ÉG ÖNNEL MŰVÉSZNŐ!Jakupcsek Gabriellától kell búcsúznunk…

Hirdetés
ÉG ÖNNEL MŰVÉSZNŐ!Jakupcsek Gabriellától kell búcsúznunk…
Hirdetés

ÉG ÖNNEL MŰVÉSZNŐ!Jakupcsek Gabriellától kell búcsúznunk….

Négy év után otthagyja az ATV-t Jakupcsek Gabriella.

/Négy év után távozik az ATV\-től Jakupcsek Gabriella, aki először a Jakupcsek Plusz című, emberi történetekkel foglalkozó talkshow\-val, majd annak szüneteltetése után a Jakupcsek Night nevű műsorával jelentkezett rendszeresen a csa­tornán\./
Hirdetés
.

Hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb tévése a Blikk információi szerint közös megegyezéssel távozott, mert ősztől nem folytatják a műsorait.

– Négy sikeres közös év után úgy döntöttünk, hogy ősszel nem készítünk új adásokat Jakupcsek Gabriella eddigi műsoraiból.

Hirdetés
A közérzeti talkshow műfajt, amit ő képvisel, pihentetni szeretnénk, mivel csökkenő nézettséget hozott – mondta lapunknak Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, megjegyezve, hogy a Jakupcsek Plusz eddigi adásainak ismétlése továbbra is látható lesz az ATV Spirit csatornán.

A Jakupcsek Plusz című műsor komoly szakmai elismertségnek örvendett, 2020-ban és 2021-ben is a legjobb talkshow kategóriában jelölték a Televíziós Újságírók Díjára, ezért is meglepő, hogy egy ilyen presztízsű produkció nem folytatódhat.

Hirdetés

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója azt ígéri, az ismétlések továbbra is képernyőn lesznek

Hirdetés

Jakupcsek Gabriella ugyanakkor nem búcsúzik rossz szájízzel a csator­nától, mert hisz abban, hogy az ilyen típusú műsorokra mindig szükség lesz, amelyben az emberek nemcsak hírként szerepelnek, hanem elmondhatják a történetüket.

– Valóban, mostantól szabadúszó leszek – sóhajtott Jakupcsek, aki nyitott az új dolgokra.

– Szerintem egy ilyen közérzeti talkshow komoly értéket képviselhet, sőt, helye is van a magyar televíziózásban, így a csapatom és én bármikor készen állunk egy ilyen típusú műsor folytatására, mert elképesztő mennyiségű történet van a tarsolyunkban.

Hirdetés
Valóban remek négy év volt, közös siker, szívügyem volt ez a műsor, de most nyitott vagyok arra, hogy máshogyan folytassam – tette hozzá a tévés.

2022. október 18. (kedd), 08:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 19:48
Hirdetés

Friss!Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !

Friss!Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !

Megvonnák Szijjártó Péter fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem jár be érdemben az OrszággyűlésbeFekete-Győr András...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 19:28

Ambrus Attila lesz a következő Nagy Ő? Megszólalt a producer

Ambrus Attila lesz a következő Nagy Ő? Megszólalt a producer

Ambrus Attila lehetne a következő Nagy Ő? Megszólalt a producerAmbrus Attila neve is felmerült a Nagy Ő lehetséges...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 16:35

Óriási balhé a Penny előtt: Őrjöngve kiugrott a piros Mazdából a nő és nekiesett a fiatal srácnak. Börtönbe is kerülhet a dühöngő asszony.

Óriási balhé a Penny előtt: Őrjöngve kiugrott a piros Mazdából a nő és nekiesett a fiatal srácnak. Börtönbe is kerülhet a dühöngő asszony.

Döbbenetes közúti konfliktus MátészalkánMeglepő utcai jelenetről számoltak be Mátészalkán, ahol a beszámolók szerint a...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

42 évesen meghalt Charlie Dalin vitorlásversenyző, a Vendée Globe rekordereMeghalt a francia Charlie Dalin, a világ...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 12:36

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Elindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozókHivatalos nyomozás indult a közpénzes flottatenderek...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:59

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:52

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 07:25

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Megvonnák Lázár János fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem végzi érdemben a parlamenti munkájátFekete-Győr András...

Hirdetés
Hirdetés