Egyre szorultabb helyzetben Orbán: a rendőr szakszervezet is támogatja a rabszolgatörvény eltörlését

Hirdetés
Egyre szorultabb helyzetben Orbán: a rendőr szakszervezet is támogatja a rabszolgatörvény eltörlését
Hirdetés

Egyre szorultabb helyzetben kezd lenni az Orbán-kormány, ugyanis a Független Rendőr Szakszervezet ma kiadott egy szolidaritási nyilatkozatot melyben, kijelentik támogatják többek között a rabszolgatörvény visszavonását. /Majd hosszas kritikát fogalmaznak meg a kormányzat döntéseiről, melyek hátrányosan érintették a rendőröket\./

Hirdetés

A Független Rendőr Szakszervezet ma kiadott szolidaritási nyilatkozatában azt írja, hogy  támogatja az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság (OSZDB) négypontos követelését, tehát többek között a rabszolgatörvény néven elhíresült paragrafusok visszavonását is.

Hirdetés

Majd azt is hozzá teszik, hogy a munkavállalói jogok védelme és érvényesítése érdekében történő összefogással egyetértünk, az e célból törvényes eszközökkel fellépő szakszervezetekkel szolidaritást vállalunk.

Majd a rendőr szakszervezet megjegyzi, hogy ők is szükségesnek tartják a rendőrség személyi állományára vonatkozó munkajogi szabályok módosítását.

Hirdetés
A kormányzat 2010. óta több lépésben indokolatlanul korlátozta a hivatásos rendőri állomány alapvető jogait és növelte kötelezettségeit, anélkül, hogy a többletkövetelmények megfelelő ellentételezését biztosította volna.

Arról is ír a rendőrök érdekképviselete, hogy a tömegesen elrendelt túlórákkal a rendőröket is végtelenségig kizsigerelik. A hivatásosok számára eddig is 416 túlórát rendelhettek el évente, amibe a rendkívüli helyzetekből eredő túlszolgálat nem számít bele. 2011. óta a rendőrség állománya több mint 40 millió túlórát teljesített.

Majd kifejtik, hogy ez gyakorlatilag végtelenített túlóráztatás jelent, amit egyrészt az évek óta fennálló migrációs válsághelyzet, másrészt a rendőrség alacsony létszáma tesz szükségessé.

Hirdetés
A 100 ezer lakosra jutó rendőrök száma ugyanis az EU országok között hazánkban a legkisebb. Magyarországon 100 ezer főre csak 90 rendőr jut, miközben az Európai Unió átlaga 318.

A rendőrök helyzetét tovább rontja a szolgálatszervezés kiszámíthatatlansága, ami még a túlórák után fennmaradó kevés szabadidő felhasználásának tervezhetőségét is gyakran lehetetlenné teszi. Mindezek a körülmények teljesen szétzilálják rendőreink magán és családi életét.- teszik hozzá

Majd a lesújtó diagnózist az Orbán-kormányról úgy folytatják, hogy  kijelentik, hogy  korábban jól működő belügyi érdekegyeztetési rendszert kiüresítették.

Hirdetés
A tanácskozásokon érdemi párbeszédre nincs lehetőség, a jogszabálytervezetek véleményezésére lehetetlenül rövid határidőket szabnak, a szakszervezeti kezdeményezéseket sokszor válaszra sem méltatják.

Majd arra is felhívja a szakszervezet a figyelmet, hogy rendvédelmi illetményalapot immár 11 éve nem emelték. A hivatásos állomány illetményemelése a sikerpropagandával szemben a valóságban úgy valósult meg, hogy abból minden évben több ezer rendőr, idén már az állomány több mint 40%-a kimaradt!

A közalkalmazotti állomány 2008. óta nem részesült illetményemelésben, a számukra2016-ban bevezetett 10 %-os rendvédelmi ágazati pótlék nem kompenzálta afolyamatosan emelkedő megélhetési költségeket- teszik hozzá.

Hirdetés

A rendőrség közalkalmazotti állományának jelentős részét  jelenleg minimálbéresként, vagy a szakmunkások garantált bérminimumával azonos díjazásért foglalkoztatják. A munkavállalói állományba tartozók, köztük a sokszor hivatásos rendőri munkára vezényelt fegyveres biztonsági őrök pedig még ennyi béremelésre sem számíthatnak idén.

Az 1937-ben létrehozott szolgálati nyugdíjrendszert a kormányzat 2012-ben megszüntette, a korábban nyugdíjba vonultak juttatását visszaminősítette szolgálati járandóságnak, és adófizetési kötelezettség alá vonta.

Hirdetés
Ezzel Európában egyedüliként a magyar rendőröket nem illeti meg semmiféle nyugdíj kedvezmény.

A Független Rendőr Szakszervezet – a közleményben kifejtettek alapján – egyetért az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság munkavállalói jogok védelmében megfogalmazott követeléseivel, azok érvényesítését támogatjuk, mivel magvalósításuk a rendőrség állományának érdekeit is szolgálná. Az e célokért törvényes eszközökkel fellépő szakszervezetekkel szolidaritást vállalunk!

Nos kedves olvasó, bennünk csak egy kérdés merült fel, ha Orbán még a rendőröket sem becsüli meg, akkor vajon ki lesz, aki megvédi a hatalmát, ki fog a kerítése mellett őrködni, de ennél sokkal fontosabb ki fog megvédeni minket?

Arra kérünk, hogy oszd meg, hogy mindenki lássa, a rendőrök is milyen rossz körülmények között dolgoznak!

Forrás: hirhugo.hu

2019. január 11. (péntek), 21:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 19:41
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Chris Rea Hetvennégy éves korában, rövid betegség után, békében elhunyt Chris Rea, a Driving Home for Christmas...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 18:21

Fejes Tamás belépett a lányos apák táborába – gratulálunk és sok boldog percet kívánunk!

Fejes Tamás belépett a lányos apák táborába – gratulálunk és sok boldog percet kívánunk!

Fejes Tamás belépett a lányos apák táborába – gratulálunk és sok boldog percet kívánunk!Másfél hónap telt el azóta,...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:56

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz Magyarországon hivatalosan is megkezdődött...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:09

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44A hétfő reggeli órákban több olyan...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 07:21

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence profi bokszoló lett – és rögtön győzelemmel mutatkozott beAz elmúlt években a Sztárbox újraélesztésével a...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap)

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT meg meri lépni! – Magyar Péter megtette Orbán ViktorralA balatonfüredi...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 19:19

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Kemenes Fanni, a magyar színház és film meghatározó jelmeztervezőjeSzomorú veszteség érte a magyar kulturális...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 17:29

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállaltaA romániai...

Hirdetés
Hirdetés