Egy siófoki, kutyabarát nyaralóban verték halálra a kétéves yorkit

Hirdetés
Egy siófoki, kutyabarát nyaralóban verték halálra a kétéves yorkit
Hirdetés

FRISSÍTÉS - 2019.07.20.

 

A mai délelőtt folyamán sikerült elérnünk az érintett családot, akik azóta már hazautaztak Siófokról szeretett kiskutyájuk hamvaival. /Az eljárás miatt neve elhallgatását kérő családfő összetörten számolt be a tragédiáról\./

Hirdetés

 

Kérdésünkre elmondta, hogy a kiválasztott szállásuk kutyabarátként volt hirdetve egy szálláskereső oldalon, s mint utólag kiderült, több tulajdonossal rendelkezett - a konfliktus pedig nem azzal az illetővel keletkezett, akitől az apartmant bérelték, hanem egy másik tulajdonostárssal. "Olyan kedves kiskutya volt. Soha nem bántott senkit, nem csipkelődött, nem ugatta az embereket.

Hirdetés
Az idegenekkel tartózkodó és inkább félős volt. Így aztán tényleg nem zavart senkit.” - mesélte. Kedden reggel lettek figyelmesek a hangos, durva fenyegetőzésre: az udvaron lévő kutyával kiabált az illető, hogy az “eltakarodjon” - és felrúgással fenyegette.

 

Szerdán ismét megismétlődött jelenet, a tulajdonos aznap is ott volt a szomszédos apartmanoknál, ismét kiabált a kutyával. A családfő kiment, hogy megbeszélje vele, tulajdonéppen mi a gond, mire a tulajdonos a fenyegetőzés közepette elmondta, fél, hogy a kutya meg fogja harapni, így a gazdik - jobb a békesség alapon - be is vitték a házba a kutyust.

Hirdetés
Mikor aztán indultak volna sétálni a kiskutyával, a családfő úgy döntött, megbeszéli, tisztázza a problémát a tulajdonossal, így ölében a kutyussal elindult békülni. Sajnos a tulajdonos nem volt ilyen kompromisszum-kereső. Ismét fenyegetőzni kezdett, immár nem csak a kutyát, de a gazdákat is “felrúgással” és hasonlókkal riogatta. E szóváltás közben kapta fel a rudat, mivel aztán a gazdának nekiesett: így érte az egyik ütés a kiskutyát, aki valószínűleg azonnal életét vesztette. “Nem tettem semmilyen fenyegető lépést, nem adtam erre utaló jelet. A kutyusunk sem. Nem értjük, miért viselkedett így.
Hirdetés
” 
- mondta a gazdi. - “Családtagként szerettük. Még csak két éves volt.”

 

 

 

 

Megdöbbentő posztot olvastunk a tegnapi napon a Facebookon: a keserű beszámoló egy nyaraló család tragédiáját írja le. 

Hétfőn érkezett a család Siófokra a lefoglalt apartmanba. Kistestű kutyájuk is velük tartott a nyaraláson, így olyan szállást kerestek, mely kutyabarátként hirdette magát. 

Másnap azonban megjelent a szállás tulajdonosa, aki közölte velük, hogy a 2 kilós kutyusukat nem akarja többet az udvaron látni, mert fél, hogy meg fogja őt harapni.

Hirdetés
 

Másnap mégis összetalálkozott a kutyával az udvaron. Bármiféle figyelmeztetés nélkül kézbe vett egy vascsövet, amivel nekiesett az apró kutyának - és bizony az őt védő gazdit sem kímélte. Sajnos a kutya nem élte túl a bántalmazást.

A posztban olvasható volt az is, hogy a család természetesen megtette a feljelentést.*

 

Megkerestük az üggyel kapcsolatban a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányságot: kérdésünkre Orbán Zoltánrendőrőrnagy, a kapitányság sajtószóvivője az alábbi tájékoztatást adta: 

 

“A Siófoki Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 58 éves helyi férfi ellen.

Hirdetés
Kollégáim az eljárás során vizsgálják az állatkínzás bűncselekmény körülményeit is, azonban tekintettel arra, hogy a nyomozás folyamatban van, egyelőre bővebb információval nem szolgálhatok.”

 

Az eljárás tehát elindult. 

A tragikus eset előtt értetlenül állunk. Nem csak azért, mert nem értjük, miért éri meg magát kutyabarátnak hirdetni bárkinek, aki valójában nem az. Egyszerűen megdöbbentő, hogy képes bárki ilyen eszközhöz folyamodni egy állattal (és emberrel) szemben. Nincs elfogadható indok a probléma ilyen módú megoldására. 

 

Sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy vannak olyan szolgáltatók, akik mindössze több bevétel reményében hirdetik magukat kutyabarátnak - valós tartalmat, valós szolgáltatást azonban nem jelent számukra a szó.

Hirdetés
De hogy idáig fajuljon bármilyen helyzet… 

 

 

Szeretnénk ezúton részvétünket kifejezni a család számára! 

Bízunk benne, hogy a rendőrség s talán majd a bíróság sem fogja annyiban hagyni a dolgot. 

 

 

 

*(A poszt azóta törlésre került, amin nem is csodálkozunk: olyan kommentözön érkezett, ami elképesztő. Ezek java része pedig sajnos tele volt agresszióval, vádaskodással és támadással a posztoló felé, teljesen alaptalanul, hiszen csak egy leírásról volt szó… Emberek, kérünk Benneteket, legyetek körültekintőbbek, ne támadjatok azonnal! Gondolkodjatok! Gondoljatok bele, min kell a családnak átmennie! - a Szerk.)

 

 

 

 

Forrás: Kutyabarathelyek.hu

2019. július 22. (hétfő), 08:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36
Hirdetés

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Hirdetés
Hirdetés