Egy 13 éves budapesti diák is elkapta a koronavírust

Hirdetés
Egy 13 éves budapesti diák is elkapta a koronavírust
Hirdetés

Pozotív lett a koronavírus-tesztje egy 13 éves budepapesti diáknak - írja az Index.

A portál információi szerint szerdán kezdett a szülők között terjedni a hír, hogy egy hetedikes tanuló koronavírus-tesztje pozitív lett. /Azt írják, ezt megelőzően a diák édesanyjáról is kiderült, hogy elkapta a fertőzést\./

Hirdetés
Csütörtökön állítólag a Nemzeti Népegészségügyi Központ telefonon tájékoztatott erről egy édesapát, akinek a lánya a fertőzött tanuló osztálytársa, ezután pedig egy e-mailt is kapott a fontosabb tudnivalókról.
Hirdetés
 A szoros kontakt ellenére azonban az Index információi szerint nem tesztelik sem a tanárokat, sem a koronavírusos diák osztálytársait.

Az édesapa annyit mondott a portálnak, hogy a lányát március 13-tól március 27-ig, azaz a koronavírusos diákkal történt utolsó érintkezésétől számított 14 napra járványügyi zárlat alá helyezték, amikor is a saját szobájában kell tartózkodnia. Miután március 20-a van, ez azt jelenti, hogy a lányát visszamenőleg is karanténba helyezték egy hétre.

A fertőzött diák osztályába járó lány apja azt is elmondta az Indexnek, hogy a történtek után a szülők közül volt olyan, aki saját költségére, magánkórházban csináltatott tesztet, csak azért, hogy a magatehetetlen, ápolásra szoruló nagymamát gondozni tudják. Az eredményre azonban így is napokat kell várniuk.

2020. március 20. (péntek), 18:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 05:57
Hirdetés

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a rockvilág: meghalt a Motörhead legendás gitárosa, Phil CampbellÚjabb megrendítő veszteség érte a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 15:05

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kellBejelentették! Rengetegen...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 13:48

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Komoly betegségek árnyékában készül A Nagy Duett: Liptai Claudia is kidőlt, Pankáék sincsenek jó állapotbanA Nagy Duett...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 12:12

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 09:19

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nem kismiska, ami ideér! Kiadták a nagy áprilisi időjárás-előrejelzést, és tényleg nagy fordulat jöhetA márciusi,...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 08:44

Hatalmas tragédia: miután az anya elvette a telefonját, a fiatal lány rátámadt. Az anyát sajnos nem sikerült megmenteni.

Hatalmas tragédia: miután az anya elvette a telefonját, a fiatal lány rátámadt. Az anyát sajnos nem sikerült megmenteni.

Tragédia Oroszországban: a telefon és a közösségi média miatt támadt rá édesanyjára egy 13 éves lány – az anyát már nem...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 08:24

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével ❤️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével ❤️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével  Kitüntették Nemcsák Károlyt:...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 07:14

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél mindenki

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél mindenki

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél...

Hirdetés
Hirdetés