Egy bizalmasa szerint II. János Pálnak látomása volt Európa "iszlamista" inváziójáról

Hirdetés
Egy bizalmasa szerint II. János Pálnak látomása volt Európa
Hirdetés

Egy egykori bizalmasa szerint II. János Pál pápának prófétai látomása volt Európa muszlim inváziójáról a harmadik évezredben.

Mgr. /Mauro Longhi, aki még tanulóként gyakran elkísérte az egykori pápát a kirándulásain, egy az észak\-olaszországi Bienno városának Szent Péter és Pál kolostorában tartott előadásában azt állította, hogy Szent II\./

Hirdetés
János Pál misztikus volt, aki "párbeszédet folytatott" a Szűzanyával, és prófétai látomásai is voltak. Longhi atya előadásáról egy a YouTube videómegosztóra is felkerült videófelvétel is készült.

Longhi atya állítása szerint egy 1992-ben történt találkozójuk során II.

Hirdetés
János Pál egy nyomasztó látomásról számolt be neki Európa jövőjéről.

A pápa azt mondta nekem: 'Mondd el ezt azoknak, akikkel majd a harmadik évezred Egyházában találkozol. Látom az Egyházat egy halálos sebtől szenvedni. Egy mélyebbtől, fájdalmasabbtól, mint ezé az évezredéi,' ezzel a kommunizmusra és a náci totalitariánizmusra utalva. 'Iszlamizmusnak hívják. Meg fogják szállni Európát.

Hirdetés
Láttam a hordákat Nyugattól Keletig érkezni,' és felsorolta nekem valamennyi országot, egytől egyig: Marokkótól Líbiáig és Egyiptomig, és így tovább, egészen keletig.

A Szentatya hozzátette: 'Meg fogják szállni Európát, Európa olyan lesz, mint egy pince, régi emlékek, árnyékok, pókhálók. Családi hagyatékok. Nektek, a harmadik évezred Egyházának, meg kell fékeznetek a megszállást.

Hirdetés
Nem hadseregekkel, a hadseregek nem lesznek elegendők, hanem a hitetekkel, amit annak teljességében éltek meg.'

Longhi atya II. János Pál pápa kísérője volt a kirándulásain és sítúráin, 1985-től egészen a tíz évvel későbbi pappá szenteléséig. Az előadásában elmondta, hogy a Szentatya a feltűnést kerülve mindig egyszerű autóval hagyta el Rómát, és az Opus Dei egyik hegyvidéki házában szállt meg, Abruzzo városában.

Hirdetés

Éjszakánként a pápa gyakran térdepelt a tabernákulum előtt az épület kápolnájában, "időnként élénk hangon is" társalgást folytatva az Úrral.

Longhi atya arról is beszámolt, hogy II. János Pál egyik legközelebbi barátja, a 2011-ben elhunyt Andrzej Deskur bíboros elmondta neki, hogy a Szentatya "a látomások adományával" bírt. "A Megtestesült Istennel, Jézussal beszélget; látja az Ő arcát, és látja az Ő édesanyjának arcát is" - hozta a tudomására a bíboros.

II. János Pál pápa közismerten a katolikusok és muszlimok közötti vallásközi párbeszéd szószólója volt, ő volt az első olyan pápa is, aki egy mecsetet meglátogatott, 2001-ben.

Hirdetés

Ugyanakkor a 2003-ban kiadott Ecclesia in Europa apostoli buzdításában a Szentatya azt írta az iszlámmal folytatott párbeszédről, hogy "okosan, a lehetőségek és határok pontos ismeretében és Istennek minden gyermekére vonatkozó üdvözítő terve iránti bizalommal kell folytatni". A szent pápa ugyanott hozzátette: "szem előtt kell tartani a mélyen keresztény gyökerű európai kultúra és az iszlám gondolkodás közötti különbséget."katolikusvalasz.blog.hu

2017. november 26. (vasárnap), 22:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap)
Hirdetés

Döntött a TV2, azonnal mennie kellett a műsorvezetőnek

Döntött a TV2, azonnal mennie kellett a műsorvezetőnek

Döntött a TV2: Szépréthy Roland távozik a Megasztárból, két népszerű sztár veszi át a helyétNagy változásról érkezett...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 08:54

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Vágó István

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Vágó István

2023. április 29-én halt meg Vágó István, mostanra kiderült, miben halt megMáig sokakat megrendít Vágó István...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 07:54

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 07:13

Sok évig titkolták de most kiderült: Kiderült mibe halt bele Csűrös Karola

Sok évig titkolták de most kiderült: Kiderült mibe halt bele Csűrös Karola

Szívszorító részletek derültek ki Csűrös Karola utolsó napjairól: „mintha a szíve nem bírta volna tovább a...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 06:23

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gallé László, Karikó Katalin egykori tanáraMély gyász érte a magyar tudományos életet: elhunyt Gallé László, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 21:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar teniszvilág: elhunyt Komáromy Ferenc, Taróczy Balázs egykori edzőjeMély gyász borult a magyar...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Hirdetés
Hirdetés