Drámai hír! Kiderült, ki örökös ! RÁ HAGYJA TELJES VAGYONÁT FODOR ZSÓKA!

Hirdetés
Drámai hír! Kiderült, ki örökös ! RÁ HAGYJA TELJES VAGYONÁT FODOR ZSÓKA!
Hirdetés

Fodor Zsóka remekül néz ki, senki sem mondaná meg róla, hogy idén belépett a nyolcvanadik életévébe. /Szerencsére jól érzi magát a bőrében, mégis úgy gondolja, nem szeretne olyan magas kort megérni, mint amennyi az édesanyjának megadatott\./

Hirdetés

„Nekem nincs senkim”

– Édesanyám másfél évet feküdt a Szeretetkórházban és gyűlölt ott lenni, mert nem engedték haza. Ő már pelusos volt, fürdetni kellett, forgattam reggeltől-estig. Szegénykém azt mondta nekem, hogy: “Erzsikém, te olyan jóban vagy a Jóistennel. Kérd meg, hogy vigyen el, mert én nem érdemlem ezt a börtönt.

Hirdetés
” Az utolsó fél évben már ki sem ment a szobájából, számára az pokol volt. Úgy gondolom, akkor érdemes megélni száz évet, ha valaki olyan jó állapotban van, mint Békés Itala. 

Nekem nincs senkim, így én nem akarok száz évig élni – kezdte a Borsnak Zsóka, aki hozzátette, addig szeretne maradni, ameddig el tudja látni magát.

„Csak arra lehet számítani, hogy a pénzemért ellátnak”

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színésznő őszintén elmondta, ez az oka annak, hogy sosem vett lakást, inkább gyűjtögeti a pénzét.

– Ha nincs az embernek gyereke, férje, vagy olyasvalaki, aki pici kora óta hálával tartozik neki, akkor sajnos csak arra lehet számítani, hogy a pénzemért ellátnak. Mert az legalább őszinte… – mondta a színésznő, akinek a szívéhez a legközelebb fogadott fia, Schmuck Andor áll, igaz az utóbbi időben csak ritkán tudnak találkozni.

Fodor Zsóka és Schmuck Andor barátsága 17 évvel ezelőtt kezdődöttFotó: Markovics Gábor

„Írásba adtuk, ami mard utánam, az az övé”

Zsóka rengeteget játszik, Andornak pedig szintén sok elfoglaltsága van.

Hirdetés
Kettejük kapcsolata valóban olyan, mint egy anya-fia viszony. Ahogy fogalmaz, egy láthatatlan fonal köti össze őket, aminek, ha Andor meghúzza a végét, akkor nagyon örül, de tudja, hogy elfoglalt és nem szeretné zavarni.

– Amikor jön és úgy érzi, hogy szeretne velem időt tölteni, akkor boldog vagyok, de nem erőltetem rá magamat. Neki köszönhetem életem legszebb pillanatait, mert tőle kaptam önzetlenül a legtöbbet. Én ezt soha, amíg élek el nem felejtem és ami marad utánam, az az övé, ezt írásba is adtuk – árulta el a színésznő.

Zsóka elmondta, hogy Andor vetette fel az ötletet, a közjegyző által hitelesített írásos megállapodásuk pedig kölcsönös.

– Ő ajánlotta fel nagyon korrektül, hogy amelyikünk leesik a lábáról, az a haláláig gondoskodik a másikról. Nem valószínű, hogy ő lesz az… – magyarázta Zsóka, akinek szívből kívánjuk, hogy még hosszú-hosszú évekig, jó egészségben csaljon mosolyt a közönség arcára!

Hirdetés
Zsóka többek között az Örömlányok végnapjai előadásban szerepel, amelyet már több mint száz alkalommal mutattak beFotó: Belvárosi Színház

Óriási szerencse érte

Zsóka úgy gondolta, az év utolsó napját tévénézéssel tölti és kicsit pihen az elsejei fellépés előtt. Azonban egyszer csak felhívta Dévényi Ildikó barátnője, hogy Egerben adják elő a Terefere Magdi anyussal című stand-up előadást.

– Ott történt, hogy 30 év után először vettem tombolát. Gondoltam, hátha nyerek valami apróságot.

Hirdetés
 Egy száraz orosz pezsgő mellett a főnyereményt, egy háromnapos wellness hétvégét nyertem, ráadásul a saját számomat én magam húztam ki – mesélte boldogan Zsóka.

2022. október 02. (vasárnap), 08:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34
Hirdetés

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:31

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotóVannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul össze...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 18:35

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

HOLDHOROSZKÓPKos-A Hold most erősebben megmozgathatja benned a tüzet, ezért könnyen úgy érezheted, hogy azonnal lépned...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 17:13

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallaniRendkívüli parlamenti ülés és házelnöki...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 16:33

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden nagyobb területen csaphatnak le a viharokKedden már jóval több helyen alakulhatnak ki zivatarok, mint hétfőn. A...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 14:10

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Baj van! Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárrólAzonnali felfüggesztést rendelt el a hatóságSúlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 13:34

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Zivatarok érkezhetnek több térségbeFigyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területére 2026.06.30 kedd...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:39

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Radikális jogszabálytervezetek kerülnek a parlament eléMagyar Péter miniszterelnök újabb, politikailag rendkívül súlyos...

Hirdetés
Hirdetés