Elhunyt gazdájára várt kórházi ágya mellett – A fotója futótűzként terjedt a neten, majd csodás dolog történt

Hirdetés
Elhunyt gazdájára várt kórházi ágya mellett – A fotója futótűzként terjedt a neten, majd csodás dolog történt
Hirdetés

A netes közönség szíve majd megszakadt, amikor meglátták ezt a fotót, amelyen egy hű eb elhunyt gazdája kórházi ágya mellett ücsörögve várja, hogy a férfi visszatérjen. .

/A képen szereplő 3 éves labrador keveréknek, aki Moose névre hallgat, nem volt zökkenőmentes az élete\./

Hirdetés
Először Georgia-ban találtak rá, egy útjelző táblához kikötve, ahonnan azonnal egy állatmenhelyre vitték.

Moose reménykedve várta, hogy valaki végre örökbefogadja őt, de nem járt sikerrel.

Hirdetés
Ahogy idősödött, egyre kisebb volt az esélye, hogy kiválasszák, amivel párhuzamosan, a túlzsúfolt menhelyen, az eutanázia fenyegetése is egyre közelebb került hozzá.

Szerencséjére átkerült az Eleventh Hour Rescue nevezetű menhelyre, ahol nem végeznek altatást, minden állatot életben hagynak.

“Moose sok barátra tett szert az önkénteseink között. Megnyert magának minket boldog személyiségével és életszeretetével.

Hirdetés
 – írták a menhely munkatársai Facebook oldalukon.

Egyszer csak egy férfi érkezett a menhelyre, akivel Moose azonnal szeretetteljes kapcsolatot alakított ki. Úgy tűnt, hogy a kutyus végre végleges otthonra lelt. Sajnos a sztori mégsem ért boldog véget, mivel Moose gazdája egy évvel az örökbefogadása után elhunyt rákban.

Moose szíve majd megszakadt és nem tudta, hogy gazdája vajon visszatér-e hozzá valaha. Észrevette, hogy a gazdi nincs a kórházi ágyában, ezért remélve, hogy visszatér, és együtt hazamehetnek, ott várt rá.
Hirdetés
 
.

Az eltávozott gazdi gondozója megpróbálta Moose-t szárnyai alá venni, de az eb vigasztalhatatlan volt. Végül visszakerült az Eleventh Hour Rescue menhelyre.

“Ha egy gazdi meghal, akkor a menhelyünk szabályzata szerint visszavesszük a kisállatot, bármi is történjék.” – mondta a menhely egyik munkatársa.A menhely kiposztolt egy képet, amelyen Moose gazdáját az üres kórházi ágya mellett várja.

Hirdetés
A fotó futótűzként terjedt tovább. A négylábú, aki első alkalommal alig talált gazdira, a bejegyzés után a világ összes tájáról kapott örökbefogadási ajánlatot. Még Ausztráliából is.

Moose végül egy olyan családhoz került, ahol szintén ismerős volt a gyász fogalma, hiszen nemrég vesztették el 14 éves kutyájukat.A menhely munkatársai szerették volna felhívni a figyelmet arra is, hogy rengeteg Moose-hoz hasonló csodás kutya várja, hogy szerető gazdira leljen, és ne kelljen a halálsorra jutnia.

Hirdetés
Ezért is ösztönöznek minél több embert a kisállat vásárlás helyett az örökbefogadásra.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

2022. július 05. (kedd), 16:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 13:21
Hirdetés

Megdöbbentő videó került ki Lévai Anikóról: ez most beteszi a kaput!

Megdöbbentő videó került ki Lévai Anikóról: ez most beteszi a kaput!

Megdöbbentő videó került ki Lévai Anikóról: ez most beteszi a kaput!A munkások szerint Lévai Anikó irányított...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 12:49

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Nógrád vármegye egykori rendőrfőkapitánya: így búcsúznak tőle a kollégáiGyászba borult a rendőrség: 72 éves...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 12:15

? FRISS! 1 Perce érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? FRISS! 1 Perce érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? FRISS! 1 Perce érkezett ! Magyar Péter  ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 11:02

14 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

14 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Szöveges figyelmeztető előrejelzésFigyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.06.10 szerda éjféligMa...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 10:26

Kármán András rendkívüli bejelentése után sok nyugdíjas fellélegezhet: megmaradna a 13. havi nyugdíj, és új támogatások is jöhetnek

Kármán András rendkívüli bejelentése után sok nyugdíjas fellélegezhet: megmaradna a 13. havi nyugdíj, és új támogatások is jöhetnek

Megmaradna a 13. havi nyugdíjKármán András pénzügyminiszter-jelölt fontos üzenetet küldött a nyugdíjasoknak: a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 10:09

Drámai számok szivárogtak ki: Budapesten soha nem látott mélypontra zuhanhatott a Fidesz

Drámai számok szivárogtak ki: Budapesten soha nem látott mélypontra zuhanhatott a Fidesz

Elkezdődött: drámai hírt kapott a Fidesz 2026. június 08-ánBudapest lett a Fidesz legfájóbb mélypontja: a 8 százalék...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 09:55

Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadták

Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadták

Hosszabb csend után újra feltűnt Gáspár EvelinHosszabb csend után ismét megjelent a nyilvánosság előtt Gáspár Evelin....

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 09:25

Sulyok Tamás nem hátrál, már a Velencei Bizottság döntésére vár az ország

Sulyok Tamás nem hátrál, már a Velencei Bizottság döntésére vár az ország

 Miért fordult Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz?Újabb komoly fordulatot vett a Sándor-palota körül kialakult...

Hirdetés
Hirdetés