Először JÖN A HÓ, aztán, ami után érkezik azt még a meteorológusok sem hiszik el!!!! EZ VÁR RÁNK A havazás után :

Hirdetés
Először JÖN A HÓ, aztán, ami után érkezik azt még a meteorológusok sem hiszik el!!!! EZ VÁR RÁNK A havazás után :
Hirdetés

Néhány helyre már szerdán megérkezik a csapadék, csütörtökön pedig az egész ország kap belőle.Szerdán az ország keleti harmadán lehetnek közepesen felhős területek is, másutt azonban jobbára gyengén felhős idő ígérkezik,

/csapadék szerda estig nem valószínű – akkortól vagy csütörtök hajnaltól változó halmazállapotú csapadékra kell számítani\./

Hirdetés
Az erős északnyugati, északi szél fokozatosan mérséklődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

 A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -4 és +2 fok között alakul, de a derült, szélvédett tájakon -6, -7 fok is lehet.

Hirdetés
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 3 (nyugaton) és 8 Celsius-fok (észak-keleten) között várható.

Csütörtök hajnaltól a keleti országrészben jellemzően eső várható, az ország középső részén vegyes halmazállapotú csapaték lesz, míg nyugaton, valamint az ország magasabb területein havazásra kell számítani.

Pénteken többfelé várható csapadék, de ez egyre több helyen lesz eső, szombaton pedig csak az ország keleti felében lehet eső, míg a magasabban fekvő helyeken hóesés is lehet.

Hirdetés

Ezután intenzív melegedés kezdődik a jövő hét derekán akár 13-15 fok is lehet.Forrás

2019. december 11. (szerda), 16:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 20:05
Hirdetés

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

Bemutatjuk a Magyar Péter mögött álló vállalkozót: pezsgők, jachtok, dolce vita  Jachtok, pezsgő, vitorlák a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 16:22

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

?️ 35 nap után véget ért a remény – Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában    Harmincöt napon át tartó...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:57

Meghalt Perger István

Meghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:55

Merghalt Perger István

Merghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:38

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély megrendüléssel érkezett a hír, hogy 48 éves korában váratlanul elhunyt Perger István, az Európai Bizottság...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 12:26

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Fertőszögi Pétert a legtöbben műkereskedőként és televíziós szakértőként ismerik, a magánéletéről azonban ritkán beszél...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 09:27

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

?️ Születésnapja után egy nappal halt meg a volt NB I-es kapus, Bodolai István Megrendítő hír érkezett Heves...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 08:30

A Cigány asszony jóslata MÁRCIUSRA ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A MÁRCIUSI jóslatod sorsfordító lehet! ?? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A Cigány asszony jóslata MÁRCIUSRA ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A MÁRCIUSI jóslatod sorsfordító lehet! ?? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A Cigány asszony jóslata MÁRCIUSRA ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A MÁRCIUSI jóslatod sorsfordító lehet! ?? Cikk a...

Hirdetés
Hirdetés