Egyéb A hír igaz: Mégis új KRESZ vizsgára kényszeríthetik a nyugdíjasokat Pintérék

Hirdetés
Egyéb A hír igaz: Mégis új KRESZ vizsgára kényszeríthetik a nyugdíjasokat Pintérék
Hirdetés

Újra vizsgázzanak -e 65 év feletti sofőrök? – ezt tette fel lényegében írásbeli kérdésben egy MSZP-s képviselő. A Belügyminisztérium meglepőt válaszolt.

/Nemrég ismét fellángolt a vita\: érdemes\-e korlátozni az idősek jogosítványhoz jutását\./

Hirdetés
Az egész most onnan indult, hogy az MSZP-s Lukács Zoltán országgyűlési képviselő az idős sofőrök által okozott balesetek számáról érdeklődött Pintér Sándor belügyminisztertől.

Annyit tudni, hogy közel 1,19 millió 60 év felettinek van vezetői engedélye Magyarországon.

Hirdetés
A legtöbb a 60-65 év közötti korosztályból kerül ki, de 76 év felett is van majdnem 230 ezer honfitársunk, akinek van engedélye. Az érdekes, hogy Pintérék azzal válaszoltak, hogy felhozták a nyugdíjasokra nem túl hízelgő baleseti statisztikákat és sokat mondóan azzal zárták le a választ, hogy a statisztikák magukért beszélnek.

Statisztika:.

2895 balesetből 536-ot okoztak a 60 év felettiek, amely 18,5 százalék.

Ezek szerint úgy lehet értelmezni a választ, hogy bizony a

Hirdetés

Kormány fontolgatja, hogy a 65 év felettiek új KRESZ vizsgát tegyenek, amelyen borítékolható, hogy nem fog átmenni java részük.

Hirdetés

Forrás: napi.hu/ hirzona24 @ olkt

2019. szeptember 08. (vasárnap), 16:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 07:09
Hirdetés

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az országZacher Gábor videója miatt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 06:05

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt kérni

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt kérni

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 05:30

Meghalt Ambrus László

Meghalt Ambrus László

Gyászol az ország: meghalt a magyar sport legendás alakja Mély fájdalommal érkezett a hír: nyolcvanegy éves korában,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 21:16

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

 Radics Gigi kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a magyar és az amerikai himnuszt is előadja az április 7-én, az...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:46

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet „A nap 24 órájában mellette...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:14

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kemény fagyok jönnek: akár havazhat is, mínusz 7 fok is lehet Úgy tűnik, a tavasz most egy időre megtorpan, és ismét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 14:18

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier TörténeteBajor Imre, aki 12 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Hirdetés
Hirdetés