Elvették a 21 éves fiam életét!

Hirdetés
Elvették a 21 éves fiam életét!
Hirdetés

A fiam Dóra Árpád  péntek este elment a barátaival darts-ni,4 sört ivott azt mondták ,hajnalban olyan 2 óra körül váltak el egymástól, de még Árpi a fiam egy üveg sört haza is hozott. Másnap 2015.04./25\-én nem volt semmi probléma pihent tv\-zett\./

Hirdetés
Vasárnap  délelőtt kezdődött nála a rosszullét, orrvérzés és remegés kapta el. Kijöttek a mentősök.. a vérnyomása kicsit magas volt, de más problémát nem találtak nála ezért úgy döntöttünk ha nem muszáj ne vigyék be a mentősök ugyan ezt mondták.

 Hétfőn a fiam újra rosszul lett, nem evett  wc-ni se tudott  csak az állandó remegés volt nála jelen később alvás problémák is jelentkeztek.

 Mivel kedden sem lett jobban teljesen legyengült menni sem tudott, újra szóltunk a mentősöknek akik nem jöttek ki azt mondták hivjuk a háziorvost, de mivel ő beteg szabadságon volt más jött ki helyette, telefonhivás után 2 órával. Fiamat megvizsgálva nem talált semmi hibát azt mondta,hogy vigyük be a sürgősségire,de akkor már a fiam  a poharat se tudta megfogni annyira remegett.

Hirdetés
  Fél egykor bevittem a sürgősségire ahol kivizsgálva  fiamat, többszörösen elhangoztatva,hogy szimulál. A laboreredményre vártunk egy órán keresztül  akkor kijött az orvos félre hivott,  papirok nélkül közölte velem a fiam vizeletéből  két féle drog mutatható ki. Lejött a  főorvos asszony aki betolta akkor már egy  tolókocsiba ülő fiamat egy helységbe ahol megvizsgálta amikor beszerettem volna menni a fiam után engem nem engedtek be a válasz annyi volt ha az orvos szeretne velem  beszélni  akkor bemehetek. Egy kis idővel  később kihozták a folyósora ahol vártunk, jött egy fiatal ápoló aki közölte velünk,hogy átmegyünk a Psychiatriara  ahol minket várt egy másik főorvos asszony, bementünk a kezelőbe hárman a főorvos a fiam és én ahol megbeszéltük,hogy két-három nap bent tartják infúziós kezelést fog kapni és utána hazajöhet.
Hirdetés
  Elmondtam a főorvos asszonynak, hogy a  gyerekemet csak a nyitott osztályra vihetik és megtiltottam,hogy levigyék a zárt osztályra amibe a főorvos bele is egyezett.  Betolták a fiamat egy szobába a nővér zavarodottan nézett ránk,hogy mit keresünk ott amig  ágyneműt húzott otthagytam a fiamat elmentem megkeresni a főorvost, nem találtam mire vissza értem a fiam közölte kapott egy injekciót a fenekébe úgy hogy a nővér azt se tudta mivel vittük be.  A fiam  befeküdt  az ágyba és megnyugtattam,hogy most már jó helyen van és elköszöntem tőle.

 

Másnap reggel tiz órakor munkahelyemről érdeklődtem fiam állapotáról, megnyugtatott a nővér  ’Nyugodjon meg anyuka, az Árpi reggelire már evett is egy pár falatot és jól van’ mivel este hatig dolgoztam fél hétkor tudtunk a családommal bemenni látogatni és már nem találtuk a fiamat a helyén akkor már megijedtem kerestem a főorvost nem találtam és lementünk az alsó szintre a dohányzó résznél egy fiatal fiú közölte velünk,hogy már tegnap este levitték a fiamat a zárt osztályra ahol csengettünk kijött egy ápoló aki megkérdezte hogy a drogos fiúhoz jöttünk ? családommal meglepődve idegesen válaszolva: nem! a  fiamhoz jöttünk a Dóra Árpádhoz. Ezek után bementünk és elképesztő állapotba találtuk a fiamat: teljesen magánkivűli állapotba bepelenkázva, kikötve mi családtagok is sokkos állapotba kerültünk a látványtól , próbáltuk szóra birni de nem ismert fel minket.

Hirdetés
Az ápolóhoz fordulva kérdeztem tőle mit csináltak a fiammal? amire azt a választ kaptuk nyugodjunk meg  ő naponta több 10 ilyen esettel találkozik és ez egy természetes folyamat , nem lesz semmi baj. Rohantam kétségbe esetten kerestem a főorvost, de nem találtam ismét sehol újra az ápolóval futottam össze akitől kétszer is megkérdeztem hogy ’Ugye nem fog baja lenni a fiamnak? Ugye nem fog meghalni?’ ő azt válaszolta: ’Nyugodjon meg asszonyom holnapra már semmi baja nem lesz. Fél kilenckor hazajöttünk.

 

Csütörtök reggel 6 órakor csörgött a telefonom  amikor felvettem közölték velem,hogy a fiam meghalt.

Hirdetés
Zárójelentéseket megkapva tehetetlenül megtörve olvassuk,hogy a kórház hamis adatokat, eseményeket, más informácókat  rögzitett bele még a szülőt is meghazudtolva, fénymásolt ekg papirt kaptunk olyan időponttal amikor még a fiam az otthonába tartózkodott  a házi orvosra várva. Olyan információt is olvastunk,hogy a fiamat mentő vitte be eszméletlen állapotba miközben a mentő ki se jött hozzá.  A boncolási és a toxikológiai eredmény is azt igazolja,hogy a fiam szervezetébe se drog sem alkohol nem mutatható ki , ennek ellenére a fiamat úgy kezelték mint egy drogost  és ez okozta halálát. Az állatokkal nem bánnak úgy mint amit az én fiammal műveltek.
Hirdetés
Elvették a 21 éves fiam életét és  a mai napig nem kapok rá választ mi okozta a halálát mert biztosak vagyunk abban,hogy orvosi műhiba történt a kórház hallgat és nem foglalkoznak azzal,hogy tönkre tették egy család életét. Kérem aki ebben az ügyben tud segiteni jelentkezzen mert megkell tudnom miért halt meg a fiam egészségesen két nap alatt a kórházban.

Dóra Árpád (1994.02.12-2015.04.30) élt 21 évet.

2022. május 16. (hétfő), 22:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 14:16
Hirdetés

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:56

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Dagad az aranykonvoj-ügy, gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu JánostÚjabb fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: a...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 08:04

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző  a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktusTörök Gábor a...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 06:17

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Zivatarokkal, felhőszakadással és jégesővel jöhet a fordulat keddenKedden nemcsak a forróság miatt kell figyelni az...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:38

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Hirdetés
Hirdetés