ELKÉPESZTŐ DÖNTÉST HOZOTT SZINETÁR DÓRA! LE A KALAPPAL A MŰVÉSZNŐ ELŐTT!

Hirdetés
ELKÉPESZTŐ DÖNTÉST HOZOTT SZINETÁR DÓRA! LE A KALAPPAL A MŰVÉSZNŐ ELŐTT!
Hirdetés

Most mindenki megtudhatta az okát. 

 

Nem megy vissza dolgozni teljes állásba Szinetár Dóra - derül ki a Budapesti Operettszínház 2018/2019-es műsortervéből. /A népszerű színésznő havonta csak 1\-2 alkalommal lesz látható az Ének az esőben című darabban\./

Hirdetés
Sokan találgatták, hogy talán az vezetett ehhez a döntéshez, hogy Dóra harmadik gyermeke Down-szindrómával született, ám erről szó sincs.  

[adSulvo]

"Benji csodálatos kisfiú, mindenki el van ájulva tőle, hogy milyen szépen fejlődik.

Hirdetés
Vannak fejlődési szakaszok, amelyekben a korát is meghazudtolóan előre jár, végtelenül ügyes, értelmes és okos. Nincs szüksége több törődésre és odafigyelésre, mint egy vele egykorú babának. Nem az ő fejlődése az oka annak, hogy még itthon maradok, nincs extrán igénye rám" - mondta el a lapnak, hozzátéve, Marci és Zorka születésénél is így tett, hiszen szeretné kihasználni a babázás minden édes pillanatát.
Hirdetés
 Az pedig Dóra tehetségét és megbecsültségét mutatja, hogy akkor tér vissza valamelyik szerepébe az Operettnél, amikor szeretne. Ha TE is úgy gondolod Dóra egy csupa szív anya,hisz gyermekét teszi a karrier elé,akkor ezt oszd meg ismerőseiddel!

2018. május 25. (péntek), 15:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 19:12
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Takács Lajos, az Olimpia Étterem alapítójaHúsvéthétfőn, 53 éves korában meghalt Takács Lajos séf, a modern...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:41

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2  sztárja! - nyugodjék békében! Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:14

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori szereplője Megdöbbentő hír rázta meg a realityműsor rajongóit: meghalt Lovas...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 15:25

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Nem vár 30 napot sem választás után Magyar Péter – azonnal belevágna Magyarország átalakításábaA kampány utolsó...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 14:09

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12 közeledik: el lehet-e halasztani az országgyűlési választást rendkívüli jogrend idején?A választások...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 08:25

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény 1. Összefogott az ország, de a baj még mindig óriásiMásfél...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 07:50

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról Felfoghatatlan...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 07:03

Döntött Orbán Viktor : ezt lépi meg a választás éjszakáján vereség esetén

Döntött Orbán Viktor : ezt lépi meg a választás éjszakáján vereség esetén

Orbán Viktor vereség esetén ezt tenné? Egy félmondat most mindent felkavart1. „Ha másnak adnak bizalmat, azt tudomásul...

Hirdetés
Hirdetés