Hatalmas károkat okoznak a migránsok Horgoson, a magyar határ közelében lévő gyümölcsösökben – panaszkodnak a gazdák. Leszedik az őszibarackot, az almát, és megrongálják a fákat. /A félérett kukoricát is elviszik megsütni, a krumplit is felszedik\./
Az egyik termelő arról beszélt, hogy a migránsok még tavasszal egy egész sor meggyfáját kitörték és eltüzelték: a 72-ből negyvenet.
Az asszony azt is elmondta, retteg egyedül lenni a gyümölcsösben. Minden nap megfordulnak ott a migránsok. Ha meghallja, hogy jönnek, zörögni kezd a vödörrel. Otthagyják a ruháikat, a szemetet. Eddig még nem bántották, de a károkat még nem tudta felbecsülni.
Van olyan ültetvénytulajdonos, aki már nem is gondozza a földjét, nem látja értelmét, mert a termést a migránsok mind leszedik.
A gazda a barátaitól, ismerőseitől kapott hat ebet. Megkötözve tartja őket ugyan, de arra tökéletesen megfelelnek, hogy jelezzék, ha idegen lép a földjére. Mint mondja, akkor döntött úgy, hogy reggel kilenctől este tízig egyfolytában kint lesz, és őrzi a gyümölcsösét, amikor meglátta, hogy a 15 éves fákat derékba törték, mert csak így érték el a fák hegyén lévő barackokat.
Úgy tervezi, október végéig a gyümölcsösben lesz a kutyáival, mert az őszibarack után majd az almát kell őrizni.
István gyümölcsöse végében van egy halastó. Ez az a tó, amelyikbe néhány hete belefulladt egy afgán kamasz. István szerint a tó régen körbe volt kerítve, de már minden oszlopot feltüzeltek a migránsok.
A horgosi helyi közösségbe folyamatosan érkeznek a kárbejelentések. A feljelentéseket továbbítják a csőszszolgálatnak, azok a helyszínen felmérik a károkat, fotókat készítenek, és továbbítják a Menekültügyi Főbiztosságnak a kártérítési igényeket.
Az elkövetkező napokban, hetekben folyamatosan sok bejelentés fog érkezni, mondta Sors Róbert, a helyi közösség elnöke.
A Horgos-környéki gazdák elkeseredettek. Úgy érzik, termésük a migránsok szabad prédája lett. Mint mondják, mindenképpen kérnek kártérítést, de egyáltalán nem bíznak benne, hogy azt valaha meg is kapják.
forrás: hirado.hu
2016. augusztus 05. (péntek), 19:14
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.