Elkísértem a nejemet szülni, majd közöltem vele, hogy nemzőképtelen vagyok.Ez történt utána:

Hirdetés
Elkísértem a nejemet szülni, majd közöltem vele, hogy nemzőképtelen vagyok.Ez történt utána:
Hirdetés

Ezen a történeten háborog most az internet, egyesek szerint zseniális amit a srác csinált, mások szerint nagyon nem korrekt húzás, hogy miért, azt lentebb ki is fejtik.

Íme az eset:

/" Az a nagy igazság, hogy ezt a történetet nem igazán szerettem volna mások orrára kötni, de kénytelen leszek, mert már nem tudom eldönteni, hogy jól cselekedtem\-e\./

Hirdetés
A volt feleségemmel 3 éve voltunk együtt, amikor szóba jött ez a baba téma. Én tudtam, hogy nem lehet saját gyermekem, de annyira szerettem ezt a nőt, hogy nem akartam elmondani neki, mert tudtam, hogy akkor elhagy.
Hirdetés
Valójában ezt meg is tette 9 hónappal ezelőtt, amikor megfogant a kisbaba. Azt tudni kell hogy első éves házasok voltunk, amikor elkezdődtek a próbálkozások, és egészen 1 évig nem sikerült. Aztán amikor tavaly bejelentette a volt feleségem, hogy állapotos, egy igazi döbbenet ült ki az arcomra. Neki fel sem tűnt, hogy én mennyire lesokkolódtam.. Abban a pillanatban rájöttem, hogy van valakije. Valakije, aki segített neki teherbe esni, és az nem én vagyok sajnos.
Hirdetés

Hirtelen düh fogott el, és elhatároztam, hogy a következő 9 hónapban csak mint egy lakótársként élek együtt a volt nejemmel, és majd amikor megszül, akkor az orra alá dörgölöm a papírt, ami bizonyítja, hogy meddő vagyok. Mielőtt azt hinnéd, hogy az orvos tévedett, hidd el hogy nem. A papírjaimon az áll, hogy teljes nemzőképtelen vagyok.

Aztán amikor megszülte a kisbabát, a váróban elővettem a papírt, oda adtam neki, elolvasta, értetlenkedett, majd sírt.

Hirdetés
Itt már világossá vált számára, hogy tudom, hogy a pici nem az én gyermekem. Elmondtam neki, hogy amíg a kórházban van összeszedem a cuccait, és eljuttatom az édesanyáékhoz. A kicsit is már oda vigye, az én házamat felejtse el.

Tényleg ennyire rossz ember lennék? Azt szerette volna, hogy más gyermekét én neveljem fel?? Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre...

2019. december 23. (hétfő), 09:27

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 08:40
Hirdetés

RENDKÍVÜLI: Bilincsben vitték el az ismert fideszes politikust

RENDKÍVÜLI: Bilincsben vitték el az ismert fideszes politikust

Rács mögött marad a volt fideszes polgármester – százmilliós ügyet vizsgálnakMeghosszabbították a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 07:30

Ellene tüntettek Budapesten – döbbenetes, mit csinált közben Magyar Péter!

Ellene tüntettek Budapesten – döbbenetes, mit csinált közben Magyar Péter!

Miközben ellene tüntettek Budapesten, Magyar Péter váratlan dolgot tett – erre kevesen számítottakEgészen különös...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 06:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hír érkezett: mindössze 45 évesen elhunyt a köztiszteletben álló pécsi edzőTragikus hirtelenséggel hunyt...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 18:09

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2026.szeptember.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon Cikk a hozzászólásoknál olvasható

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2026.szeptember.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon Cikk a hozzászólásoknál olvasható

ITT A BÚCSÚ A VILLANYÓRÁKTÓL! ⚡2026-ban már senki sem tudja, mit is fizet valójában!2026-ra eljutottunk oda, hogy egy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 15:17

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

Fontos bejelentés érkezett a nyugdíjasoknak: eldőlt, mi lesz a novemberi pluszpénzzelEltűnt a 24,3 milliárd forintos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 13:45

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Váratlanul Magyar Péter elé álltak: kemény követeléseket tettek le az asztalra-VIDEÓ A CIKK VÉGÉN A tanévnyitó végén...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 11:24

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Feszültség a szociális ágazatban: újabb tüntetés készül a kormány ellenNem kaptak konkrét választ a szakszervezetekA...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 08:30

Fordulat az ügyben: Kósa Lajos is célkeresztbe került!

Fordulat az ügyben: Kósa Lajos is célkeresztbe került!

Most robbant a hír: Kósa Lajost is meghallgatnák – előkerülhetnek a tíz évvel ezelőtti döntésekKósa Lajos neve is...

Hirdetés
Hirdetés