Egy Veszprém megyei kórház intenzív osztályának összes ápolója felmondott

Hirdetés
Egy Veszprém megyei kórház intenzív osztályának összes ápolója felmondott
Hirdetés

Egy Veszprém megyei kórház intenzív osztályának összes ápolója felmondott, legalábbis a 24. hu értesülései szerint.A portál szerint az intézmény vezetése a maximális felmondási időt alkalmazta. /A hírportál úgy tudja, az ápolók felmondási ideje szeptember végéig tart, ezért a kórháznak addig kellene gondoskodnia a dolgozók utánpótlásáról\./

Hirdetés
Igaz, azt is írták, hogy felmondott a sürgősségi osztály főnővére is, de ezt a kórház vezetése cáfolta: a főnővér csak másik vezetői pozíciót vállalt a kórházon belül.
Hirdetés
A problémák állítólag akkor kezdődtek, amikor fokozatosan hagyták el az intenzív osztályt az alkalmazottak. A nővérek közül akadt, aki nyugdíjba vonult, mások szülési szabadságra mentek. Akik pedig továbbra is munkában maradtak, azoknak egyszerre rengeteg munkát kellett végezniük. A portál értesülése szerint a kórház a plusz a terheket sehogyan sem kompenzálta az ápolóknak.A 24. hu forrása szerint a főnővér és helyettese szinte egyszerre adták be a felmondásukat. A történtek után a többi dolgozót sem tartotta vissza semmi, és egymás után mondtak fel.
Hirdetés
Így az intenzív osztály nyolc nővére közül senki sem maradt az osztályon.

Ám nem csak az intenzív osztályon akadtak gondok, hanem a sürgősségin is. A sürgősségi osztály főnővére szintén felmondott.A 24. hu hiába kereste többször is a kórházat, az intenzív osztályon kialakult helyzetről Nagy Zoltán főigazgató nem nyilatkozott, a sürgősségi osztály főnővéréről viszont kijelentette: ő – a hírekkel ellentétben – nem távozik.

Hirdetés

2018. szeptember 07. (péntek), 10:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 15:42
Hirdetés

A magyar popzene új lázadói – Molnár Tamás, Majka és ByeAlex politikai reflexiói a jelenlegi közélet árnyékában

A magyar popzene új lázadói – Molnár Tamás, Majka és ByeAlex politikai reflexiói a jelenlegi közélet árnyékában

Kevés olyan időszaka volt a magyar könnyűzenének, mint a mostani, amikor az előadók ennyire nyíltan és ilyen...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 15:12

13 éve történt a Szita Bence gyilkosság..mind a 3 elkövető kínok között halt meg !Ma Szita Bence sírjánál jártunk.. még a szó is elakadt, mikor megláttuk az emlékhelyét..

13 éve történt a Szita Bence gyilkosság..mind a 3 elkövető kínok között halt meg !Ma Szita Bence sírjánál jártunk.. még a szó is elakadt, mikor megláttuk az emlékhelyét..

?️ 13 éve halt meg – A felsőmocsoládi kisfiú, akinek történetét az ország soha nem feledi  Tizenhárom év telt el azóta,...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 13:42

Nézői felháborodás a Séfek Séfe új évada miatt: „Ez már nem főzőműsor, hanem cirkusz”

Nézői felháborodás a Séfek Séfe új évada miatt: „Ez már nem főzőműsor, hanem cirkusz”

Komoly kritikahullám indult a közösségi oldalakon a Séfek Séfe aktuális évada kapcsán. A kommentek alapján sok néző...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 13:18

RENDKÍVÜLI HÍREK: Visszatámadt Irán – Amerikai hadihajókat bombáznak.

RENDKÍVÜLI HÍREK: Visszatámadt Irán – Amerikai hadihajókat bombáznak.

 ? Rendkívüli helyzet a Közel-Keleten: célkeresztben az amerikai haditengerészet Pattanásig feszült a helyzet a...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 09:18

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ Most jött a kórházból a tragikus hír! Meghalt, már nem tudtak segíteni a magyar orvos legendánkon ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ Most jött a kórházból a tragikus hír! Meghalt, már nem tudtak segíteni a magyar orvos legendánkon ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Most  érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ? Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 07:20

Végre megvannak Egressy Mátyás elkövetői? ÍGY KERÜLT ILYEN ÁLLAPOTBA?:

Végre megvannak Egressy Mátyás elkövetői? ÍGY KERÜLT ILYEN ÁLLAPOTBA?:

A feszültség ezúttal sem csillapodott, sőt, olyan irányt vett, amitől még a sokat látott közvélemény is összerándult,...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 06:35

ELSZABADULTAK AZ INDULATOK: Felfoghatatlan botrány az M1 híradósának temetésén

ELSZABADULTAK AZ INDULATOK: Felfoghatatlan botrány az M1 híradósának temetésén

?️ Megrendítő búcsú Kiskunfélegyházán: csendben temették el Kontra Györgyöt1. Szűk körű, méltóságteljes búcsú a...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 20:51

Krausz Gábor távozik a Séfek Séféből.⬇️ RÉSZLETEK ⬇️

Krausz Gábor távozik a Séfek Séféből.⬇️ RÉSZLETEK ⬇️

Feszült kezdés, megosztó versenyzők: forrnak az indulatok A Séfek séfe hetedik évadában A A Séfek séfe hetedik évada...

Hirdetés
Hirdetés