Ekkortól kötelező lesz gyerekeknek a koronavírus elleni oltás Magyarországon!

Hirdetés
Ekkortól kötelező lesz gyerekeknek a koronavírus elleni oltás Magyarországon!
Hirdetés
/Orbán a gyermekeket oltaná, akár kötelezően\[IMAGE_BLOCK_0\]\./
Hirdetés
A magyar gyermekek kötelezhető mRNA beoltásáról beszélt orbán viktor.

A szakembereknek igaza van, hogy óvatosságra intenek, főleg így húsvétkor, mondta Orbán Viktor péntek reggeli szokásos rádióinterjújában, amit a Telex szemlézett. “Vissza kellene vennünk most a családi találkozásokból, mert nagy bajok is lehetnek.”

 A kormányfő szerint a felnőtteknek nem lehet előírni a kötelező oltást, „nem járható út”, de el tud olyat képzelni, hogy például a gyerekeknek igen, mondta.

Hirdetés

Arról is beszélt, 2,5 millió oltottnál kezdődik a nyitás, például akkor lehet áttérni az üzleteknél a négyzetméter-alapú korlátozásra. Április 19-én nyitnak az iskolák, óvodák, középiskolák. És ha elérjük a 3-3,5 millió beoltottat, jön a következő lépés, de arról majd egy hét múlva pénteken tájékoztat. Orbán szerint ez a hárommilliós beoltottság április 13-ra lehet meg.

Hirdetés

„Vannak, akik azt gondolják, a zárásokkal meg lehet állítani a vírust: tévednek”, mondta Orbán. Ez a brit variáns ugyanis másmilyen: tudjuk lassítani, de nem tudjuk megállítani, „be fog kopogtatni a házunk ajtaján”. A végső megoldás a vakcina, és „hottentottának is hívhatják tőlem a vakcinát, ha a hatóságok szerint az biztonságos”.

Orbán szerint jövő héten kiderül, hogy lehet-e a 16-18 év közöttieket oltani, ennek a tudományos összegzését várja most Orbán az operatív törzstől.

Hirdetés
Szerinte nem minden vakcinával lehet őket oltani, Pfizerrel igen.

Foglalkoztatja az a kérdés Orbánt is, hogy mi lesz akkor, ha több lesz a vakcina, mint a regisztrált. Eddig 3,7 millió ember regisztrált már az oltásra. De Orbán a 65 év felettieket külön csoportban kezeli, mert ők vannak leginkább életveszélyben szerinte a vírustól, és ma már csak 250 ezer 65 év feletti van, aki regisztrált, de még nem kapta meg az oltást, de ha „a Jóisten megsegít minket”, akkor egy hét múlva már arról fog beszélni, ők már mind megkapták.

Hirdetés
Orbán azokat is rá akarja venni a regisztrálásra, akik ezt még nem tették meg, ehhez kell egy kampány szerinte.

Ha elérjük a 3-3,5 millió beoltottat, akkor „adhatunk könnyítést azoknak, akiknek van védettségi kártyája: ki lehet nyitni számukra a szállodákat, a kulturális életet”, de erről majd akkor kell beszélni. Ha pedig az eddig nem regisztráltak azt fogják látni, hogy valakik ilyen könnyítést kapnak, akkor kedvet kapnak a regisztrálásra. Erre számít a következő hetekben Orbán. A kormányfő szerint a felnőtteknek nem lehet előírni a kötelező oltást, „nem járható út”, de el tud olyat képzelni, hogy például a gyerekeknek igen, mondta.

Hirdetés

Telex.hu

2021. április 02. (péntek), 15:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29
Hirdetés

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Hirdetés
Hirdetés