ELŐKERÜL A CSALÁDI SZENNYES Szinetár Dóráéknál!MEGDÖBBENTŐ, amit Dóra elmondott! Szinetár Dóra, olyat mondott Bereczki Zoliról, amit talán nem kellett volna kiteregetni….

Hirdetés

/A lap az ATV\-n péntek este adásba kerülő Nő háromszor című műsorból idéz, ahol állítólag a műsorvezetőket is meglepték Szinetár szavai\./

Hirdetés

Büszke vagyok rá, hogy az a főiskolás fiú, akit megismertem, mellettem nőtte ki magát Bereczki Zoltánná – ecsetelte a színésznő. S azzal is tisztában voltam, hogy ehhez elsősorban a szép pasztell hátteret biztosíthattam.

Hirdetés
”

Ezt követően Bereczki Zoltánnak is feltették a kérdést, mit szól ahhoz, hogy a volt felesége szerint azért váltak el, mert miután felkapaszkodott a hátán, már nem volt rá szüksége.-írja a http://www.borsonline.hu/

A szakítás pillanatát is sorsszerűnek tartja, ami akkor jött el, amikor egy ponton túl Zolinak már nem volt szüksége rá...

Amikor elmondtuk Bereczkinek, hogy a volt felesége szerint azért váltak el, mert miután felkapaszkodott a hátán, már nem volt rá szüksége.

Hirdetés
Zoli meglepődött:– Köszönöm a lehetőséget, de nem szeretném kommentálni, méltatlannak tartom.

Országos ismertség

Mivel a másik fél nem beszél, hogy egységes legyen a kép, azokban a színházakban érdeklődtünk, ahol közös pályafutásuk során megfordultak. A kollégák, barátok szívesen beszéltek, de csak név nélkül, nem akarnak haragot. Elismerik, hogy a karrierjüknek jót tett a szerelem, de úgy vélik, Zoli tehetsége vitathatatlan.

Hirdetés
Befutott volna Dóra nélkül is, csak később.

– Amikor az ismert lány és a tehetséges fiú megismerkedtek, Zoli főiskolás volt, és főszerepet játszott a Madáchban – meséli egy idősebb volt kolléganő. – A Nyomorultakban ő volt Marius. De játszott a Fame-ben, és ő kapta Pilátus szerepét a Jézus Krisztus szupersztárban. A Sors bolondjaiban már együtt léptek színpadra, de azt a szerepet az osztályfőnöke, Szirtes Tamás osztotta Zolira.

Hirdetés

Bereczki a tehetségével ért el sikereket, de az is tény, hogy ezt meggyorsította a szerelmük, mivel az országos ismertséget, sikert az hozta meg, amikor közösen léptek fel Dórával, akivel 2005 nyarán házasodtak össze. Musical Duett lemezeikért-koncertjeikért valósággal megőrültek az emberek.

A közönség dönt

– A hozzájuk közel állók tudják, aki a kapcsolatuknak nem adott több esélyt, az Szinetár Dóra volt! – árulta el egy kolléga a másik színházból.

Hirdetés
– Mikor hozzánk került, Zolit azonnal ki­emelte a direktor a statiszták közül, úgy játszott az Utazásban és az Elizabethben. 2004-ben a Rómeó és Júliában Bereczki lett sztár, óriási Mercutio volt. Nem véletlen, hogy a Rebeccában már rájuk osztották a főszerepet. Emlékszem, Zoli mennyire büszke volt, amikor 2006-ban egyedül telt házas koncertet adott Budapesten. Dóri nélkül. És nem akkor, hanem hat év múlva váltak el.
Hirdetés
Zoli megnyerte a Sztárban sztárt, és azóta is telt házas nagykoncerteket ad, országos turnékra megy, főszerepeket játszik. A közönség dönt, a produktum számít.

2020. október 07. (szerda), 22:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18
Hirdetés

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 15:20

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Milyen végzettsége van Németh Szilárdnak? Iskolaigazgatóként is dolgozott a későbbi rezsibiztosNémeth Szilárd 1990-ben...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:59

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

Palik Lászlóval jön az új Exatlon, már keresik a KihívókatA TV2 2026. november 5-én, a Big Picture konferencián...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:52

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Milyen végzettsége van Pintér Sándornak? A volt belügyminiszter a volán mögött kezdtePintér Sándor 1978-ban a...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 09:18

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Kiderült, milyen végzettsége van Pócs Jánosnak – egészen más szakmából jutott el a Parlamentig!Víz- és gázszerelőként...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 07:44

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 06:24

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 05:46

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Hirdetés
Hirdetés