Drámai hírt jelentett be az MTI : Elhunyt a József Attila díjas magyar színművész…Nyugodjon békében!

Hirdetés
Drámai hírt jelentett be az MTI : Elhunyt a József Attila díjas magyar színművész…Nyugodjon békében!
Hirdetés

Életének 84. évében meghalt Tóth-Máthé Miklós, József Attila-díjas író, színművész.

/Vasárnap meghalt Tóth\-Máté Miklós\./

Hirdetés
A József Attila-díjas író és színművész 83 éves volt.
Hirdetés
Tóth-Máthé Miklós 1936. július 7-én született Tiszalúcon. Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után a Sárospataki Református Gimnáziumban 1946-ban kezdte meg középiskolai tanulmányait az angol internátus növendékeként.
Hirdetés
Erről az időszakról évtizedekkel később megírta Pecúrok című regényét, amely kötelező, vagy ajánlott olvasmány a református általános iskolákban. Sárospatak után a debreceni református gimnáziumban tanult tovább, középiskolai tanulmányait végül a miskolci Kilián Gimnázium esti tagozatán fejezte be. Közbena Betonútépítő Vállalatnál figuránsként dolgozott,mellette pedig a miskolci Déryné Színház színészképző stúdiójába is járt.

Tóth-Máthé Miklós író A rögöcsei csoda című színdarabjának próbáján a debreceni Csokonai Színház Víg Kamaraszínházában 2013-banFORRÁS: MTI/CZEGLÉDI ZSOLTTóth-Máthé Miklós részt vett az 1956-os forradalom eseményeiben.

Hirdetés
Saját versét olvasta fel a miskolci Petőfi-szobornál. 1957-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, ahol 1961-ben diplomázott. Kilenc évig vidéki és fővárosi színházakban játszott, és feltűnt filmekben is. Édesanyja vezetéknevét is felvéve Tóth-Máthé Miklósként kezdte meg írói munkásságát. Novelláit országszerte közölték a korabeli lapok.Első kötete, A csokornyakkendős 1980-ban jelent meg, amit több mint 30 könyv követett.
Hirdetés
Munkásságát a humoros, szatirikus novellák, a történelmi regények és a drámák egyaránt jellemezték. Előadóművészként Ady Endre és Csokonai Vitéz Mihály költeményeiből összeállított verslemezeket is megjelentetett. A reformáció nagyjainak, a többi között Méliusz Juhász Péternek, Károli Gáspárnak, Szenczi Molnár Albertnek az alakját több művében is megörökítette. Utolsó megjelent regénye, a Számadással Istennek tartozom, Kálvin Jánosról szól.
Hirdetés
Színpadi művei, regényei közül többről televíziós felvétel, tévéfilm készült. Tóth-Máthé Miklóst 1999-ben szülőfaluja, Tiszalúc díszpolgárává választották. A többi között megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét és a József Attila-díjat is.

A család közleménye szerint életének utolsó pillanatáig dolgozott, Az Ady-arcú színész címmel írta énregényét.

Hirdetés
Művében életének azokat a történeteit gyűjtötte össze, amelyek a költővel való hasonlatosságához kapcsolódtak. Tóth-Máthé Miklóst Tiszalúcon temetik el.

MTI

2019. október 22. (kedd), 17:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 08:50
Hirdetés

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

Lemondott Benkő Tamás: munkahelyi terhelésre hivatkozik a dunakeszi képviselőBenkő Tamás lemondott a Dunakeszi 7. számú...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 07:52

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Rubint Réka szerint eltűnt az alapdaganata, de a kezelése még folytatódikRubint Réka arról számolt be, hogy a korábban...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 06:59

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 06:20

Elment egy nagy színész, akit sokan a szívükbe zártak! Hatalmas név távozott

Elment egy nagy színész, akit sokan a szívükbe zártak! Hatalmas név távozott

Meghalt a Star Trek Apollója: 97 éves volt Michael ForestKilencvenhét éves korában meghalt Michael Forest, az amerikai...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 20:43

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Munkagépnek ütközött egy autó az M3-ason: a kórházban meghalt a sofőrHalálos baleset történt 2026. október 17-én,...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 19:45

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyász a magyar színházi életben: 69 éves korában elhunyt Kuna Károly, a népszerű színművész69 éves korában elhunyt Kuna...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 18:44

Forsthoffer Ágnes felmosta a padlót Németh Balázzsal, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Forsthoffer Ágnes felmosta a padlót Németh Balázzsal, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Forsthoffer Ágnes visszaszólt Németh Balázsnak: szerinte levágták a parlamenti videó végétForsthoffer Ágnes október...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 14:13

Eljárás indítottak Forsthoffer Ágnes ellen a Fideszesek!

Eljárás indítottak Forsthoffer Ágnes ellen a Fideszesek!

Hidvéghi eljárást kezdeményezett Forsthoffer vagyonnyilatkozata miatt – a Mentelmi Bizottság dönthetHidvéghi Balázs...

Hirdetés
Hirdetés