Elindul a közmédia teljes körű átvilágítása

Hirdetés
Elindul a közmédia teljes körű átvilágítása
Hirdetés

Elindul a közmédia teljes körű átvilágítása.

Megkezdődik a közszolgálati média működésének teljes körű átvilágítása – jelentette be Szondi Vanda kormányszóvivő a hétfői kormányülést követő budapesti sajtótájékoztatón. /A kabinet döntése szerint az MTVA működését, gazdálkodását és döntéshozatali folyamatait is részletesen megvizsgálják\./

Hirdetés

A kormány szerint a közmédia nem teljesítette a feladatát

Szondi Vanda úgy fogalmazott: „A közmédia alkotmányos és demokratikus feladata az lett volna, hogy hiteles, kiegyensúlyozott, sokoldalú tájékoztatást nyújtson minden magyar állampolgárnak, azonban mindenki számára nyilvánvaló, hogy az MTVA alá tartozó médiumok nem tettek eleget ezeknek a kritériumoknak az elmúlt években”.

Hirdetés

A magyar emberek pénzéből működik, ezért felelősséggel tartozik

A kormány álláspontja szerint a közmédia nem lehet egyetlen párt, egyetlen politikai oldal vagy egyetlen hatalmi központ kiszolgálója. Szondi Vanda hangsúlyozta: az MTVA a magyar emberek pénzéből működik, ezért a magyar embereknek tartozik felelősséggel.

165,6 milliárd forint volt a 2025-ös költségvetési főösszeg

A kormányszóvivő szerint a közmédia éves költségvetése 2010 óta a többszörösére nőtt, 2025-ben pedig a költségvetési főösszege 165,6 milliárd forint volt, „miközben szinte semmilyen közszolgálati funkciót nem látott el”.

Hirdetés

Ezeket a területeket vizsgálják át

„A kormány ezért átvilágítja az MTVA gazdálkodását, szerződésállományát, vezetői döntéseit, beszerzéseit, hírszerkesztési gyakorlatát, valamint a Duna Médiaszolgáltatóval és az NMHH-val fennálló intézményi kapcsolatait” – sorolta Szondi Vanda. A kormányszóvivő szerint a cél egy olyan közszolgálati média kialakítása, amely valóban közszolgálati feladatokat lát el, ellenőriz, edukál és minden magyar ember számára kiegyensúlyozott tájékoztatást ad.

Hirdetés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

RTL Híradó (@rtlhirado) által megosztott bejegyzés

2026. május 19. (kedd), 07:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 16:40
Hirdetés

Tragédia a honvédségnél: két magyar katona vesztette életét szolgálat közben

Tragédia a honvédségnél: két magyar katona vesztette életét szolgálat közben

Két magyar katona vesztette életét szolgálatteljesítés közben, vizsgálják a körülményeketKét magyar honvéd vesztette...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 15:23

Döntött a kormány – Magyar Péter most közölte a januári nyugdíjemelés összegét!

Döntött a kormány – Magyar Péter most közölte a januári nyugdíjemelés összegét!

Közel két évtized után óriásit ugrik a nyugdíjminimum: Magyar Péter bejelentette az új összegetJelentős változás jön a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 14:11

Megtalálták a férfit, aki inzultálta Magyar Pétert – meglepő részletek derültek ki róla!

Megtalálták a férfit, aki inzultálta Magyar Pétert – meglepő részletek derültek ki róla!

Új részletek a Magyar Pétert borral leöntő férfiról: a felesége is megszólaltÚjabb részletek derültek ki arról a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 12:37

Fordulat az Orbán-ügyben: az ügyészség megerősítette!

Fordulat az Orbán-ügyben: az ügyészség megerősítette!

Megérkezett az ügyészségre az Orbán Viktor elleni feljelentés, döntésről még nem adtak tájékoztatástA Központi Nyomozó...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 10:35

Most érkezett: egyre durvább a helyzet – kiadták a riasztást

Most érkezett: egyre durvább a helyzet – kiadták a riasztást

Újabb visszamelegedés jön: szeptember végén 28 fok is lehet MagyarországonA szeptember végi lehűlés után ismét jelentős...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 08:34

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóban

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóban

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóbanSaját paradicsomot akkor is szüretelhetsz, ha...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 07:51

Megszólalt a válásról Matolcsy György felesége

Megszólalt a válásról Matolcsy György felesége

Vajda Zita megszólalt a Matolcsy Györggyel való válásáról: gyermekük védelmét tartja a legfontosabbnakVajda Zita...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 06:50

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Marad az óraátállítás 2026-ban: október 25-én vissza kell tekerni az órákatHiába támogatta évekkel ezelőtt az Európai...

Hirdetés
Hirdetés