Döntött a kormány, távoktatás lesz !Ekkor vezetik be:
Hirdetés

Veszélyhelyzetet rendelt el a kormány: bezárnak az egyetemek

Intézménylátogatási tilalmat rendelnek el a magyarországi egyetemeken - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten. A kormány összes mai döntéséről a koronavírus-járvány miatt itt írtunk!/ A tárcavezető a kormány és az operatív törzs döntését ismertetve elmondta\: mostantól az egyetemi oktatás csak távoktatás formájában valósulhat meg, az egyetemi épületek be fognak zárni\./

Hirdetés

Kérdésre válaszolva elmondta: várhatóan csütörtöktől, legkésőbb hétfőtől zárják be az egyetemeket.

Hirdetés

Gulyás Gergely kiemelte: nagyon sok külföldi hallgató van az egyetemeken, a 13 Magyarországon diagnosztizált betegből 9 külföldi, azaz utóbbiak körében a megbetegedés és a fertőzés veszélye is lényegesen nagyobb.

Pillanatnyilag európai konszenzus van abban, hogy a megbetegedés a gyermekeknél nem jellemző - hangsúlyozta Gulyás Gergely. Hozzátette: a kormány folyamatosan vizsgálja a helyzetet, és ha az élet- és egészségvédelem indokolja, lépni fognak, de e pillanatban az iskolák bezárását nem tartják indokoltnak.

Hirdetés
Ez a teljes tanév megismétlését és érvénytelenítését eredményezné - jegyezte meg a miniszter.

A Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot felfüggesztik, a külföldi osztálykirándulásokat megtiltják, a diákok nyári kéthetes nyelvtanulásának bevezetését egy évvel elhalasztják - ismertette a döntéseket a tárcavezető.

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy szankcióval jár, ha valaki valótlan nyilatkozatot tesz, és az is, ha a karatén-határozatra vonatkozó kötelezettséget megszegi.

Hirdetés

Az iskolákat egyelőre nem zárják beJelen pillanatban nem tartja indokoltnak a kormány az iskolák bezárását a koronavírus terjedése miatt, de ha az élet- vagy egészségvédelem indokolja, akkor lépni fog - mondta Gulyás Gergely.

2020. március 11. (szerda), 17:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 12:33
Hirdetés

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 12:01

Áder János és Magyar Péter között országos botrány robbant ki: megszólalt a miniszterelnök

Áder János és Magyar Péter között országos botrány robbant ki: megszólalt a miniszterelnök

Országos botrány tört ki Magyar Péter és Áder János között: Újra megszólalt a miniszterelnökEgyre súlyosabbá válik az a...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 11:43

Bodacz Balázs távozik az ATV-től: váratlan döntés született

Bodacz Balázs távozik az ATV-től: váratlan döntés született

Váratlan döntés az ATV-nél: Bodacz Balázs bejelentette távozásátMeglepő bejelentéssel zárult az ATV Aktuál című...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 11:19

Robbanhat az egészségügy egyik legsúlyosabb ügye: Hegedűs Zsolt feljelentése hatalmas lavinát indíthat el!

Robbanhat az egészségügy egyik legsúlyosabb ügye: Hegedűs Zsolt feljelentése hatalmas lavinát indíthat el!

Hegedűs Zsolt feljelentése indíthatja el az egészségügy egyik legnagyobb lavinájátHegedűs Zsolt egészségügyi miniszter...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 10:25

A fideszes államtitkárok végkielégítését Magyar Péter mégis kifizeti, hiába volt a fenyegetőzés

A fideszes államtitkárok végkielégítését Magyar Péter mégis kifizeti, hiába volt a fenyegetőzés

Hiába volt a fenyegetőzés, Magyar Péter mégis kifizeti a fideszes államtitkárok végkielégítésétÚjabb fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 09:43

Döntött a kormány az egészségügyi várólistákról: Ezt mindenki megérzi majd! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány az egészségügyi várólistákról: Ezt mindenki megérzi majd! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány az egészségügyi várólistákrólMegjelent csütörtök este a Magyar Közlönyben a célzott egészségügyi...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 08:31

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlanul meghalt Kertész Krisztián, a kétszeres magyar ralibajnok navigátorTragikus hír érkezett pénteken a magyar...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat)

Meghalt Kertész Krisztián

Meghalt Kertész Krisztián

Váratlanul meghalt Kertész Krisztián, a kétszeres magyar ralibajnok navigátorTragikus hír érkezett pénteken a magyar...

Hirdetés
Hirdetés