Egyre több nyugdíjas nyomorog. Már ennivalóra sem telik a legtöbbnek

Hirdetés
Egyre több nyugdíjas nyomorog. Már ennivalóra sem telik a legtöbbnek
Hirdetés

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kiadványa szerint tovább emelkedett a nyugdíjasok körében a relatív jövedelmi szegények aránya. 2018-ban 11 százalékos volt az előző évi 10 százalék után. /Ami azonban ennél is súlyosabb, hogy 2010\-hez mérten már több mint a duplájára emelkedett a mutató – akkor még csak 4,6 százalék volt – írja az mfor\./

Hirdetés
hu

Relatív szegénynek az számít most, akinek a jövedelme nem éri el a havi 93 ezer forintnak megfelelő szegénységi küszöböt. A szegénységi küszöböt pedig abból számolják ki, hogy a jövedelemmel rendelkezőknek mennyi a pontos jövedelme.

Hirdetés
(Megnézik, hogy mennyi az a jövedelem, amelynél ugyanannyi ember keres többet, mint ahány embernek kevesebb havi jövedelme van. A szegénységi küszöb ennek a jövedelemnek a 60 százaléka.)Mivel azonban a munkavállalók bére az elmúlt években száguldott, ez feljebb húzza a szegénységi küszöböt is. A nyugdíjak azonban csak évi egy-két-három százalékkal nőttek, vagyis a nyugdíjasok közül egyre többen kerülnek a szegénységi küszöb alá.
Hirdetés

A 11 százalékos jövedelmi szegénység azt jelenti, hogy 238 ezer nyugdíjas havi 93 312 forintnál kevesebb pénzből élt 2018-ban. Egy év alatt az érintettek száma közel 28 ezer fővel emelkedett.

2019. december 08. (vasárnap), 11:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 12:14
Hirdetés

Totális leégés a repülőn – Orbán Viktor és Lévai Anikó olyat tettek, amit még évekig emlegetni fognak

Totális leégés a repülőn – Orbán Viktor és Lévai Anikó olyat tettek, amit még évekig emlegetni fognak

Kínos baki a repülőn – Orbán Viktor és Lévai Anikó olyat tettek, amit még évekig emlegetni fognakMég a legtapasztaltabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 11:43

A Kincsvadászok is segítettek az Újratervezés csapatának

A Kincsvadászok is segítettek az Újratervezés csapatának

Az ember sok történetet hall a televízióban, de csak kevés marad meg igazán. Vannak pillanatok, amikor a képernyőn...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 07:45

Albert Györgyi drámai vallomása: "Az első férjem képes volt kékre zöldre verni, a második megölette velem a gyerekem"

Albert Györgyi drámai vallomása: "Az első férjem képes volt kékre zöldre verni, a második megölette velem a gyerekem"

✨ Albert Györgyi – a reflektorfény és az árnyék élete A magyar televíziózás és újságírás egyik legismertebb arca volt,...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 07:31

Gáspár Bea vallomása:24 oktávon énekelek!

Gáspár Bea vallomása:24 oktávon énekelek!

? A Nagy Duett: „24 oktávon énekelek!” – Gáspár Bea hatalmas show-val robbantott Ha valaki azt hitte, hogy az évadnyitó...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 06:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

?️ Tragédia! Holtan találták a magyar politikust – Másfél hónapnyi remény után ért véget a keresésMegrázó hír érkezett...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 22:25

MEGÉRKEZETT A NAGY RÉSZLETES MÁRCIUSI időjárás-előrejelzés : Ez vár ránk Március végéig! A meteorológusok sem tudják megmagyarázni….Hihetetlen, mi következik.

MEGÉRKEZETT A NAGY RÉSZLETES MÁRCIUSI időjárás-előrejelzés : Ez vár ránk Március végéig! A meteorológusok sem tudják megmagyarázni….Hihetetlen, mi következik.

MEGÉRKEZETT A NAGY RÉSZLETES MÁRCIUSI időjárás-előrejelzés : Ez vár ránk Március végéig! A meteorológusok sem tudják...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 22:12

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 19:19

Elkapták Egressy Mátyás elkövetőjét! Teljes Cikk a hozzászólásban⏬️

Elkapták Egressy Mátyás elkövetőjét! Teljes Cikk a hozzászólásban⏬️

Egész Magyarország hetek óta döbbenten figyeli a 18 éves, tehetséges teniszező, Egressy Mátyás eltűnésének minden apró...

Hirdetés
Hirdetés