Drámai hír!Halálközeli állapotba került, azonnal kórházba vitték a magyar énekest!

Hirdetés
Drámai hír!Halálközeli állapotba került, azonnal kórházba vitték a magyar énekest!
Hirdetés

Pár hónapja, hogy elhagyhatta a kórházat Delhusa Gjon. A koronavíruson átesett énekes eddig még nem tudott beszélni arról, mit élt át otthon és a kórházban, mert ha csak rágondolt, sírás szorongatta a torkát. Most a  elmesélte, min ment keresztül.

/Hirtelen felszökő lázzal kezdődött, legyengült, majd pokoli fájdalmat érzett a vállában és a hátában\./

Hirdetés

– Még ágyban feküdni sem tudtam, inkább a földön kínlódtam, azt gondoltam, hátha ott jobb lesz. Onnan meg nem bírtam felállni, Fanni jött ilyenkor a segítségemre – kezdi az énekes, aki fájdalomcsillapítókon élt, amivel kivégezte a gyomrát. Négy napon át így kínlóott, az ötödiken hívta ki a mentőt.

Hirdetés
A pozitív gyorsteszt után azonnal vitték a Korányi Kórházba.

Az énekes feküdt az elkülönítőben, volt intenzív osztályon, négy napig még félaltatásban, lélegeztetőgépen is.

– 1,5 millibárral lökték a tüdőmbe az oxigént, miközben kapálóztam. Kaptam nyugatókat, fájdalomcsillapítókat, halálközeli állapotban voltam. Aztán a negyedik napon a tüdőm sejtjei szép lassan elkezdtek működni, befogadták az oxigént. Szerencsém volt, hogy erős, egészséges a szervezetem, soha nem dohányoztam, nem ittam, mert ezt egy beteg ember biztos, hogy nem éli túl – folytatja Gjoni, aki 23 napot töltött a pokolban, ahogy ő mondja, de azonnal hozzáteszi, óriási hálával tartozik az orvosoknak és ápolóknak.

– Kapálóztam, hogy ne haljak meg, de sikerült meggyógyulnom – meséli, majd elsírja magát.

Bár a teste, a szervezete jobban van, lelkileg nagyon megviselték a történtek.

Hirdetés
Tizenhárom szúrás, vérvételek sora, infúzió, csövek... eleveníti fel.

KORONAVÍRUSOS DELHUSA GJON./ FOTÓ: RAS

– Amíg bent voltam, két-három óránként vitték el a halottakat. Az ember ilyenkor azt gondolja, biztosan én leszek a következő. Túléltem, de átmentem a pokolkapuján, sokáig nem is tudtam mesélni arról, mi mindent éltem át, mert azonnal rám jött a sírógörcs – vallja be az énekes, aki még elég gyenge, de szerencsére napról napa jobban érzi magát. Azt mondja, amióta kijött a kórházból, átgondolta mindazt, ami már mögötte van.

– Nem tervezgetek, mi lesz holnap, már szeretném tiszta szívvel megélni.

Hirdetés

Delhusa Gjon a Life TV Bréking című műsorának legutóbbi vendége volt, ahol arról beszélt, hogyan élte meg a koronavírust. Az énekes nem gondolta, hogy rá is veszélyt jelentene a betegség, sőt, egyenesen vírustagadónak tartotta magát.

Én vírustagadó voltam, bevallom férfiasan. Ilyen életforma mellett… én kint élek a Pilis lábánál, lovaink vannak, minden nap jövünk-megyünk, kinn élünk a réten. Nem iszom, nem dohányzom, az enyém egy mintaértékű élet. Engem nem kaphat el a réten semmi. Egy hétig olyan állapotban voltam, hogy enni-inni semmit nem akartam. Egy hét után felvittek az intenzívre, az intenzívosztályon rám tették a lélegeztetőgépet. Az egy halálállapot. Ott volt bennem az a gondolat, hogy egy sötét alagúton megyek

Hirdetés

– mondta el Delhusa Gjon, aki hozzátette: végig félkómás állapotban volt, és öt napig tartották lélegeztetőgépen.

2021. március 26. (péntek), 10:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20
Hirdetés

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 14:40

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rendkívüli akció Pakson: Magyar Péter mozgósította a honvédséget, elindultak a bárkák!2026. augusztus 12.Azonnal...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 13:34

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

Magyar Péter nagy bejelentése: duplájára emelnék a családi pótlékot!Béremelést és nagyobb gyermekvédelmi keretet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:55

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!Fordulat a súlyos ügyben: Vádat emeltek a fideszes...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:08

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Bojkott, eskübaki, rendeleti „kísérlet”: 48 óra alatt csinált önparódiát magából a Fidesz A látványosnak szánt bojkott...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 08:29

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Rendkívüli döntés Tatabányán: elmarad az augusztus 20-ai tűzijátékNem lesz tűzijáték TatabányánIdén nem rendeznek...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 07:59

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?ettjeitVélemény – 2026....

Hirdetés
Hirdetés