Elhunyt a kiskőrösi nő, akit úgy elvert a férje, hogy 11 bordája eltört

Hirdetés
Elhunyt a kiskőrösi nő, akit úgy elvert a férje, hogy 11 bordája eltört
Hirdetés

A tanyagondnok talált rá az ágyban fekvő, elhanyagolt, kiszáradt és zavart állapotban lévő asszonyra.

/A vádirat szerint a kiskőrösi házaspár 23 évig tartó kapcsolata az olykor kölcsönös tettlegességig fajuló veszekedések miatt hullámzó volt\./

Hirdetés
Időnként szétköltöztek, majd idővel felvették egymással a kapcsolatot, és legutóbb 2020 végétől ismét együtt éltek a feleség kiskőrösi tanyáján. 

A zárkózott életet élő házaspárnak látogatói nem voltak, a feleség nyugdíjából tartották fenn magukat.

Hirdetés
A férj – az ügy vádlottja – gyakran kért pénzt alkoholra a sértettől, amiből vita kerekedett közöttük. Az asszony egészségi állapota ebben az időszakban jelentősen leromlott, nehezen járt és beszélt, rossz volt a látása és a hallása is.

A férj és a feleség között 2022. áprilisában ismét vita támadt, melynek során a férfi a sértett fejére, nyakára, mellkasára mért súlyos ütéseket. 

2022. április 29-én a késő délelőtti órákban az ingatlannál megjelenő tanyagondnok talált rá az ágyban fekvő, kiszáradt, elhanyagolt és zavart állapotban lévő asszonyra, akihez azonnal mentőt hívott.

Hirdetés
 

A tanyagondnok talált rá a bántalmazott asszonyraForrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

A nőnek a bántalmazás következtében 11 bordája eltört és fejétől a lábáig zúzódásos sérüléseket szenvedett. A bordatörés miatt ráadásul közvetlen életveszélyes sérülés is kialakult nála. Az idős asszony a hosszú kórházi ápolás ellenére életét vesztette.

Az ügyészség a férjet életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Hirdetés
Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék hoz döntést.

UPDATE:Meghalt a kiskőrösi nő, akit úgy elvert a férje, hogy 11 bordája eltört! - NYUGODJÉK BÉKÉBEN 

Címlapfotó:illusztráció!

2024. április 14. (vasárnap), 17:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 16:35
Hirdetés

Óriási balhé a Penny előtt: Őrjöngve kiugrott a piros Mazdából a nő és nekiesett a fiatal srácnak. Börtönbe is kerülhet a dühöngő asszony.

Óriási balhé a Penny előtt: Őrjöngve kiugrott a piros Mazdából a nő és nekiesett a fiatal srácnak. Börtönbe is kerülhet a dühöngő asszony.

Döbbenetes közúti konfliktus MátészalkánMeglepő utcai jelenetről számoltak be Mátészalkán, ahol a beszámolók szerint a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

42 évesen meghalt Charlie Dalin vitorlásversenyző, a Vendée Globe rekordereMeghalt a francia Charlie Dalin, a világ...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 12:36

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Elindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozókHivatalos nyomozás indult a közpénzes flottatenderek...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:59

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:52

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 07:25

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Megvonnák Lázár János fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem végzi érdemben a parlamenti munkájátFekete-Győr András...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 06:44

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka Törökországból mutatta meg két fiát: így néz ki a 15 éves Marián és a 10 éves OlivérMajka nemrég őszintén beszélt...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 05:35

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő kiosztotta Magyar Pétert, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudottSzűcs Gábor támadni...

Hirdetés
Hirdetés