Egy síró kisfiúra lettem figyelmes, mindenki csak elment mellette - sajnos a legrosszabb dolog történt meg.

Ez a történet tíz éve történt velem. Éppen egy kis vidéki városba költöztem a fővárosból. Az itteni emberek teljesen mások voltak. Egyrészt ismerték egymást, és folyamatosan arról pletykáltak, hogy kivel mi történt.

/Egyik nap az utcán sétáltam, a társasház udvarán\./

Látok egy fiút ülni nem messze a lakásomtól a szemeteskuka melletti padon pityeregve.

Emberek mennek el mellette, senki nem figyel erre a kisfiúra.

Négy-öt évesnek tűnik, nem több. Hát nem normális, hogy egy ilyen korú gyerek egyedül van az utcán.

Úgy döntöttem, közelebb megyek, és megtudom, mi történt. A bejáratok mellett elhaladva megkérdeztem a padokon ülő idősebb embereket:

– Nem tudják, ki ez a fiú, és miért sír?

– Ő ott Vili, az Ildi fia. Mindig duzzog valamin, sírós fajta…az anyja is olyan csak sír, meg iszik. Sok baj van vele itt a házba, de majd rájön maga is.

Így hát a emberek egy legyintéssel elintézték a dolgot, és folytatták a beszélgetést egy szomszédról, aki tegnap egy új férfival jött haza.

Odamentem a fiúhoz, leültem mellé a padra és megkérdeztem:

– Vilmos a neved?

– Igen – válaszolta kelletlenül.

– Vili, történt veled valami? Miért sírsz?

– Nincs semmi, csak anya. Tegnap reggel felkeltettem, nem ébredt fel… ma reggel is alszik… nem akar felkelni…

A kis Vili sírva fakadt és hozzám dőlt. Megöleltem a fiút, és arra gondoltam, hogy itt nagy baj lehet.

– Vili, szóval tegnap anya egész nap nem kelt fel az ágyból?

– Nem. Éjszaka sem.

– Ettél ma már valamit? – kérdeztem tőle, de tudtam, hogy a válasz nem lesz.

Gyorsan elmentem a szemközti kisboltba, és vettem tejet, kenyeret és kolbászt. Olyan mohón harapott bele a felvágatlan kolbászba, hogy megijedtem…nagy baj lehet…

– Most pedig menjünk, ébresszük fel anyát.

A gyerek megfogta a kezem és hazavezetett. A lakás ajtaja nem volt bezárva. A nő az ágyon feküdt, arcát a falnak támasztva. Megérintettem a kezét, hideg volt.

Kihívtam a mentőket és a rendőrséget…

Az orvosok szívinfarktust feltételeztek, mindez álomban történhetett…két-három napja…

A kis Vilmost intézetbe vitték. Több napig nem tudtam se aludni, se enni, folyton arra a szerencsétlen gyerekre gondoltam.

Két nap a lakásban…mi törés lehetett neki, még ha akkor nem is értette a helyzetet. Még jó, hogy nem volt bezárva az ajtó és sikerült kijutnia! Miért nem figyelt senki az utcán síró kisgyerekre?

Nem szerepelt a terveim között, de nem lehettem közömbös, mert valamiért Vilit odafentről küldték hozzám. Vagy engem hozzá? Nem számít. Beadtam az örökbefogadási kérvényt.

A fogadott fiam ma már elvégezte a kilencedik osztályt, és kitünő tanuló! Már előre készül az érettségire, hogy később egyetemre tudjon menni.

Vili orvos akar lenni, azt mondja, megmenti az embereket….

A kép illusztráció.