Elhunyt a rákos nő, találkozott odaát az apjával, aki visszaküldte! Elmesélte, mit tapasztalt a túlvilágon!

Hirdetés
Elhunyt a rákos nő, találkozott odaát az apjával, aki visszaküldte! Elmesélte, mit tapasztalt a túlvilágon!
Hirdetés

Anita Moorjani Hodgkin-limfómában szenvedett, és bármelyik percben meghalhatott. Otthon gondozták, mindaddig, míg 2006. február 2-án komába esett, az orvosok közölték a férjével, hogy készüljön fel a legrosszabbra.

/Anitát kórházba szállították, ahol rengeteg gyógyszert kapott, etették csöveken keresztül, oxigénmaszkkal lélegeztették\./

Hirdetés
Ekkor azonban szokatlan dolog történt: az asszony később arról számolt be, hogy míg kómában feküdt, hallott és látott mindent, ami a kórteremben zajlott. Természetesen tudományos szempontból ez képtelenség, ugyanis az agya kómában volt, nem reagált semmire, de a lelke úgy néz ki, nagyon is jelen volt.
Hirdetés
Csak egy másik dimenzióba került.

Később Anita elmondta, hogy ebben az új környezetben azt érezte, hogy szerető lelkek veszik körül, majd meglátta az elhunyt édesapját és legjobb barátnőjét. Ekkor tudatosult benne sok minden, ami földi életvitelével volt kapcsolatos, hogy mennyire mindenre nem figyelt oda, pedig a szervezete például jelezte a betegséget, de ő ezt nem vette figyelembe, és végül halálos beteggé vált. Arra is visszaemlékezett, hogy egy adott pontban döntenie kellett, hogy visszatér a földi életéhez, vagy átadja magát a halálnak.

Hirdetés
Ekkor a legjobb barátnője, aki két évvel azelőtt rákban hunyt el, azt mondta neki: “Ez itt a vég, elérkeztél te is. Most menj vissza és élj teljes, szabad életet.”

Ezután Anitába visszatért az élet, azt is megértette, hogy miért lett rákos. “Rájöttem arra, hogy mi magunk tesszük pokollá, vagy mennyországgá az életünk, és tisztába lettem azzal, hogy én miként tudom megteremteni a saját mennyországomat az életemben!”

Az orvosok és a családtagok döbbenten figyelték a változást, amint Anita teljesen kigyógyul a betegségéből. Napokkal később már közölni is tudta szeretteivel, hogy mit tapasztalt abban a másik dimenzióban.

Hirdetés

A különös történetről könyv is született. Ebben többek közt 5 rendkívül fontos élettapasztalat van leírva, ami útmutatóként szolgál ahhoz, boldog életet élhessünk.

1. A SZERETET A LEGFONTOSABB

Ez nem újkeletű dolog, de mégis rendkívül fontos. A szeretet gyakorlását magunkon kell kezdenünk. A lelkünkben rejlő szép dolgokat kell észrevennünk, mert a negatív dolgok mindig kéznél vannak, azokról nem esik nehezünkre beszélni: hogy buták, kövérek vagyunk, akiket még a szerencse is elkerül. Ez azért baj, mert ha mindig így viszonyulunk önmagunkhoz, ártani fogunk magunknak.

Hirdetés
Betegek leszünk. Anita felismerte, hogy ő egy egyedi, utánozhatatlan, csodálatos ember, aki most másokon igyekszik segíteni, hogy ezt mindenki felismerje.

2. A FÉLELEM A SZENVEDÉS LEGFŐBB OKOZÓJA

Anita rájött arra is, hogy amíg halálközeli állapotba került, addig az életét félelemben élte. Attól félt a leginkább, hogy meg fog halni, és ez szinte be is következett. Dönteni kell: vagy a szeretetet választjuk, vagy a félelmet. Ha félelemből lépünk be egy kapcsolatba, mert rettegünk az egyedülléttől, akkor egy nap arra ébredünk, hogy nem tudjuk megmagyarázni magunknak, hogy mit keresünk az adott ember ágyában.

Hirdetés
Ugyanez a helyzet a munkával is, hiszen ha azért dolgozunk valahol, hogy pénzünk legyen a számlákra, akkor ez azt jelenti, hogy nem a vágyainknak élünk, nem azt csináljuk, amit szeretünk. Ha olyasmit akarunk csinálni, amire mindig is vágytunk, tegyük meg az első lépést, mert utána több ajtó is ki fog nyílni előttünk.

3. A HUMOR ÉS A JÓKEDV ELENGEDHETETLEN

A nevetésnél nincs jobb gyógymód, így keresni kell a humort, mert az felszabadít, boldoggá tesz. Legyünk hálásak minden napunkért, nevessünk nagyokat.

Hirdetés
Megéri.

4. AZ ÉLET AJÁNDÉK

Nem azért születtünk meg, hogy azon töprengjünk, hogy mi lesz holnap, vagy a tegnap ki mit mondott, és azt vajon hogyan értette. Az élet az életről szól, az állandó izgésről-mozgásról, a pillanatok megéléséről, a vágyaink beteljesüléséről.

5. LEGYÜNK ÖNMAGUNK

Sose tagadjuk meg magunkat, hiszen önmagunk lenni a legnagyobb szeretetforrás. Anita úgy tartja, hogy végül annak köszönheti, hogy visszatért a földi halandók sorába, hogy hű lett önmagához. Mert ő így tökéletes, ahogy van. És igaza van!

2019. június 28. (péntek), 22:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 09:43
Hirdetés

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Felföldi Zoltán üzenete Evelinnek: rossz időben, rossz hangnemben – ezért lett ekkora a felháborodásEgyre nagyobb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:57

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Müller Péter halálközeli élménye nem csupán egy megrázó epizód volt az életében, hanem egy olyan fordulópont, amely...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:38

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a filmvilágban – elhunyt Pat Finn, a Jóbarátok és A semmi közepén szeretett sztárja ?December 22-én, hatvanéves...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 20:24

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Mégis lesz idén fehér karácsony! Sopronban már havazik – fotón, videón a hótakaró Szokatlan, ám annál varázslatosabb...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 08:31

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

– Csuti is megszólalt Gáspár EvelinrőlAz utóbbi napokban szokatlanul nagy hullámokat vetett a közösségi médiában az a...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 07:29

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Elment a porond  mestere – ifj. Eötvös Gábor emlékéreA magyar cirkuszművészet pótolhatatlan alakját veszítette el:...

Hirdetés
Hirdetés