Emlékszel a nyolcasikreket szülő nőre? Tudod mi lett vele?

Hirdetés
Emlékszel a nyolcasikreket szülő nőre? Tudod mi lett vele?
Hirdetés

Annak idején csoda számba ment a nő hatalmas pocakja és a sok baba, de ő is ügyelt arra, hogy mindig a figyelem középpontjában maradjon.

/Natalie Suleman tudta, nemcsak, hogy tudta, hogy több babát vár, de egyenesen ő irányította azt, hogy több gyermeke legyen, de még az orvosok sem tudták megmondani pontosan hányas ikreket vár 2009\-ben\./

Hirdetés
A komplikált műtétnél több orvos volt jelen, de minden jól alakult. Nyolc egészséges gyermek jött a világra (6 fiú és 2 lány).

Több érdekes történettel rukkolt egyébként Nadia elő az utóbbi években. Már maga a terhesség is ellentmondásos volt, mert a megengedett 2 helyett 12 embriót ültettetett be magának, úgy, hogy valószínűleg nem is volt meddő eredetileg sem.

Hirdetés
De nem hagyta elülni a szóbeszédet, mert a gyerekek apja sosem került elő, és a sajtó hasábjaira került akkor is, amikor pornófilm került elő a főszereplésével, és nemrég a szociálpolitikai juttatásokkal ügyeskedett, de szerencsére felmentették a vádak alól.

 
 

Hirdetés

 
 

 
 

2021. március 29. (hétfő), 16:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 09:45
Hirdetés

560 ezer forint támogatás jár nyugdíjasoknak és egyedülállóknak is – sokan nem tudnak róla - add tovább

560 ezer forint támogatás jár nyugdíjasoknak és egyedülállóknak is – sokan nem tudnak róla - add tovább

560 ezer forint támogatás jár nyugdíjasoknak és egyedülállóknak is – sokan nem tudnak róla Meglepően kevesen tudnak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 09:17

Most jött a hír! 8 ezer forint rendkívüli nyugdíjemelés érkezik

Most jött a hír! 8 ezer forint rendkívüli nyugdíjemelés érkezik

8 ezer forint rendkívüli nyugdíjemelés érkezik – sok idősnek jelenthet valódi segítséget 2026-ban Jó hír érkezett a...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 09:02

Újabb drámai részlet DERÜLT KI Dudás Miklós halálával kapcsolatban!

Újabb drámai részlet DERÜLT KI Dudás Miklós halálával kapcsolatban!

Még mindig nem lehet lezárni Dudás Miki tragédiáját – új fordulat a temetés körülAz ország továbbra is döbbenten...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 06:54

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Szívszorító és rendkívül megrendítő veszteség érte a térséget: elhunyt Kardos László, a Galántai Kórház szemészeti...

Mindenegyben blog
2026. január 16. (péntek), 20:40

1 gyerek után 133 340 forint, 2 gyerek után több mint 266 000 forint érkezik februárban – sok család pénztárcája fellélegezhet

1 gyerek után 133 340 forint, 2 gyerek után több mint 266 000 forint érkezik februárban – sok család pénztárcája fellélegezhet

1 gyerek után 133 340 forint, 2 gyerek után több mint 266 000 forint érkezik februárban – sok család pénztárcája...

Mindenegyben blog
2026. január 16. (péntek), 18:36

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Koltai János, a Szomszédok színészeKilencvenéves korában elhunyt Koltai János, Jászai Mari-díjas színművész,...

Mindenegyben blog
2026. január 16. (péntek), 15:18

Itt az évi egyszeri húsvéti támogatás – készpénzben vagy utalvány formájában! ??

Itt az évi egyszeri húsvéti támogatás – készpénzben vagy utalvány formájában! ??

Itt az évi egyszeri húsvéti támogatás – készpénzben vagy utalvány formájában! ??Idén tavasszal ismét megérkezik az a...

Mindenegyben blog
2026. január 16. (péntek), 13:45

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

Elhunyt Rigó Jenő jezsuita atyaMegrendülten értesült a magyar egyházi közösség arról, hogy elhunyt Rigó Jenő jezsuita...

Hirdetés
Hirdetés