Elmondta a titkot ez a jóbarát: ezért halt meg valójában Szécsi Pál, nem Domján Edit miatt!

Hirdetés
Elmondta a titkot ez a jóbarát: ezért halt meg valójában Szécsi Pál, nem Domján Edit miatt!
Hirdetés

Megrázó, eddig nem ismert részleteket árult el Szécsi Pál haláláról barátja, Poór Péter.

Hetvennégy évesen is a szakma egyik legfoglalkoztatottabb embere, szinte mindennap fellép. /Neves kollégáival már Poór Péter is készül az 50\+ éves Táncdalfesztiválra, ami január 12\-én lesz az Arénában\./

Hirdetés
Ennek apropóján mesélt lapunknak arról, hogy az első, 1966-os fesztiválon azért nem volt ott, mert súlyos mellhártyagyulladással kórházba került. Mivel többször visszaesett, két teljes hónapig ki sem engedték. Péter egy év múlva, újból jelentkezett.

– Végig kellett mennem ugyanazokon a meghallgatásokon – idézte fel 1967-et Poór Péter, aki két dallal is indult a Táncdalfesztiválon.

Hirdetés
Az Utánam a vízözön, és a méltatlanul elfelejtett, szintén döntős szám, a Vagy meg kell téged szokni, vagy meg kell tőled szökni.

– Rengetegen voltunk, az elő meghallgatásnál, huszonötös csoportokban hívták be az embereket a rádió egyik stúdiójába – folytatta. – A vezérlőből a főnökség figyelte a jelentkezőket. Pont előttem volt egy srác, aki nagyon jól nézett ki, rendkívül elegáns volt, és fantasztikusan énekelt. Azon mérgelődtem, hogy miért pont ő van előttem?! Ha őt beválasztják, akkor engem már biztosan nem fognak.

Hirdetés
Nem így lett, huszonötből pont mi ketten jutottunk tovább. Ő volt Szécsi Pali. Akkor kezdődött a barátságunk, és tartott a haláláig.

Ott, a rádióban ismerték meg egymást, ott elegyedtek beszédbe először. Azután rengeteg közös fellépésük lett az ORI szervezésében.

– Annyira jóban voltunk, hogy még az elszállásolásnál is figyelembe vették. Ha vidéken kellett aludni, kettesével adtak szobát a művészeknek: 227-es, Poór, Szécsi. A magánéletben is sokat jártunk össze, privát programjaink is voltak.

Hirdetés
Sokat tanultunk egymástól. Én például Palitól rengeteget az öltözködés terén. Kiváló ízlése volt, sokat segített nekem stílusokban, hogy milyen al­kalomra, mi illik. Volt a divatszakmához kötődése, mert mielőtt énekes lett, menő férfimanöken volt. Ő azt vallotta, ha élő műsorban fellépünk, ne kevés hosszú dalt énekeljünk, hanem több rövidet, hogy jobban ébren tartsuk a közönség figyelmét. Pali egyvelegeket állított össze, így több minden fért a műsorába. Rájöttem, hogy igaza van, én is úgy csináltam, és sokkal nagyobb sikerem lett.
Hirdetés
Ez oda-vissza működött, és adtam neki tanácsot dalszövegírásban, zenékkel kapcsolatban.

Pétert annak idején összetörte a hír, hogy barátja öngyilkos lett. A korabeli városi pletykák szerint Szécsi Pál soha nem tudta feldolgozni a színésznő, Domján Edit elvesztését, ezért dobta el ő is magától az életét. Poór Péter szerint viszont az önmaga ellen fordulása inkább volt egy kontrollt vesztett ember balesete.

– Annyiból benne volt a levegőben, hogy Pali már többször kísérelt meg öngyilkosságot, nem mintha lett volna valami világfájdalma.

Hirdetés
Nem azért csinálta! – jelenti ki határozottan Péter. – Rá így hatott az ital. Ha néha ivott egy kicsit, az rá úgy hatott, hogy szörnyen bánatos lett. Amikor teljesen kijózanodott, akkor azt monda: „Mi a fenét akartam? Miért akartam öngyilkos lenni? Nincs nekem semmi bajom! A világon a legszerencsésebb ember vagyok”. Nem vetette meg a piát, de hozzá kell tennem, hogy Pali nem volt iszákos ember. Ritkán ivott, de akkor nem tudta abbahagyni. Fél évben egyszer berúgott, de akkor úgy, hogy öngyilkos akart lenni.
Hirdetés
Ilyen rossz hatással volt rá az ital. Pedig aki ismerte, az tudta, vidám, jó humorú ember volt – magyarázta a Borsnak Poór Péter, aki biztos benne, hogy a végzetes nap sem gondolta komolyan a tettét a harmincéves korában elhunyt sztár.

ŐRJÖNGÉS A TEMETÉSEN

Egyéves sem volt, amikor édesapja a II. világháború végén meghalt. Édesanyja 1956-ban disszidált. Az árva kisfiú nevelőszülőkhöz, majd állami gondozásba került. Szomorú gyerekkora miatt lett túlérzékeny, szorongó. Szerelme, Domján Edit öngyilkosságát sem tudta feldolgozni. Ő is többször próbálkozott öngyilkossággal, de barátai az utolsó pillanatban mindig megmentették. 1974. április 30-án éjszaka viszont nem. Harmincévesen Szécsi Pál örökre elment. Az ország gyászba borult. Döbbenetes tömeg vett részt a temetésén Farkasréten. Rajongói a fájdalomtól megzavarodva próbáltak bejutni a ravatalozóba. A megvadult embereket Koós János tartóztatta fel.

borsonline

2019. június 30. (vasárnap), 17:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 13. (szombat), 10:18
Hirdetés

Szörnyű tragédia történt pénteken : meghalt egy 13 éves gyermek az iskola udvarán

Szörnyű tragédia történt pénteken : meghalt egy 13 éves gyermek az iskola udvarán

Szörnyű tragédia: meghalt egy 13 éves gyermek a mosóbányai iskola udvaránMegdöbbentő baleset rázta meg pénteken a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 13. (szombat), 05:41

Felfoghatatlan veszteség érte a világot… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult az egész világ. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod

Felfoghatatlan veszteség érte a világot… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult az egész világ. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod

 Váratlan tragédia: 53 évesen meghalt a világ legerősebb embere ?Megdöbbentő hír rázta meg a sportvilágot: ötvenhárom...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 20:29

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György – Egy költő, aki életében és szerelemben sem ismert határokatPáratlanul színes szerelmi élete mellett...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 15:04

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Tragédia Horvátországban: magyar motoros vesztette életét az Adrián ?Felfoghatatlan tragédia árnyékolta be a horvát...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 12:59

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?Szeptember közepétől gyökeresen megváltozik...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 11:17

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

Hétfőtől rendőr lesz mindenholRazzia jön, most szólunk! Az autód miatt is megbüntethetnek, még ha nem is vezettél ?...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 08:03

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??Az egész országot sokkolta a hír, amely tegnap este...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 06:21

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

HELYETTÜNK DÖNTÖTTEK: A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA!...

Hirdetés
Hirdetés