Egy napon belül jön a rezsikedvezmény

Hirdetés
Egy napon belül jön a rezsikedvezmény
Hirdetés

A lakossági gázfogyasztók 12 ezer, a 20 köbméteresnél kisebb közös mérőre kötött fogyasztók 24 ezer, a 20 köbméter feletti közös mérősök pedig 120 ezer forint jóváírásban részesülnek a tegnap bejelentett kedvezmény végrehajtásáról szóló rendelettervezet szerint – értesült a Népszava.

 

 

A szöveg akár már ma megjelenhet, az összeget a lakossági szolgáltatást végző állami NKM-nek három napon belül jóvá kell írnia. /A kedvezmény a rákövetkező számlában jelenhet meg, illetve az esetleges lejárt tartozásból vonják le\./

Hirdetés
A tervezet tisztázza: a – számításunk szerint körülbelül 38 milliárdos – forrás az állami nagykereskedőnél (az MVM-tulajdonú MFGK-nál) az elmúlt évek során beszerzési áraik esése és eladási áraik szinten maradása nyomán felhalmozódott többlethaszon.
Hirdetés
Ez azért halmozódhatott fel, mert az Orbán-kabinet az elmúlt három év során nem érvényesítette a lakossági díjakban a nemzetközi energiaárak zuhanását. A tételt az MVM-nek először 2016-ban kellett külön soron nyilvántartania, ami akkor mintegy ötvenmilliárd forintra rúgott.
Hirdetés
Szakértők ugyanezt a tételt 2015-re jóval többre – közel százmilliárdra – becsülik, bár azt akkor nem kellett külön nevesíteni. Tavaly csökkenhetett a hozadék, de a mérleg még nem nyilvános. Ebből ugyanakkor könnyen kiszámítható, hogy az MVM-nél még bőven marad abból a lakossági díjcsökkentés elmaradásából származó tartalékból: az Orbán-kabinet most az árcsökkentés elodázásából származó profit kevesebb mint harmadát engedi most át a lakosságnak, mégpedig – állításuk ellenére – nem rezsicsökkentés, hanem egyszeri kedvezmény formájában.
Hirdetés

A forrás így nem az állami büdzsét, hanem egy állami vállalat költségvetését terheli. (Az MVM-et a téma kapcsán keressük, ha válaszolnak, anyagunkat bővítjük.) A – számításunk szerint mintegy nyolcmilliárdot igénylő -, háztartásonként 12 ezres távhőkedvezmény is hasonló szerkezetű lesz.

 

 

Számításunk szerint átlagos fogyasztás mellett ez idén körülbelül 10 százalékos gázárcsökkentésnek, illetve valamivel kisebb távhőárcsökkentésnek felel meg. (Ellentétes intézkedésig ez az érték jövőre lenullázódik.) Az MSZP számításai szerint ugyanakkor a felhalmozódott tartalékok átlagfogyasztásig a lakossági körben azonnali 32 százalékos gáz-, illetve 10-10 százalékos áram- és távhőárcsökkentést tenne lehetővé.

Hirdetés

Ezen túlmenően a kormány egymilliárd forinttal megnöveli a szociális tűzifa-támogatás – idén négymilliárdos – keretét. Noha Orbán Viktor – bejelentése szerint – ezt a fával fűtők megsegítésére szánná, az összeg eltörpül az így fűtők arányához képest, amit szakértők 20 százalékra becsülnek. Ráadásul a fa ára – a többi közművel szemben – 2010 óta 33, a briketté pedig 43 százalékkal emelkedett, illetve a fa- és vegyes tüzelés sokkal környezetszennyezőbb a többi eljáráshoz képest.

Hirdetés
Az árammal fűtők pedig egyáltalán nincsenek a kormányfő látókörében.

nepszava

2018. március 10. (szombat), 22:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57
Hirdetés

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:05

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

A Házasság első látásra Zsoltja most látta először bikiniben gyönyörű feleségét! ? Videón az őszinte szavai Rebekáról:A...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 20:22

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (03.21.–04.19.)Szombaton minden energiád a tetőfokára hág, és olyan lendületet kapsz, amivel hegyeket is képes...

Hirdetés
Hirdetés