Emberek figyelem! Most hozták nyilvánosságra! Olyan változás jön a magyar kórházakban, ami sok ember életébe kerülhet!

Hirdetés
Emberek figyelem! Most hozták nyilvánosságra! Olyan változás jön a magyar kórházakban, ami sok ember életébe kerülhet!
Hirdetés

Jajj a betegeknek, ha ez a terv összejön: ápolók fognak altatni!

Az index értesülései szerint, abban az esetben, ha minden a kormány tervei szerint alakul, akkor kiterjesztett Magyarországon 2019. /februártól, szakápolói képzéssel is lehet majd altatni, ugyanis akkorra végeznek a Pécei Tudományegyetem új képzésén az első olyan hallgatók, akik majd önálló altatásra kapnak jogosultságot\./

Hirdetés

Ez pedig az aneszteziológusok, azaz altatóorvosok szerint bizony nem jó ötlet!

A Pécsi Tudományegyetem Aneszteziológia szakápolói mesterképzést indít, de egyelőre még nem derült ki, hogy a szakot elvégző ápolók, pontosan milyen esetekben dolgozhatnak majd orvosi felügyelet nélkül.

Hirdetés
Veszélyes lesz, ha orvos nélkül vezényelnek le egy altatást, az altató orvosi szakma véleménye szerint, még abban az esetben is, ha egyébként “rutinesetnek” minősül egy-egy műtét.

A következőket nyilatkozta az Indexnek egy aneszteziológus:

„Ebben a szakmában nincs rutineset. A legváratlanabb komplikációk gyakran az ilyen rutineseteknél következnek be, a bonyolult eseteket általában annyira előkészítjük és megtervezzük, hogy ott kevéssé történik váratlan esemény.

Hirdetés
Mit tudna tenni ilyenkor egy másfél éves képzésen átesett szakápoló, aki egyedül van a beteg mellett?”-írja az index 

Ma ahhoz, hogy valaki altatóorvos lehessen, előbb el kell végezni a 6 éves orvosi egyetemet), ezután pedig egy újabb ötéves képzési periódus következik.

Megkérdezték a képzést szervező egyetemet is az Index cikkében, ahol elmondták, hogy az altatóorvosokat az új végzettséggel nem lehetne helyettesíteni, szerintük azt mutatják a nemzetközi példák hogy a szakápolók és orvosok által végzett altatások esetében, az ugyanolyan rizikójú betegeknél nincs minőségbeli különbség.

Hirdetés
-írja az index 

2017. december 20. (szerda), 16:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 20:50
Hirdetés

Forsthoffer Ágnes: mielőbb meg kell állítani a Balaton-part további „esztelen” beépítését

Forsthoffer Ágnes: mielőbb meg kell állítani a Balaton-part további „esztelen” beépítését

Forsthoffer Ágnes: mielőbb meg kell állítani a Balaton-part további „esztelen” beépítésétNem luxuslakóparkokra, hanem...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 19:47

Magyar Péter nem lassít! Ő az újabb magas rangú ember, akit azonnali lemondásra szólított fel

Magyar Péter nem lassít! Ő az újabb magas rangú ember, akit azonnali lemondásra szólított fel

Magyar Péter újabb vezető távozását követeliÚjabb kemény hangvételű bejegyzést tett közzé Magyar Péter. Az ellenzéki...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 19:21

Lemondásra szólították fel Magyar Pétert

Lemondásra szólították fel Magyar Pétert

Lemondásra szólították fel Magyar PétertSúlyos kritika érkezett Magyar Péter kijelentései utánMagyar Péter hétfői...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 18:11

ELJÁRÁST INDÍTOTT A NAV VÉGREHAJTÁS ALÁ VONTÁK BALÁSY GYULA KOMMUNIKÁCIÓS CÉGEIT

ELJÁRÁST INDÍTOTT A NAV VÉGREHAJTÁS ALÁ VONTÁK BALÁSY GYULA KOMMUNIKÁCIÓS CÉGEIT

A NAV végrehajtást indított a két cég ellenVégrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a New Land Media...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 17:37

Pálinkás Szilveszter egyenruhában tért vissza: leleplezte a Honvédség legsötétebb titkát

Pálinkás Szilveszter egyenruhában tért vissza: leleplezte a Honvédség legsötétebb titkát

Pálinkás Szilveszter egyenruhában tért vissza: leleplezte a Honvédség legsötétebb titkátKatonai tiszteletadással...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 16:33

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lép

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lép

Szigorítást vezet be a Tisza Kormány – Az ország teljes területén életbe lépAzonnali moratórium jöhet a védett erdők...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 15:13

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miatt

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miatt

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miattVizsgálódik az új kormányAz új kormány...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 14:44

Megrázó részletek derültek ki a Maldív-szigeteken történt búvártragédiáról

Megrázó részletek derültek ki a Maldív-szigeteken történt búvártragédiáról

Megrázó búvártragédia történt a Maldív-szigetekenÖt olasz turista vesztette életét a Maldív-szigeteken, miután egy víz...

Hirdetés
Hirdetés