Eljött a vég!Drámai hír érkezett Karsai Dánielről

Hirdetés
Eljött a vég!Drámai hír érkezett Karsai Dánielről
Hirdetés

Az ügyvéd, aki hónapok óta küzd az eutanázia jogi elismeréséért, most már csak heti tervezéssel halad előre. /Karsai Dániel, aki teljesen mozgásképtelen és nem tud enni vagy inni, otthonában fogadta a Heti Napló Sváby Andrással című műsor stábját\./

Hirdetés
A beszélgetés során időnként könnyek is kicsordultak a szeméből.

Körülbelül két hónapja, amikor Török Réka utoljára meglátogatta, Dániel még a nappaliban, egy kerekesszékben ült, és bár lassabban beszélt mint korábban, szavait még lehetett érteni, és képes volt mozgatni a fejét és a karjait is.

Hirdetés
Azóta eltelt néhány hét, ami egy ilyen súlyos betegség esetében sok változással járhat.

.

“Dani már nem tud kikelni az ágyából és a beszéd is sajnos egyre nehezebben megy. Most először fordult elő velem az, hogy sokszor nem értettem a szavait, pedig nagyon próbáltam koncentrálni”

- mondta a Naphire.hu-nak Török Réka.

Hirdetés

Az ATV riportere a betegágyánál kérdezhette Karsai Dánielt, aki már minden pillanatban mások segítségére szorul.

“A lehetőségekhez képest még mindig aránylag jól vagyok, de az nagyon bosszantó, hogy a kommunikációs képességem egyre rosszabbak. Nagy szó, ha ki tudok menni az utcára” - kezdte az alkotmányjogász, aki Réka kérdésére azt is elárulta, nagyjából mindent elrendezett már maga körül.

Hirdetés
“A lényegre kell koncentrálni, hogy minél értelmesebben töltsem el a hátralévő időt” - tette hozzá. Mint ahogyan arról a teljes magyar sajtó beszámolt, Dániel nemrég az új köztársasági elnöknek, Sulyok Tamásnak is írt egy levelet, amiben arra kérte, tegyen nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy kegyelmet ad majd azoknak, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában. De - mint mondja - elsősorban a strasbourgi bíróság döntésében bízik.
Hirdetés

S, hogy hogyan telnek most a napjai? S mióta érzi úgy, hogy már eljött az a pont, amit nem akart? Vasárnap este az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorból ez is kiderül, ahogyan az is, melyik kérdéssel kapcsolatban szöktek könnyek Karsai Dániel szemébe.

2024. május 11. (szombat), 13:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 20:42
Hirdetés

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Agyvérzést kapott Csuja Imre, taxival küldték kórházba: "Lábon kihordtam a stroke-ot!"Csuja Imre több mint 40 év után...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 19:25

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

A Sulyok Tamás melletti tüntetés végül egészen másról szólt, mint amire eredetileg meghirdettékFurcsa, sokak számára...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 18:30

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjárólDobrev Klára ismét elővette Sulyok Tamás ügyétDobrev...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 17:55

Hatvanpuszta titka napvilágra került:Most derült ki az igazság Hatvanpusztáról!

Hatvanpuszta titka napvilágra került:Most derült ki az igazság Hatvanpusztáról!

Hatvanpuszta értékéről új szakértői becslés jelent megHatvanpuszta ismét a közbeszéd középpontjába került, miután egy...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 16:20

Nyugdíjemelés 2026: Nekik emelkedhet a legnagyobb mértékben a nyugdíja

Nyugdíjemelés 2026: Nekik emelkedhet a legnagyobb mértékben a nyugdíja

Nyugdíjemelés 2026: a kisnyugdíjasok járhatnak a legjobbanA 2026-os nyugdíjemelés középpontjába a legalacsonyabb...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 15:43

Drámai hír! Osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves fiú

Drámai hír! Osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves fiú

Gyászba borult a magyar sport: osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves sportoló Egy iskolai...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 15:19

HIVATALOS! Most derült ki, hogy mi lesz a 13 és 14-ik havi nyugdíjjal

HIVATALOS! Most derült ki, hogy mi lesz a 13 és 14-ik havi nyugdíjjal

HIVATALOS! Felrobbant Magyarország! EBBEN a pillanatban jött Magyar Pétertől! Végleg eldőlt a 13 és 14-ik havi nyugdíj...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 14:46

Örülhetnek a magyar nyugdíjasok: ekkor érkezhet a plusz pénz a számlájukra

Örülhetnek a magyar nyugdíjasok: ekkor érkezhet a plusz pénz a számlájukra

Ekkora összeg kerülhet majd a nyugdíjas SZÉP-kártyáraSávos támogatást kaphatnak a nyugdíjasokA Tisza-kormány...

Hirdetés
Hirdetés