Egy anyuka üzent Sarka Katának: “Nem elég a 75 ezer forintos gyerek tartás gyerekenként? Na akkor ezt kapd ki! “
Hirdetés
Hirdetés
Nagy vitát szült egy pár nappal ezelőtti cikkünk, ahol arról írtunk, hogy Sarka Kata mindössze 75 ezer forintos gyerektartást kap gyerekenként, azaz a kettőre együtt 150 ezer forintot. /Kata érthető módon kevesli az összeget, hiszen a gyerektartás összege függ a férj keresetétől, ami jelen esetben több millió forintra rúg havonta\./
Hirdetés
Ennek a milliós összegnek a 75 ezer forint nagyon csekély százaléka.
Egy édesanya nem bírta ki, és nyílt levelet fogalmazott meg Sarka Kata számára:
Figyelj csak ide Kata, érthetően írom, hogy mindenki megértse, nem irigységből fakad a levelem!
Te sírsz, hogy csak 75 ezret kapsz, mi egy hónapot dolgozunk azért, hogy 75 ezer forintot keressünk, kétkezi fizikai munkával! A volt férjem hasonlóan ” jó ” anyagi körülmények között él, mint mi, de ettől függetlenül fizet gyerektartást, a saját pénzéhez viszonyítva elég sokat is.
Hirdetés
Havonta 4 ezer forintot kapunk! A férjem 22 ezer forintos segélyből él, és abból kapom meg a 4 ezer forintos gyerektartást. Gondolom, hogy a te úri életed nem olyan, mint a miénk, de számomra hallatlan, hogy 75 ezer forintos gyerektartásnak nem tudsz örülni!!
Ezt lehet osztani, hátha eljut Katához, és kicsit leszáll a földre, ide közénk az emberek közé.
Hirdetés
Forrás: otpercpiheno.blogspot.hu
2018. július 31. (kedd), 17:24
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Újabb kiszivárgott hangfelvétel került elő Szijjártó Péter és Szergej Lavrov kapcsolatárólÚjabb, korábban nem ismert...
Mindenegyben blog 2026. június 29. (hétfő), 09:33
Orbán Anita diplomáciai földrengést indított: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – hazarendelte Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét és Csiszár Jenőt is
Gyönyörű volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lányaRitka pillanatot láthattak a rajongók: Ganxsta Zolee megmutatta...
Mindenegyben blog 2026. június 29. (hétfő), 07:42
A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy lakókocsis kifőzdébe Siófokon sült keszeget enni, majd 10 perc múlva hatalmas ordibálásra lettünk figyelmesek. Csak annyit szeretnék, hogy minél többen tudjanak az esetről! Hol van már az a híres magyar vendégszeretet?