Drámai hír érkezett Terence Hillről

Hirdetés
Drámai hír érkezett Terence Hillről
Hirdetés

Hihetetlen dolgokat árult el.

Terence Hill és Bud Spencer párosa legendaként maradt fent a magyar tévénézők emlékeiben. Nehéz elhinni, de a két férfi legendás alakításai nem voltak világszerte híresek. /Filmjeik csupán pár országban, köztük hazánkban örvendtek elképesztő sikernek\./

Hirdetés
Ebből adódóan a két színész gyakran látogatott el Magyarországra, hogy megismerjék az értük rajongó embereket.

Ezt üzente Bud Spencer és Terence Hill a magyaroknak

Hirdetés

Az évek során számos üzenettel is kedveskedtek számunkra, melyek kivétel nélkül arról árulkodnak, hogy mennyire szeretik az itteni közönségüket. Ilyen volt az is, mikor Terence Hill egy videóban arról mesélt, hogy ismerte meg legjobb társát, Bud Spencert.

A videóban azt meséli el, hogy milyen is volt, mikor először találkozott az azóta sajnos elhunyt, Bud Spencerrel az Isten megbocsájt, én nem! című produkció forgatásán. Mint kiderült, a Bud híres ütése, mely bárkit padlóra küldött is itt született és nem akárkin, magán Terence Hillen tesztelte először.

Hirdetés
Hirdetés

Egyik leghíresebb üzenetük azonban az volt, mikor Spoleto városából egy Olaszországban nyaraló, magyar ikerpár kérésére üzentek az ittenieknek. A két fiúval az oldalán, Terence Hill a magyarokhoz szólt és megköszönte a sokéves támogatást, amit hazánkból kapott. A felvételt számos magyar tévécsatorna, köztük az M2 Petőfi TV-je is leadta.

Ám nem Terence Hill volt az egyetlen, aki üzent nekünk. Maga Bud Spencer is megszólalt pár évvel ezelőtt, mikor elmondta, hogy magyarként büszkék lehetünk arra, hogy egy összetartó nép tagjai vagyunk.

Hirdetés
Hirdetés

Terence Hill és Bud Spencer párosa legendaként maradt fent a magyar tévénézők emlékeiben. Nehéz elhinni, de a két férfi legendás alakításai nem voltak világszerte híresek. Filmjeik csupán pár országban, köztük hazánkban örvendtek elképesztő sikernek. Ebből adódóan a két színész gyakran látogatott el Magyarországra, hogy megismerjék az értük rajongó embereket. Az évek során számos üzenettel is kedveskedtek számunkra, melyek kivétel nélkül arról árulkodnak, hogy mennyire szeretik az itteni közönségüket.

Hirdetés
Ilyen volt az is, mikor Terence Hill egy videóban arról mesélt, hogy ismerte meg legjobb társát, Bud Spencert. A videóban azt meséli el, hogy milyen is volt, mikor először találkozott az azóta sajnos elhunyt, Bud Spencerrel az Isten megbocsájt, én nem! című produkció forgatásán. Mint kiderült, a Bud híres ütése, mely bárkit padlóra küldött is itt született és nem akárkin, magán Terence Hillen tesztelte először. Egyik leghíresebb üzenetük azonban az volt, mikor Spoleto városából egy Olaszországban nyaraló, magyar ikerpár kérésére üzentek az ittenieknek. A két fiúval az oldalán, Terence Hill a magyarokhoz szólt és megköszönte a sokéves támogatást, amit hazánkból kapott. A felvételt számos magyar tévécsatorna, köztük az M2 Petőfi TV-je is leadta. Ám nem Terence Hill volt az egyetlen, aki üzent nekünk. Maga Bud Spencer is megszólalt pár évvel ezelőtt, mikor elmondta, hogy magyarként büszkék lehetünk arra, hogy egy összetartó nép tagjai vagyunk.

2024. március 01. (péntek), 07:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 06:12
Hirdetés

Most érkezett: A hatóság bezáratta a debreceni akkugyárat, minden tevékenységet megtiltott

Most érkezett: A hatóság bezáratta a debreceni akkugyárat, minden tevékenységet megtiltott

Most érkezett: A hatóság bezáratta a debreceni akkugyárat, minden tevékenységet megtiltottAzonnali hatállyal...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 05:34

Borzalmas hír jött ma reggelre– Elhunyt a magyar zenész Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre– Elhunyt a magyar zenész Cikk a hozzászólásoknál >>>

Meghalt Molnár Gergely, a Spions alapítója2026. július 03.-án érkezett a szomorú hír: 76 éves korában meghalt Molnár...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 20:25

Meglepő változást hoz a JÚLIUS ! Megérkezett a nagy 2026-os JÚLIUSI horoszkóp::Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mé rleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

Meglepő változást hoz a JÚLIUS ! Megérkezett a nagy 2026-os JÚLIUSI horoszkóp::Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mé rleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

♈ Kos (március 21. – április 19.)Júliusban új lendületet kapsz a mindennapokban, és a régóta halogatott terveid végre...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 18:16

Orbán Viktor körül szorulhat a hurok: új szintre lépett az aranykonvojügy

Orbán Viktor körül szorulhat a hurok: új szintre lépett az aranykonvojügy

Szorulhat a hurok Orbán Viktor körül az aranykonvojügybenÚjabb súlyos fordulatot vehet az aranykonvojügy, miután a 444...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 16:37

Toroczkai László DURVÁN megfenyegette a Tisza-kormányt, nem akármi miatt

Toroczkai László DURVÁN megfenyegette a Tisza-kormányt, nem akármi miatt

Toroczkai László telibe megfenyegette a Tisza-kormányt, de egyre inkább úgy tűnik: a Mi Hazánk nem találja a helyét az...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 14:43

Gajdos Lászlónak elege lett: Senki nem gondolta, hogy meg meri lépni az akkugyárakkal szemben

Gajdos Lászlónak elege lett: Senki nem gondolta, hogy meg meri lépni az akkugyárakkal szemben

Gajdos Lászlónak elege lett: Senki nem gondolta, hogy meg meri lépni az akkugyárakkal szembenDebrecen lett az...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 13:27

Döntés született:Hozzányúl a kormány a nyugdíjhoz: a legkevesebből élők örülhetnek nagyon!

Döntés született:Hozzányúl a kormány a nyugdíjhoz: a legkevesebből élők örülhetnek nagyon!

Döntöttek! Hozzányúl a kormány a nyugdíjhoz: a legkevesebből élők örülhetnek nagyon2008 óta változatlan a 28 500...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 11:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Szilágyi Tibor, a magyar színjátszás egyik nagy alakjaÉletének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas...

Hirdetés
Hirdetés