Élő videó: utolsó útjára kísérték Benke Laci bácsit
Hirdetés
Hirdetés
Benke Laci bácsi június 7-én két héttel ezelőtt hunyt el, Lajosmizsén helyezik örök nyugalomra, a Szeretlek Magyarország élőben közvetíti.
A gyászszertartásra sokan kíváncsiak, egymást érik az emberek. /Fekete zászló emlékeztet a városházán a tragédiára\./
Hirdetés
A családja, gyermekei, unokái búcsúztatják.
Az ország Laci bácsija végig titkolta súlyos betegségét.
“Mint kiderült, Laci bácsi agydaganattal küzdött, amelyet türelemmel és méltósággal viselt.
Hirdetés
Olyannyira, hogy nem is szerette volna, ha a hozzátartozói már legyengülve, ágyban fekve látják, így szeretett unokatestvérét, Árpádot is arra kérte, ne látogassa meg őt. Pedig a két férfi szinte együtt nőtt fel, különlegesen jó kapcsolat volt kettejük között.” – írja a Blikk.
„Tudtam, hogy beteg, néhány hete árulta el, hogy a CT a fejében rákos sejteket mutatott ki.Szerettem volna őt meglátogatni a feleségemmel a kórházban, de arra kért minket, ne tegyük” – mondta a Ripostnak Árpád.
Laci bácsi azt mondta, azt szeretné, ha úgy emlékeznének rá, ahogy élt.
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Meghalt dr. Sólyom Bódog, a szekszárdi kosárlabda meghatározó alakjaSzomorú hírt közölt az MKOSZSzomorú hírt közölt...
Mindenegyben blog 2026. július 01. (szerda), 18:14
Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>
Kétmilliárdos repkedés: nem turistaosztályon szolgálták a hazátNyilvánosságra hozták Szijjártó Péter volt...
Mindenegyben blog 2026. július 01. (szerda), 17:37
Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók